ICL? Revolution?
15 perc hírnév 2009. december 16. 100 hozzászólás 4400 olvasásAz egy dolog, hogy az idei évet nézve ismét egyre többen érzik úgy, hogy a LAN-os iparban van fantázia, hisz ha belegondoltok idén négy brigád is csinált LAN-t (Becup, ICL, ELTE, D-LAN), de valahogy az egész kezd hiteltelenné válni számomra.
Azzal sokan tisztába vannak, hogy a Becup ismét milyen marketinggel, milyen rendezvényt hozott össze, ez most lerágott csont.
Hétvégén került megrendezésre az ICL negyedik, és összességében vagy a hetedik, vagy a nyolcadik hazai LAN. Ígéretek mindig voltak, hogy ez a LAN most nagyon durva lesz ezért, majd még durvább lesz azért, végül a negyedik állomásra már egészen forradalmi is lesz... Ehhez képest véleményem szerint továbbra sem sikerült semmi komolyabb koncepciót vagy irányvonalat belőni. Csak üres ígérgetések, és megvalósítatlan, vagy másképp megvalósított eredmények követik ezt a rendezvényt is.
Az egy dolog, hogy amiket a hírekben említettek vagy ígértek azt nem sikerült maradék nélkül teljesíteni (csak pár dolgot vennék alapul a teljesség igénye nélkül):
Több hírben is szerepelt, hogy majd holnap/jövő héten/tegnap előtt fogjátok értesíteni a csapatokat a díjazásról vagy egyéb fontosabb hírekről. Ezek a hírek természetesen menetrend szerint sose érkeztek meg időben. Erre persze a válasz biztos az lesz, hogy volt jobb dolgotok is. De ha így volt miért ígértetek előre? Hiteltelen az egész...
A komoly díjazást, az 1.6-osoknál nem nagyon lehetett megvalósítani, de a CoD-osoknál se volt semmilyen egetverő komoly díjazás. Most nem a nevezett csapatok/kifizetett összegek képletet vitatom, de a hír szerint nem is függ össze a két dolog egymással. Vagy ha igen, akkor pedig nem ártott volna ennek megfelelő módon tájékoztatni a publikumot. És egy kört téve a helyszínen Pixel pultot sem láttam sehol, ahol bérelni lehetett volna cuccokat, talán ha így van akkor a TW cuccait se nyúlja le senki, hanem bérel egeret egérpadot. Nem hogy provocateames cuccokat, de még a Provocateamet se láttam lent, és az árlistát sem, amin a nem létező termékek rajta voltak.
Átlépve ezeken a marketingfogásokon, nézzük csak mi is itt a "Revolution" dolog? Én igazából semmi forradalmit nem vettem észre. Örültem, hogy pénteken nem vettem nyakamba a várost, és mentem ki nézelődni, mert nem lett volna mit. CS nem volt, a CoD-osok csak éjfél magasságába kezdték el az egészet. Szombaton egy laza másfél-két órás csúszással el is indult a CS, a CoD-ot pedig két szerencsétlen admin vitte végig, papírokkal a kezükben.
Előszőr csak azt hittem, hogy az ülésrend vagy ilyesmi van a kezük ügyében, de közben kiderült, hogy azon vezetik a LAN-t. A belül található adminpultban pedig elég szellősen ültek az OGC képviselői: az 1.6-ot levezénylő admin és pár cseh vagy szlovák hírező - szóval bőven lett volna hely - és merem remélni infrastruktúra is - számukra, hogy ne őskori módon kelljen az egész dologgal megküzdeni. Röviden úgy lehetne összefoglalni a CoD-os részleget, hogy amikor az 1.6-osok még nem, a CoD-osok már, és amikor már a CS-sek nem, a CoD-osok még javában játszottak.
Próbáltam még keresgélni kicsit, hogy hova bújt az a forradalom, de ahogy korábban Pestszentimrén se sikerült meglelnem az esport kezdőpontját, úgy itt sem bújt elő az őrjöngő forradalmi hangulat.
Szóval akkor most mitől is kellett volna összepisilni magam, amikor belépek a váci csarnokba?
40 compo gép? Szép teljesítmény, de jelen esetben nem hozott akkora hasznot, és fejedelmi újítást se véleményem szerint, hisz volt már ennél komolyabb és gördülékenyebb compogépes LAN itthon.
1on1 színpad? Játszott ott valaki?
2 ből 1 pokerasztal eldugva a sarokba?
