Windows 8 2011. január 2. 29 hozzászólás 12473 olvasás

Windows 8 2012-ben, béta már 2011-ben!
A Microsoft-tól már 2009 Márciusa óta, jóval a Windows 7 befejezése előtt, szivárogtak a Windows 8-ra való hivatkozások és különböző információk. A Windows legújabb kliens és szerver operációs rendszere már kezd formálódni Redmondban. A cég hivatalosan is megerősítette, hogy a Windows 8 klienst és Windows 8 szervert párhuzamosan fejlesztik, épp úgy, ahogy az a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 esetében is volt. A Microsoft igyekszik elhallgatni minden további információt, az új rendszerek terveiről és funkcióiról, de még a kiadás időpontjáról is.
A Windows 7 -et 3 év után fogja követni utódja. A Microsoft igyekszik követni a Vista és a Windows 7 kiadások közötti 3 éves menetrendet az elkövetkező időkben is. Ígérik, többé nem követik el azt a hibát, amit a Vista (Longhorn) fejlesztésekor, ami miatt több mint 5 évet kellett a felhasználóknak, az új rendszerre várnia.
E szerint az ütemterv szerint, a Windows 8 kiadása 2012 közepére, nagyjából két év múlva várható. A ZDNet-en megjelent információk szerint, az új rendszer tervezési szakasza már le is zárult, a Microsoft már bele is merült a Milestone 1 fejlesztésébe. Néhány olvasónk biztosan emlékszik, hogy annak idején a Windows 7 M1 (milestone 1) az első tesztelők (OEM megrendelők) kezében volt már 2007 végén, az első kiszivárgott ISO-k pedig már 2008-ban, a Vista boltokba kerülése után mindössze egy évvel a netre szivárogtak.
Eltelt egy év a Windows 7 RTM elkészülte óta. 150 millió eladott Windows 7-el és 8 hónappal a megjelenés után, a fenti logika szerint épp itt az ideje hogy a Microsoft belekezdjen Windows 8 kódolásába.
A vállalat nagy valószínűséggel több Milestone verziót követően fogja az első béta verziót elkészíteni. Ha a Windows 7 fejlesztési ütemét vesszük alapul, akkor a Windows 8 első bétája 2011 közepe körül, egy év múlva készülhet el.
Természetesen semmilyen Windows 8 -al kapcsolatos információt nem vehetünk készpénznek, amíg a Microsoft
Egyes információk szerint, a Windows 8 új "Wind" (szél) kódnevű 3D-s kezelőfelülettel fog rendelkezni.
Az új Windows verziókat, eddig is mindig igyekezett a Microsoft egyre újabb és látványosabb kinézettel ellátni. Az eddigi legjelentősebb változást a Vistában figyelhettük meg, ami az XP-hez képest rengeteg látványos újdonságot hordozott.
Most is nagy dobásra készül a cég, nem is egy, hanem mindjárt két felhasználói felületet is készít a Windows 8-hoz - legalábbis a windows8italia következtetési alapján. Az egyik a gyengébb grafikai képességekkel bíró PC-kre és a 32 bites (X86) platformra készül, mely egy tovább fejlesztett - a Windows 7-ben megismert - AERO felület lesz, a másik felület pedig, a "Wind", a Windows 8 64bites verzióira - megfelelő grafikai teljesítmény esetén - 3D-s látványvilággal fogadja felhasználóit.
Nem kevesebb, mint 170 MB grafikus memória szükségeltetik majd, csak a Wind felület megjelenítéséhez.
A Windows 8 Wind felülete dinamikusan alkalmazkodik majd a felhasználó igényeihez, képes lesz linkeket létrehozni, és azokat ehelyezni a felhasználó szokásainak figyelembe vételével.
Az információk alapja egy most megjelent NVIDIA Quadro 265 driver specifikációján alapszanak, ami a Windows 8 x64-re és egy új kernel verzióra (6.2) hivatkozik.
Természetesen a Microsoft semmit nem erősített meg mindezekből, így továbbra is pletykaként kell kezelnünk az ilyen értesüléseket.
