Gondolatébresztő 2009. október 9. 0 hozzászólás 489 olvasás
A HLstatsX „rabjairól” szóló cikkünkben már körülírtuk eme félre sikerült játékos típus általános jellemzőit.
Most egy konkrét személyt szeretnénk górcső alá venni, mert Ő és a hozzá hasonló emberek okozzák a public élet teljes elkorcsosulását. A nevét egyelőre fedje homály tulajdonságai alapján, úgyis rájönnek majd a Kartelre járók.
Következzen tehát egy rövid elmélkedés a Kocsma igazi szégyenéről az alulmúlhatatlan lángszórós császárról, aki legalább 600 óra tapasztalattal rendelkezik pirítás terén, és akinek arca új kihívás elé állítja a világ monitorgyártóit!
Undorító játékával és még felháborítóbb, irritálóbb modorával minden bizonnyal sokatok figyelmét, felkeltette már egy-egy kocsmázás során. Leragasztott gomb, névre hajtó hányingerkeltő kémkedés, roló stickyzés, alagút kempelés, combat medicelés alkotja fő tevékenységét.
Kitaláltad már? Még nem? Akkor kénytelen vagyok folytatni.
Legjobban talán hihetetlen beképzeltsége és ego-ja rettenti meg az embert, hiszen jogosan merül fel a kérdés mire fel ez a nagyképűség? Úgy tűnik játékos társainak oltogatása, jelzőkkel illetése szinte lételeme, ami leginkább annak tükrében nevetséges, hogy „barátunk” annak a bizonyos asztalnak még csak a közelébe sem került soha nem, hogy pakolni kezdett volna rá. Nyilván frusztráló lehet, ha valaki csak egy kicsit is többre viszi napi 11 (!) óra Pyrozásnál és statvadászatnál publicon, emellett pedig van pofája felnézni egy kicsit kocsmára is. Megnyilvánulásaiban tehát nagy mértékű irigység és gyakran kárörvendés fedezhető fel. A public elviselhetetlenné válásának egyik okát a hasonló mentalitású emberek elszaporodásának köszönhetjük.
Na ugye megvan? Hát persze, Ő hiĐΞ. Azaz Mr. szánalom!
Ehhez a bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/
Index 