gNews
2010. június 8. 34 hozzászólás 3250 olvasásÜdv,
Legutóbbi klánhírünkben összegyűjtöttük a gNu drukkereket, remélhetőleg többé-kevésbé mindenki bekerült a listába, amit a folyamatosan eszembejutó nevekkel frissítettem és elnézést a kezdeti hiányosságokért, ill, ha még valaki nem látja magát, akkor az nyugodtan PM és berakom.A mostani hír igazából a vészesen közeledő WES FINAL-ról fog szólni, igaz, azóta még nem játszottunk mióta összeállt a legendary line upunk (Moken, zsoltee, rmL, nEy, DSt) de ha minden jól megy, akkor 11-én fogunk egy kicsit gyakorolni a 12-13-án zajló döntőre. Nem sok azaz 1 nap, de több mint a semmi :)
Moken 9-en érkezik Bécsből, rmL 11-en utazik vissza debrecenbe, illetve én is viszgázgatok, ezért leghamarabb 11-én tudunk játszani addigis mindenki lő néhány botot, mert úgyis inkább az egyéni formák fognak nálunk dominálni, mintsem az "x" nap közösen lejátszott csapatos gyakorlás. A rutin és az évek mondhatni abszolút jelen vannak a magban és szerencsére a védelmeink is tökéletesen jönnek ki ebben az új ötösben, így inkább a skill lesz a perdöntő, hogy a hosszas inaktivitások és 0h playedek után milyen formákat tudunk felmutatni.
Remélhetőleg nem kell majd beugróznunk és mindenkinek ténylegesen jó lesz a WES kezdeti időpontja is, de ha véletlen mégis kéne akkor niuk segít ki minket.
Továbbá néhány bővebb információ a védelmeinkről:
Train:
inside -> Moken & DSt
outside -> Zsoltee, rmL & nEy
Inferno:
B -> nEy & DSt
A -> Moken, Zsoltee & rmL
Nuke:
ramp -> rmL & DSt
Mid -> zsoltee, Moken & ney
Dust2:
B -> Moken & nEy
A -> Zsoltee, rmL & DSt
Tuscan:
A -> Zsoltee & nEy
Mid -> rmL
B -> Moken & DSt
Az ellenfél mozgásterének csökkentése lesz az elsődleges cél egy elég dinamikus és offenzív CT játékkal.
Támadásainkról:
Többnyire lassabb, rendezettebb és megfontoltabb játékra lehet majd tőlünk számítani, annak ellenére, hogy nem fogunk semmit se játszani az egyéni stílusok és a rutin miatt a már régen is jól bevált precíz, de dinamikus oldalunkat fogjuk remélhetőleg most is elővenni. A nyitásokat leginkább én, illetve Moken -ha sikerül visszanyerni a formáját- fogjuk eszközölni. Az irányítást leginkább zsoltee végzi, de ebben segítségére lesz rmL illetve jómagam is.
A pozikat kifogjuk használni azért többnyire, ha a helyzet megkívánja, így a lassabb körök mellett néhány elsöprő rusht is láthatnak majd a nézők. A gyors pozíciófoglalások és a nagy tér kialakítása mindenhol cél lesz számunkra, hogy később ebből könnyedén gazdálkodni tudjunk és bármerre tudjunk nyitni, ha akarunk.
A többi pedig legyen meglepetés! ;)
Elég sok msgt, PM-et kaptam arról, hogy a gNu szurkolók örülnének neki, ha lenne valami privát jellegű szurkolói ventri ahol szivesen látják a listán szereplő szurkolókat, ezt megpróbáljuk megvalósítani, ha valakinek van ventrije, akkor ne habozzon adja PM-be és akkor publikálva lesz.
A csoportbeosztásokról és egyebekről ha lesz információm akkor az még publikálásra kerül, addigis türelem és
további szépet mindenkinek!
Válasz wedontcare #31. hozzászólására
az a botozgatás mit jelent pontosat mennyit és hogy löttök?? a felkaroltaknak milyen botedzéstervet szoktál adni? :)
nekem zsoltee a felkészítőm!
sw3n`59 : not secure szerveren ney ellen nuke t kosz kihagyom
Válasz lszr_ #30. hozzászólására
lesz ventri vagy nem?
LESZ
High vagyok , és szupersztár .
az a botozgatás mit jelent pontosat mennyit és hogy löttök?? a felkaroltaknak milyen botedzéstervet szoktál adni? :)
lesz ventri vagy nem?
*DEAD* play hard go OWNED : ki ez az lszr loszar nfaszom noname senki? x22.eSports | POHAR: kodiak nem tur igy mint lszr nemcsalsz.ro : Najo loszar szerettem veled jatszani! de most volt eleg takarodjatok innen!