Nem tudom miért akkora probléma ez,véleményem szerint a Windows7 jobban kezeli a játékokat/programokat és jobb teljesitményt nyújt mint az XP.
Fölösleges a Windows8 szerintem,előbb csinálnák meg a Windows7 problémákat.Úgyis az lesz megint az Windows8-ból,hogy hamar gyorsan összedobják teli hibákkal és piacra dobják.
A Windowsokból még azt hiányolom mint például az Ubuntunál,hogy van egy szoftverközpont ahol egy helyről egy csomó hasznos program elérhető ez jó lenne egy Windowson.
#16.:Én kipróbáltam az Ubuntu 10.10-et nekem bevállt a laptopomon az is van,de ahogy én tapasztaltam egy átlagos magyar ember tuti,hogy nem tenné fel a gépére a kezdeti nehézségek miatt.
1.Hát ahogy meglátna minden szinte forditva van mint a Windowson és a programok is teljesen máshogy telepithetők mint Windowsban.
2.Az előbb leirtak alapján meg amiket olvasok,hogy mindenki "lusta" váltani a "jobbra" lásd: XP-ről > 7-re mert a kezdeti nehézségek például ventrilo probléma stb...
Ja és jön a világvége 2012-ben szóval senkinek esélye sem lesz kipróbálna a Windows8 full verzióját :D:D:D
mert nekem laptopon a venti ha eldugul(mármint odateszem a combom) egyszerűen működik 5mp ig és utána kikapcsol...:D nagyon LOL
de nembaj, máskor macbook air-t veszek!:)
Nem tudom miért akkora probléma ez,véleményem szerint a Windows7 jobban kezeli a játékokat/programokat és jobb teljesitményt nyújt mint az XP.
Fölösleges a Windows8 szerintem,előbb csinálnák meg a Windows7 problémákat.Úgyis az lesz megint az Windows8-ból,hogy hamar gyorsan összedobják teli hibákkal és piacra dobják.
A Windowsokból még azt hiányolom mint például az Ubuntunál,hogy van egy szoftverközpont ahol egy helyről egy csomó hasznos program elérhető ez jó lenne egy Windowson.
#16.:Én kipróbáltam az Ubuntu 10.10-et nekem bevállt a laptopomon az is van,de ahogy én tapasztaltam egy átlagos magyar ember tuti,hogy nem tenné fel a gépére a kezdeti nehézségek miatt.
1.Hát ahogy meglátna minden szinte forditva van mint a Windowson és a programok is teljesen máshogy telepithetők mint Windowsban.
2.Az előbb leirtak alapján meg amiket olvasok,hogy mindenki "lusta" váltani a "jobbra" lásd: XP-ről > 7-re mert a kezdeti nehézségek például ventrilo probléma stb...
Ja és jön a világvége 2012-ben szóval senkinek esélye sem lesz kipróbálna a Windows8 full verzióját :D:D:D
#1 jogos ! :D win7 egy fos :D
nem fos csak van benne rettentő sok hiba :)
#26: szerintem az 1.6 nak mind1 mien XP , vista , win7 :) nekem mind1 iken elfutott rendesen ^^
Nem tudom miért akkora probléma ez,véleményem szerint a Windows7 jobban kezeli a játékokat/programokat és jobb teljesitményt nyújt mint az XP.
Fölösleges a Windows8 szerintem,előbb csinálnák meg a Windows7 problémákat.Úgyis az lesz megint az Windows8-ból,hogy hamar gyorsan összedobják teli hibákkal és piacra dobják.
A Windowsokból még azt hiányolom mint például az Ubuntunál,hogy van egy szoftverközpont ahol egy helyről egy csomó hasznos program elérhető ez jó lenne egy Windowson.
#16.:Én kipróbáltam az Ubuntu 10.10-et nekem bevállt a laptopomon az is van,de ahogy én tapasztaltam egy átlagos magyar ember tuti,hogy nem tenné fel a gépére a kezdeti nehézségek miatt.
1.Hát ahogy meglátna minden szinte forditva van mint a Windowson és a programok is teljesen máshogy telepithetők mint Windowsban.