Szokásos csúszások?
0 Codos közvetítés?
0 info a verseny honlapján?
Valaki világosítson már fel ha megoldható, mert valóban érdekelne...
Kíváncsi vagyok mikor jut el újra ez az egész lanosdi arra a szintre, hogy inkább a tettek domináljanak, és azt kövessék a pozitív hírek, mintsem jöjjenek az ígérgetések, és maradjanak el a tettek. Vajon lesz még itthon olyan nagyobb volumenű LAN, ahol az ígéretek be lesznek tartva? A minőségi jelzőt már nem is merem mellébiggyeszteni...
Az pedig a scene szégyene hogy egy példát említsek CoD2-ből csak 2 csapat fizetett be, és abból is csak 1 magyar a neurotic gaming.
Mondjuk nem csak ezen a területen változott sokat a világ, de gondolom te is tapasztaltad, hogy a te területeden is már nehezebb minőségi embereket hosszútávra összeszedni

bennem csak egy kérdés fogalmazódott meg: hová tűntek az ekimhez hasonló szervezők? vagy az utódjaik? vagy a leszármazottjaik? vagy tudomisén...

Ha már itt tartunk... ha én jelentkezek egy munkára, amiről van némi sejtésem, akkor előfordulhat, hogy megfogalmazódnak bennem bizonyos kérdések. Neked is valami hasonlót kellett volna tenned és akkor nem hazafele a vonaton gondolkoztál volna, hogy ez mégis mi volt. Ha majd egyszer felvesznek papírnehezéknek egy irodába és az lesz a feladat, hogy ugorj ki az ablakon, akkor se fogsz elgondolkodni?! Ne vedd komolyan, de kb. ez a helyzet... Egyébként vannak olyan munkafelvételi eljárások, hogy beültetik a népet egy terembe, eléjük tolják a tesztlapot, aztán essenek neki. Közben meg valaki kinyitja az ablakot, amire a fele banda elkezd fázni, de mindenki a saját lapjával van elfoglalva. Mit gondolsz kit vesznek fel? Nem azt, aki hibátlanra írta, hanem akinek először tűnik fel, hogy kurva hideg van és becsukja az ablakot... :D
Mindemellett, ha úgy érzed, hogy beszívattak egyszer, minek mentél el másodjára, és mikor másodjára is kitoltak veled, akkor mi a büdös francért voltál ott harmadszor is ?! Ne haragudj, de ezt nem tudom felfogni.

Több százan megfordulnak rajtuk egy-egy lan alatt és eddig csak te kritizálod! Pedig hltv.org hoz képest dupla akkora updaterate van és 4X annyi a maxrate is. Szval tessék megirni mi bajod és ha értelmes és nem maga a HLTV engine okozza javitani fogok rajta!
Én példának ugye mint ezt először le is írtad a hogy nagyjából nem tudtunk semmit. De ezért nem minket kell hibáztatni hanem a szervezőket amiért b@sztak beavatni minket. Az ígérgetésekről pedig csak annyit hogy megintcsak nem az adminok hanem a core/staff-osok ígérgettek be ezt-azt és aláírom volt nem egy olyan amiből nem lett semmi sem. Ha már másfél oldalnyi információt kaptunk volna elhiheted nem néztünk volna olyan bambán mikor kérdeztek minket. A jelentkezésről pedig annyit hogy önkéntes alapon jelentkezel egy olyan melóra aminek semmi köze nincs a nevéhez. Gondolom azért "admin jelentkezés" volt kihírezve mert a "takarítószemélyzetet keresünk azonnali kezdéssel ingyen"-re senki nem jelentkezett volna...
Részemről énis kiválóan éreztem magam ICL 1-2-n ICL 3. nem volt jó azt nem tetszett...
Amugy megintcsak azt tudom mondani hogy anyázni max. a szervezőkhöz van jogod és az adminokat pedig hagyd békén...ha nem hiszel nekem elküldöm NewZoo telefonszámát PM-ben vagy lelesed a lanseries.hu-ról és felhívod hogy kipróbálnád magad. Majd én meg lemegyek lanra és szét szidom a fejedet úgy hogy te szintén nem tehetsz semmiről mert nem lettél semmiféleképpen tájékoztatva semmiről.
Utána blikk megint ír egy ilyet és meglátod nem fog ám olyan jól esni.