Válasz mercon #28. hozzászólására
elvagy tűnve mostanában öreg Tomi :D pörög a vizsga ?
nyugeee este felnezek ^^
NOMEN EST OMEN
Válasz -DSt- #27. hozzászólására
alaaap az oreg gnu pom pom boiii
elvagy tűnve mostanában öreg Tomi :D pörög a vizsga ?
parker: aki ember és van esze az a mcdonaldsban dolgozik
Válasz snEer #26. hozzászólására
Még én is eszedbe jutottam, pedig már a fórumot is kurvára hanyagolom. gl a továbbiakban, ha írom, ha nem.;)
alaaap az oreg gnu pom pom boiii
NOMEN EST OMEN
Még én is eszedbe jutottam, pedig már a fórumot is kurvára hanyagolom. gl a továbbiakban, ha írom, ha nem.;)
Felesküdtem az ütemre, kajak.. megkértem a kezét.
Válasz mortaL #11. hozzászólására
te melyik vagy?
:D:D:D:D:DDDDDDDDD
Válasz mercon #18. hozzászólására
na mi ilyen vicces apu kedvence ? ;)
Ez miért olyan vicces?
Micsoda??? Nem hideg a sör?
Válasz mercon #7. hozzászólására
neyell majd hallgattunk egy kis fodamixet by ar és akkor tuti lőni fogja az öreg :D
Moderálva...
Válasz mortaL #11. hozzászólására
te melyik vagy?
ez okos kérdés volt.>
NEOB0y : lanon durva leszek , feltéve ha tulelem
Válasz mercon #18. hozzászólására
na mi ilyen vicces apu kedvence ? ;)
temekkorafaszvagy :DD
Válasz quick #8. hozzászólására
fú az a rámpa milyen átjáróház lesz =D
:DDD
Mint minden szerencsejátékos, tudom mikor kell abbahagyni... SOHA!
Válasz -flash- #13. hozzászólására
:ASD:SAF:SA:
na mi ilyen vicces apu kedvence ? ;)
parker: aki ember és van esze az a mcdonaldsban dolgozik
hát T-be én nuke rámpán nem szívesen támadnék be, de ha betámadnék akkor is csak m0kussal, de akkor valószinüleg be is mennénk ;)
Válasz -flash- #13. hozzászólására
:ASD:SAF:SA:
Mit találsz ennyire nevetségesnek, oszd meg velem kérlek!
Pótor úr,
Válasz zreeF #12. hozzászólására
van egy ventrim amit nem használok ha kell :D
nekem is van HA KELL
gecínagyforma vagyok, vágod?
Válasz mortaL #11. hozzászólására
te melyik vagy?
Moken
parker: aki ember és van esze az a mcdonaldsban dolgozik
Válasz zreeF #12. hozzászólására
van egy ventrim amit nem használok ha kell :D
:ASD:SAF:SA:
10:55 PM - kHRIS=D *wasdhero.com*: nem emlekszem hogy a picsam kimosta volna
van egy ventrim amit nem használok ha kell :D
Pótor úr,
Válasz tWiSeRy-_- #1. hozzászólására
köszi legalább mostmár tudom mit védek. :DD
te melyik vagy?
GRIBB :: lanpex: erekcióm van így nem tudok beszélni
Válasz tWiSeRy-_- #1. hozzászólására
köszi legalább mostmár tudom mit védek. :DD
:DD
Válasz quick #8. hozzászólására
fú az a rámpa milyen átjáróház lesz =D
:DD
10:55 PM - kHRIS=D *wasdhero.com*: nem emlekszem hogy a picsam kimosta volna
fú az a rámpa milyen átjáróház lesz =D
"... és végül az a körülmény, hogy aki nem használja az agyát, az nem jobb annál, mint akinek nincs is agya. "
neyell majd hallgattunk egy kis fodamixet by ar és akkor tuti lőni fogja az öreg :D
parker: aki ember és van esze az a mcdonaldsban dolgozik
a gnu hamarosan elérhető a HOT MAGAZINBAN !
Huzzal mar vissza a rockkocsmaba 10/20-azni te bohoc.. Az valo neked.
Válasz tWiSeRy-_- #1. hozzászólására
köszi legalább mostmár tudom mit védek. :DD
latod, jok ezek a gnu klanhirek, te kis kocsog ;p
NOMEN EST OMEN
köszi legalább mostmár tudom mit védek. :DD
sw3n`59 : not secure szerveren ney ellen nuke t kosz kihagyom

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/
Index 