2.Az előbb leirtak alapján meg amiket olvasok,hogy mindenki "lusta" váltani a "jobbra" lásd: XP-ről > 7-re mert a kezdeti nehézségek például ventrilo probléma stb...
Ja és jön a világvége 2012-ben szóval senkinek esélye sem lesz kipróbálna a Windows8 full verzióját :D:D:D
A Windows operációs rendszer elég nagyot lépet előre a Sevenel. Az más kérdés, hogy még ez is elmarad egy UNIX alapokon lévő operációs rendszertől. Lásd, Ubuntu Linux, MacOS X. Természetesen nem lehet behozni azt a 10 évet amit elbasztak Redmondban, de elég erősen jönnek fel.
Nem vagyok Windows fan. Egy dolog miatt van fent a Windows az Adobe programokért. Ubuntu 10.10 jelenleg jobb operációs rendszer mint bármelyik Windows de sajnos Adobenak nem éri meg Linuxra is megírni ezeket a programokat, mivel nincs akkora felhasználótábora sajnos. Vagy OSX vagy Windows.
Remélem a Windows 8 már rendelkezni fog olyan alap szolgáltatásokkal amelyek már réges régen be kellett volna rakni. Ilyen egy rendes indexelő szolgáltatás, igaz fejlődőtt a botrányos XP-éhez képest de még mindig komoly bonyodalmakat okoz. Remélem lesz egy normális szoftver központ ahol meg lehet venni programokat visszonylag jó áron. Ez két okból is jó lenne.
1. Aki fejleszti a programot, szem előtt lenne a terméke ergo nagyobb eladásokat tudna elkönyvelni.
2. Microsoft is leakasztaná a maga kis díját az eladásból.
Természetesen itt nem a százezres programokra gondolok hanem a megfizethetőbb dolgokra. (Persze aki életlében nem írt egy sor programot, nem csinált semmit amit el lehet lopni az ezt nem tudja értékelni, hogy szar dolog ha valakinek az eszmei termékét lopják torrenten stb)
Nem azt mondom, hogy nekem jelenleg olyan sok eredeti programom lenne de van azért. Játékom például csak is eredeti van. Ezen felül Windows, Nod ami megvan eredetiben. Sajnos egy Adobet nem tudok meg megvenni. Meg persze jó lenne ha a Windows rámenne a free programokra mert rengetek szenzációs ingyenes program van ami jobb mint a fizetős társaik. FileZilla, PHPCoder, OpenOffice stb.
Legjobb az lenne ha OSX használna mindenki de sajnos ezt nem teheti meg egy átlag magyar ember.
Azért várjuk türelmesen hátha dobbantak valamit.
Jah aki még mindig XP-t használ az tuti vak :)
http://www.youtube.com/watch?v=EUvrXJ2fT_M
Detoxin: írtam már programot(igaz lepkefingnyi köze nincs akár a legbugyutább szoftverhez se), de attól függetlenül semmi rossz érzés nem fog el, ha letöltöm torrentről a programokat, mivel nem tehetem meg, hogy jogtisztán megvegyem őket, főleg a 2 gépre+ a laptopomra. Jöhetne a válasz, hogy ott a linux, de mivel igen hiányos a számítástechnikai tudása a családnak(édesapám örül, hogy e-mailt küld és iwiwezik), nem vágok bele egy linuxba, ami valószínűleg sokkal költséghatékonyabb.

kb. minden 2. ember panaszkodik a ventrire akinek win7 van
megosztanám én is a véleményem,ha szabad..
Anno mikor megjelent a Vista,szerintem magyarországon benne voltam az első 100-ba aki használta.
Nagyon megfogott,hogy más kinézete van mint az xp-nek,szebb. Akkor a TV tuneremhez nem volt még driver,ezért sokat idegeskedtem.. majd visszatértem az xp-hez.