Oké hogy ez most ICL 4. volt és nem voltam lent...nem tudom hogy mivolt ott egész nap stb.. de ez az egész amit most te is leírtál nem csak az ICL 4-el volt bajod mint látom....
Ennyit szerettem volna és kérlek gondolkozz el ezen vagy képzeld magad akár egyetlen admin helyébe is... és ha ezek után még mindig ez a véleményed akkor menj el icl-es adminnak majd ott minden meg fog változni ezt garantálom.
Ha már itt tartunk... ha én jelentkezek egy munkára, amiről van némi sejtésem, akkor előfordulhat, hogy megfogalmazódnak bennem bizonyos kérdések. Neked is valami hasonlót kellett volna tenned és akkor nem hazafele a vonaton gondolkoztál volna, hogy ez mégis mi volt. Ha majd egyszer felvesznek papírnehezéknek egy irodába és az lesz a feladat, hogy ugorj ki az ablakon, akkor se fogsz elgondolkodni?! Ne vedd komolyan, de kb. ez a helyzet... Egyébként vannak olyan munkafelvételi eljárások, hogy beültetik a népet egy terembe, eléjük tolják a tesztlapot, aztán essenek neki. Közben meg valaki kinyitja az ablakot, amire a fele banda elkezd fázni, de mindenki a saját lapjával van elfoglalva. Mit gondolsz kit vesznek fel? Nem azt, aki hibátlanra írta, hanem akinek először tűnik fel, hogy kurva hideg van és becsukja az ablakot... :D
Mindemellett, ha úgy érzed, hogy beszívattak egyszer, minek mentél el másodjára, és mikor másodjára is kitoltak veled, akkor mi a büdös francért voltál ott harmadszor is ?! Ne haragudj, de ezt nem tudom felfogni.
Több százan megfordulnak rajtuk egy-egy lan alatt és eddig csak te kritizálod! Pedig hltv.org hoz képest dupla akkora updaterate van és 4X annyi a maxrate is. Szval tessék megirni mi bajod és ha értelmes és nem maga a HLTV engine okozza javitani fogok rajta!
Semmire se lennél képes komoly keretek közt és semmi más nem bizonyitja ezt mint, hogy itt a publikum elött égeted a hülyeségeddel szénné magad! Nölj fel! Senki se fog törölni semmilyen hozzászólást (nem is tudnám elérni és nem is akarom) hisz jót mulatunk rajtad! Kicsit gondolkozz már el baszki! Hol a kisfaszomba tudnál lebonyolitani egyszerre két 16 csapatos ágrajzot? Azt se tudod miről beszélsz csak dobálozol itt a monológokkal!
peace.
Azt se tudod mit lebrékelek én ilyenkor. El se tudod képzelni milyen komplex dolgokat felügyelek/müködtetek mind a lokális játékosoknak és a cshu részére illetve, hogy mekkora nyomás van rajtam hisz minden rajtam áll / bukik nehogymár te kritizálj engem! Ha kövi lanon leülsz a gépem helyére és minden menni fog akkor majd elfogadom tőled ezt a hangnemet!
Ui: Hallkan megjegyezném hogy CSHUnak nem csak a lanon biztosítom a technologiát hanem neten is a nézők számára én adom a shoutcast servert a hltvket illetve a nagy újítást amivel 2 hétig kelltem-feküdtem a streamet is.
egy 9 csapatos lanra. 2. A negativ kritika kell igen de ha csak az van akkor 1idő után
lehet megunják az "ICL-es fiuk" és utána sirhat mindenki hogy jajj mér csak ennyi LAN van.
3. Ne haragudj nem sértésképpen de ha te ennyire értesz hozzá jelentkezz adminnak
és lesz legalább 1ember akinek fogalma van vmiről ez igy müködik öreg ha meg büdös a munka
ne azt az embert szidd aki elvégzi. lehet tessék lássék módon de legalább elvégzi a feladatot!
egeret kértem?? hmmm... jó tudni...emlékpóló?ja adminpóló...azthittem az vmiféle munkaeszköz...
tudom mit röhögjetek jókat leszarom...egyátalán nem könyörögtem vissza magam icl 5-re sem... megkérdeztem hogy gondolom ezek után hogy nem megyek le gondolom nem is fogtok várni....de te ezt gondolom jobban tudod hiszen veled beszéltem nem a newzooval...ügyes,hasznos okés köszi én mire kellettem?? szeméthordásra meg csikksöprésre??? mert adminmunkát nem kaptam... pedig erre jelentkeztem.
utazásom pedig egyszer volt állva mikor itthonhagytam a pénzem mert siettem...azis visszafelé..de tudod mit leszarom..gondoljatok amit akartok és várj ez egy jó ötlet nektek:
hívjátok fel sancit pl hogy szerkesszen át minden hozzászólást hogy milyen jók vagytok!!
ahogy te sem... Csütörtök este érkeztek meg a laptopok. Szerintem ICL2-n nekünk még mindig több közünk volt a szervezéshez mint nektek te is nagyon jól tudod, nem kell itt előadni a hattyúk halálát. Ha ott lett volna gond azt se TE oldottad volna meg! erről ennyit...
ICL1 után mi vallottuk be , hogy sokat hibáztunk és tanultunk belőle. Tanultunk a hibákból, ahogy most is.
Ne próbáld meg szépíteni NEM vagy Isten, hogy ahol ott vagy ott minden rendben.
Ja és a lebonyolító rendszerről volt szó, de Flat mondta, hogy sajátot akar használni amit nwz küldött át neki!
Ha elsőkézből akarsz információt akkor vedd fel a telefont és megkapod tőlünk! Egyébként az sem véletlen, hogy csak SD maradt meg tőletek mivel ő az egyetlen aki valamire való is! "not flame, just truth" ;)
csak a tényeket írtam, te sem tudsz semmit, szal te se oszd. ennyi a mondanivalója az előzőekben írtaknak.
az meg hogy kinek van sara és mennyi illetve ki felé, csak a beszélgetésnél derülne ki, várunk szeretettel.
szerintem a legcélszerűbb hogy nem írkálsz nekünk ahogy mi sem nektek, aztán a nagy megbesz után mehet.
peace
ahogy te sem... Csütörtök este érkeztek meg a laptopok. Szerintem ICL2-n nekünk még mindig több közünk volt a szervezéshez mint nektek te is nagyon jól tudod, nem kell itt előadni a hattyúk halálát. Ha ott lett volna gond azt se TE oldottad volna meg! erről ennyit...
ICL1 után mi vallottuk be , hogy sokat hibáztunk és tanultunk belőle. Tanultunk a hibákból, ahogy most is.
Ne próbáld meg szépíteni NEM vagy Isten, hogy ahol ott vagy ott minden rendben.
Ja és a lebonyolító rendszerről volt szó, de Flat mondta, hogy sajátot akar használni amit nwz küldött át neki!
Ha elsőkézből akarsz információt akkor vedd fel a telefont és megkapod tőlünk! Egyébként az sem véletlen, hogy csak SD maradt meg tőletek mivel ő az egyetlen aki valamire való is! "not flame, just truth" ;)
Ha rendezi a Béla a sarát, akkor majd felveszem a telefont neki is meg neked is. Meg ha kevesebb hazugságot kapok a sok ígéret helyet. De majd januárban, ha leülünk, ott majd el lehet beszélgetni, hogy akkor mi is van. Te is tudod, hogy mi kellettünk, hogy ne tűnjön ez az ICL a süllyesztőben. Nem vagyok elég használható? Igazad van, szemetet szedni bárki tud. 2 napig hajtani alvás nélkül bárki tud. ICL 1-en is ketten éjszakáztunk. Mondjuk én nem részegedem le esténként, mint egyesek, mert nekem ilyen a természetem. Nem is volt bajom ott az egész rendezvénnyel még úgy sem, hogy néha nekem is meg kellett csinálnom a kevésbbé tetszetős melókat is. De akkor még megvolt az, hogy élveztem a dolgot. Azt hiszem, hogy tettem annyit az ICL sorozatért anno, ami miatt nem kéne lenézned. Lehet, hogy én már nem vagyok egy marionett, sajnálom. De a sok hazugságot és kavarást sajnos első kézből tapasztaltam. Azt hiszem te sem szeretnéd, hogy ezeket mind itt taglaljam. Majd leülünk együtt, Newzoo, az anyukája, SD, Slevin, kevlar és én és megbeszéljük a problémáinkat. Neked azt hiszem én nem ártottam semmivel az alatt a két lan alatt, amikor találkoztunk és közben a felújítások alatt, és ami probléma van köztünk a Bélával, az sem hiszem, hogy téged érint.
ahogy te sem... Csütörtök este érkeztek meg a laptopok. Szerintem ICL2-n nekünk még mindig több közünk volt a szervezéshez mint nektek te is nagyon jól tudod, nem kell itt előadni a hattyúk halálát. Ha ott lett volna gond azt se TE oldottad volna meg! erről ennyit...