Mikor megjelent a Se7eN,szintén rögtön lekaptam (már a végleges verziót)
Nagyon tetszett benne az a sok változás..ezért eldöntöttem hogy átszokom arra.
ennek már több mint 1 éve.. De sajnos nem sikerült. 1-2-3 hónapig használom,és egyszerüen nem tudom megszokni. nem tudom miért.. pedig érdekelnek mindig az uj dolgok,és mindig rámtör egy ilyen "win7 láz" de valamiért visszatérek mindig az xp-hez. a gépem bőven elég hozzá,meg minden.. próbáltam 64bitessel is,mondom hátha :) de nem.. és amolyan nagy sebességjavulást nem is vettem észre :O
XP-be tudom hogy mi hol merre hány méter.. :)
De nem bántom a 7-et.. szerintem még nincs kiforrva. (most lehet megkövezni :) )
A Windows operációs rendszer elég nagyot lépet előre a Sevenel. Az más kérdés, hogy még ez is elmarad egy UNIX alapokon lévő operációs rendszertől. Lásd, Ubuntu Linux, MacOS X. Természetesen nem lehet behozni azt a 10 évet amit elbasztak Redmondban, de elég erősen jönnek fel.
Nem vagyok Windows fan. Egy dolog miatt van fent a Windows az Adobe programokért. Ubuntu 10.10 jelenleg jobb operációs rendszer mint bármelyik Windows de sajnos Adobenak nem éri meg Linuxra is megírni ezeket a programokat, mivel nincs akkora felhasználótábora sajnos. Vagy OSX vagy Windows.
Remélem a Windows 8 már rendelkezni fog olyan alap szolgáltatásokkal amelyek már réges régen be kellett volna rakni. Ilyen egy rendes indexelő szolgáltatás, igaz fejlődőtt a botrányos XP-éhez képest de még mindig komoly bonyodalmakat okoz. Remélem lesz egy normális szoftver központ ahol meg lehet venni programokat visszonylag jó áron. Ez két okból is jó lenne.
1. Aki fejleszti a programot, szem előtt lenne a terméke ergo nagyobb eladásokat tudna elkönyvelni.
2. Microsoft is leakasztaná a maga kis díját az eladásból.
Természetesen itt nem a százezres programokra gondolok hanem a megfizethetőbb dolgokra. (Persze aki életlében nem írt egy sor programot, nem csinált semmit amit el lehet lopni az ezt nem tudja értékelni, hogy szar dolog ha valakinek az eszmei termékét lopják torrenten stb)
Nem azt mondom, hogy nekem jelenleg olyan sok eredeti programom lenne de van azért. Játékom például csak is eredeti van. Ezen felül Windows, Nod ami megvan eredetiben. Sajnos egy Adobet nem tudok meg megvenni. Meg persze jó lenne ha a Windows rámenne a free programokra mert rengetek szenzációs ingyenes program van ami jobb mint a fizetős társaik. FileZilla, PHPCoder, OpenOffice stb.
Legjobb az lenne ha OSX használna mindenki de sajnos ezt nem teheti meg egy átlag magyar ember.
Azért várjuk türelmesen hátha dobbantak valamit.
Jah aki még mindig XP-t használ az tuti vak :)
Sajnos nem tudtok.
- A platformok közti átjárhatóság javítása
- Modern, nem-internet alapú kapcsolódási lehetőségek (USB 3.0 és Bluetooth 3.0 bevezetéséről még folyik a vita)
- Arcfelismerés - A felhasználót felismeri a kamerán keresztül a számítógép, ezzel azonosítja belépéskor.
- A gyártók mégjobban saját hardvereikre szabhatják az új rendszert, ezzel kielégítve speciális termékeik vásárlóit is.
- Gyorsabb rendszerbetöltés - A felhasználó gyakran csak gyorsan szeretné megtudni van-e új üzenete, vagy épp a friss sporteredményekre kíváncsi. Az új rendszer a lehető leghamarabbi rendelkezésre állásra lesz optimizálva.
- Súgó és támogatás - Tovább fejlesztett problémamegoldási, adatmentési és visszaállítási lehetőségeket is ígérnek a fejlesztők.
- A környezeti fényviszonyok figyelembe vételével a redszer automatikusan állítja be a monitor fényerejét, a könnyebb olvashatóság érdekében.
- Gyönyörű grafika mindenhol - A Windows 8 támogatja majd az olyan új technológiákat, mint a sztereoszkópikus 3D-s és a vezeték nélküli TV.

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/
Index 