ICL1 után mi vallottuk be , hogy sokat hibáztunk és tanultunk belőle. Tanultunk a hibákból, ahogy most is.
Ne próbáld meg szépíteni NEM vagy Isten, hogy ahol ott vagy ott minden rendben.
Ja és a lebonyolító rendszerről volt szó, de Flat mondta, hogy sajátot akar használni amit nwz küldött át neki!
Ha elsőkézből akarsz információt akkor vedd fel a telefont és megkapod tőlünk! Egyébként az sem véletlen, hogy csak SD maradt meg tőletek mivel ő az egyetlen aki valamire való is! "not flame, just truth" ;)
te barom értelmezd a mondatot. még ezt sem érted... mit akarsz te cs-t vezetni. ne fárassz. részemről off.
NewZoo
csak a lényeget nem érted....
hogy még egy főszervező is képes ezt megcsinálni, mert kell. ahogy ha emléxel icl3-on egymást váltottuk a wcben. sírtam? nem. ha kell kell. ovi amit csinálsz. ha gondod van írj rám msnen ha már annyi gerinc nincs benned hoyg a telefont felvedd és értelmesen beszéljünk. ne flémeld szét a felületet.
Üdv: NewZoo

Ozsi vmien szinten igazat adok neked de azért még is említésre méltó newzoo hozzáállása ebben a témában.

CoD lebonyolítás azért nem volt tökéletes, mert az illetékesek elfelejtettek szólni, hogy nem kell vele papíron szenvedni, mert Ghost egy rendszert már összeállított, ami mindenre fel lett készítve a 3 ICL alatt. Az meg hogy valaki hitelből vesz vki monitort pont nem engem, játékost kell hogy érdekeljen. Ha valaki vállal valamit, az tartsa be. Ezt sem csak én gondolom így, hanem sokan itt alattam. Biztosra csak azt szabad mondani, ami van, ez örök érvényű tanulság. Ja hogy mi van, ha nincs semmi? Akkor ideje rápörögni a dolgokra, hogy vajon miért nincsenek.

Tette a dolgát akkor is és most is!
Nagyon jól tudja hogy egy lanon nincs olyan hogy TE meg Ő hanem egy csapat dolgozik össze és mindenki segit ahol tud! Bezony vannak nem kivánatos feladatok de azt is elkell végezni! Jól példa lenne ha úgy adnád megértésünkre az okulásod a témával kapcs hogy nem szólnál több faszságot hozzá! Nem mártirokat keresünk hanem talpraesett kitartó csapatmunkára kész embereket! Soha a büdös életbe nem rinyáltam még publikum elött hogy mennyire lezuzom magam egy lanon pedig elhiheted most szombaton este én is ugy jártam mintha seggberaktak volna a befeszült vádlim miatt ami term az ülő munkával jár. Hagyd abba és értsd meg hogy lant szervezni nem egy séta a kertben!

icl security meg icl takarítóbrigád ugyanúgy...
ezért nem is mert jól megcsináltáltok mint hallottam. amikor peza mondta hogy ő nem fogja levezetni az 1.6-ot akkor sem kérdezték meg egyátalán hogy akarom-e vagy hogy megpróbálnám-e... azt meg kérlek áruld el hogy a fülesen + a pólón kívül milyen cuccokat kaptam mert én nem tudok többről..
Semmire se lennél képes komoly keretek közt és semmi más nem bizonyitja ezt mint, hogy itt a publikum elött égeted a hülyeségeddel szénné magad! Nölj fel! Senki se fog törölni semmilyen hozzászólást (nem is tudnám elérni és nem is akarom) hisz jót mulatunk rajtad! Kicsit gondolkozz már el baszki! Hol a kisfaszomba tudnál lebonyolitani egyszerre két 16 csapatos ágrajzot? Azt se tudod miről beszélsz csak dobálozol itt a monológokkal!
peace.
Semmire se lennél képes komoly keretek közt és semmi más nem bizonyitja ezt mint, hogy itt a publikum elött égeted a hülyeségeddel szénné magad! Nölj fel! Senki se fog törölni semmilyen hozzászólást (nem is tudnám elérni és nem is akarom) hisz jót mulatunk rajtad! Kicsit gondolkozz már el baszki! Hol a kisfaszomba tudnál lebonyolitani egyszerre két 16 csapatos ágrajzot? Azt se tudod miről beszélsz csak dobálozol itt a monológokkal!
peace.
várom a következőt!
10 éve ismerlek, de ennyi baromságot még nem írtál!
Én vagyok azon "szerencsétlen" admin aki a COD2-t vitte. A revolution nem tudta megcsinálni rendesen a szervezést, ezért 7 órát késtek. Átvettük tőlük a COD-ot és én és Skylineman bonyolítttuk le szombat du-tól. Egyikünk se csinált még saját játékot ezért tapasztalatlanok voltunk, DE ennek ellenére csak 2 órát csúszott a végén. Az ICL meg tuta csinálni úgy hogy a csúszás egy jó részét ledolgoztuk. Ha bizonyos szponzorok nem hátrálnak ki akkor gond nélkül meg tudtuk volna csúszás nélkül csinlni. Hamster nekeme annyit hogy, aiminnyi piát/kaját/cuccot kaptál az elég fizeés,nem?
ezért nem is mert jól megcsináltáltok mint hallottam. amikor peza mondta hogy ő nem fogja levezetni az 1.6-ot akkor sem kérdezték meg egyátalán hogy akarom-e vagy hogy megpróbálnám-e... azt meg kérlek áruld el hogy a fülesen + a pólón kívül milyen cuccokat kaptam mert én nem tudok többről..
0-ára jöttél ki? minden utazásod oda-vissza állva volt, minden hétvégén, lanon, a cigid , a kajád , a piád.
laptopodhoz egér kellett? kaptál. füles kellett? kaptál. emlékpóló kellett? kaptál. ne kamuzzunk...
nem volt neked semmi bajod csak az hogy a barátod ügyes, és hasznosítjuk. ennyi.
az meg hogy te leoltod Bálintot, a leges leg nagyobb vicc. Óriásit röhögtünk a dolgon:D
Én kérek elnézést Bálinttól, hogy ezt valaki be merte írni.
egeret kértem?? hmmm... jó tudni...emlékpóló?ja adminpóló...azthittem az vmiféle munkaeszköz...
tudom mit röhögjetek jókat leszarom...egyátalán nem könyörögtem vissza magam icl 5-re sem... megkérdeztem hogy gondolom ezek után hogy nem megyek le gondolom nem is fogtok várni....de te ezt gondolom jobban tudod hiszen veled beszéltem nem a newzooval...ügyes,hasznos okés köszi én mire kellettem?? szeméthordásra meg csikksöprésre??? mert adminmunkát nem kaptam... pedig erre jelentkeztem.
utazásom pedig egyszer volt állva mikor itthonhagytam a pénzem mert siettem...azis visszafelé..de tudod mit leszarom..gondoljatok amit akartok és várj ez egy jó ötlet nektek:
hívjátok fel sancit pl hogy szerkesszen át minden hozzászólást hogy milyen jók vagytok!!
10 éve ismerlek, de ennyi baromságot még nem írtál!
Én vagyok azon "szerencsétlen" admin aki a COD2-t vitte. A revolution nem tudta megcsinálni rendesen a szervezést, ezért 7 órát késtek. Átvettük tőlük a COD-ot és én és Skylineman bonyolítttuk le szombat du-tól. Egyikünk se csinált még saját játékot ezért tapasztalatlanok voltunk, DE ennek ellenére csak 2 órát csúszott a végén. Az ICL meg tuta csinálni úgy hogy a csúszás egy jó részét ledolgoztuk. Ha bizonyos szponzorok nem hátrálnak ki akkor gond nélkül meg tudtuk volna csúszás nélkül csinlni. Hamster nekeme annyit hogy, aiminnyi piát/kaját/cuccot kaptál az elég fizeés,nem?
0-ára jöttél ki? minden utazásod oda-vissza állva volt, minden hétvégén, lanon, a cigid , a kajád , a piád.
laptopodhoz egér kellett? kaptál. füles kellett? kaptál. emlékpóló kellett? kaptál. ne kamuzzunk...
nem volt neked semmi bajod csak az hogy a barátod ügyes, és hasznosítjuk. ennyi.
az meg hogy te leoltod Bálintot, a leges leg nagyobb vicc. Óriásit röhögtünk a dolgon:D
Én kérek elnézést Bálinttól, hogy ezt valaki be merte írni.

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/

Index 