Rádió Nézet Hasábok Régi Játék oldalak Szolgáltatás oldalak Partner oldalak
Bezárás

CSHU - Hungarian Counter-Strike Portal

Fogadóiroda Tovább

Kredited: 0  |  Találati arányod: 0%

Hirdetés

Merre tartunk?

Cikkek/Interjúk február 5. 15:22 Sanci 261 hozzászólás 5902 olvasás

Merre tartunk?

Többször felmerült már a fórumokon, hogy igencsak nagy változáson ment keresztül az egész közösségünk, az újonnan érkezők valahogy más stílust, felfogást, és hozzáállást tanúsítanak mindennel szemben, mint elődeik, de vajon minek is köszönhető ez?

Hasonló tendenciát a mi oldalunkon is felfedeztünk, jóval kevesebb olyan embert találni a közösségben, akik akár 1 fikarcnyit is hajlandóak lennének tenni azért, hogy bármi is előrébb jusson. Itt nem csak a hírezőkre kell gondolni, bár tény korábban volt hogy 5-6 igazán hasznos munkatárssal bővülhetett az oldalunk, manapság 1-1 embert is nehéz szerezni, de ott vannak a lanok is, már senki se megy le önszántából segíteni – régen GPSeken több 10fős admin és staff brigád segítette a munkánkat -. Ehhez még párosul az emberek kitartásának teljes hiánya, mert ha még valami csoda folytán rá is szánják magukat, a közösségépítésre, kb az első megmérettetés után ki is szállnak belőle. Ettől függetlenül természetesen az igények továbbra is megvannak mindenkiben, legyen sok lan, szponzor, kánaán stb.

Kíváncsi vagyok, hogy szerintetek, hogy s mint alakult ki ez a jelenség, illetve vajon mi kellhet ahhoz hogy javuljon itt bármi is, hisz szerintem jó példa akad bőven.

avatar #161
Válasz sg_j0keR #157. hozzászólására
Jól van Paszy, amit szerettem volna megtudni, arra választ adtál, hálás vagyok ezért. :$$
Örülök neki =) Felvilágosítottam piciny elmédet. Bár oly csekélyke, hogy nem igazán tudja tárolni az információkat.. :S
avatar #160
Válasz LAKOIN #159. hozzászólására
Nem. Ez oldana meg mindent, csak sok az olyan ember, aki nem optimista és nem tud reálisan gondolkozni.
Pontosan ezért mondom hogy emiatt van minden! na jó nem minden de sok minden:D
Micsoda??? Nem hideg a sör?
avatar #159
Válasz iNet.Bereg #158. hozzászólására
Ez az oldal tesz tönkre mindent! Ennyi!
Nem. Ez oldana meg mindent, csak sok az olyan ember, aki nem optimista és nem tud reálisan gondolkozni.
avatar #158
Ez az oldal tesz tönkre mindent! Ennyi!
Micsoda??? Nem hideg a sör?
avatar #157
Válasz PASZY #153. hozzászólására
Igen így bizony. =) De látom a kommunikációs érettségi tételt nem fejtetted ki..:S
Jól van Paszy, amit szerettem volna megtudni, arra választ adtál, hálás vagyok ezért. :$$
avatar #156
Válasz Pene #148. hozzászólására
Tudom, nem is vettem annak. Főleg, hogy téged még a dotás scene-ből is ismerlek (bár van rá esély, hogy más is használja a választott nicked).

StyleN, a kettes ponthoz: Pedig volt ilyen, én [ISF]Kegg4rD-tól és mondjuk Zozótól igen sokat tanultam. Természetesen ritka, mert a jobbak se azért mennek fel játszani, hogy a gyengébb képességűeket tanítgassák, de alkalomadtán van rá példa.
kapsz 1 kis ajándékot. http://www.youtube.com/watch?v=A8sJUwQZ0lo

kedvenc movie készitőm.
Huzzal mar vissza a rockkocsmaba 10/20-azni te bohoc.. Az valo neked.
avatar #155
Válasz StyleN #154. hozzászólására
Üstökösök is becsapódnak alkalomadtán...:\\
Amúgy régen volt egy kezdeményezés valami "CS oktatás Piki kapitánnyal, és barátaival" nem? Jól emlékszem?:D

Nem volt ilyen, legalabbis piki reszerol ketlem :)
NOMEN EST OMEN
avatar #154
Válasz Pene #148. hozzászólására
Tudom, nem is vettem annak. Főleg, hogy téged még a dotás scene-ből is ismerlek (bár van rá esély, hogy más is használja a választott nicked).

StyleN, a kettes ponthoz: Pedig volt ilyen, én [ISF]Kegg4rD-tól és mondjuk Zozótól igen sokat tanultam. Természetesen ritka, mert a jobbak se azért mennek fel játszani, hogy a gyengébb képességűeket tanítgassák, de alkalomadtán van rá példa.
Üstökösök is becsapódnak alkalomadtán...:\\
Amúgy régen volt egy kezdeményezés valami "CS oktatás Piki kapitánnyal, és barátaival" nem? Jól emlékszem?:D

:>>>>>>
avatar #153
Válasz sg_j0keR #150. hozzászólására
Vitáitokat? :DDD
Igen így bizony. =) De látom a kommunikációs érettségi tételt nem fejtetted ki..:S
avatar #152
Válasz StyleN #143. hozzászólására
Szerintem meg, mióta nincsenek Teletabik több a k*cs*g!

1. most cirka 486 magyar server van.. anno állításod szerint 7290, vagy 9720 (elég lett volna 2-3x annyi szervert mondanod....)
2. igen max a tatuin bolygón a wookiek...
3. legalább is itthon.
:D:DD

Minden játékosnak saját szervere volt és gyakorolta az 1xX-et:DSA?:D_ASdsa
te olyan hülye vagy hogy kilambériázod a lövészárkot...
avatar #151
Válasz Pene #148. hozzászólására
Tudom, nem is vettem annak. Főleg, hogy téged még a dotás scene-ből is ismerlek (bár van rá esély, hogy más is használja a választott nicked).

StyleN, a kettes ponthoz: Pedig volt ilyen, én [ISF]Kegg4rD-tól és mondjuk Zozótól igen sokat tanultam. Természetesen ritka, mert a jobbak se azért mennek fel játszani, hogy a gyengébb képességűeket tanítgassák, de alkalomadtán van rá példa.
OFF: tuti nem dotáztam, valakivel egyezik a nickem, fenébe :D.
A buta fecseg, az okos beszél, a bölcs hallgat
avatar #150
Válasz PASZY #121. hozzászólására
Látom nem sűrűn követed nyomon a vitáinkat dst-vel.
Párszor leírtam neki h tisztelem is amiért ennyire kva jól játszik, de mért kell a kva nagy arc?!
Vitáitokat? :DDD
avatar #149
Válasz Pene #148. hozzászólására
Tudom, nem is vettem annak. Főleg, hogy téged még a dotás scene-ből is ismerlek (bár van rá esély, hogy más is használja a választott nicked).

StyleN, a kettes ponthoz: Pedig volt ilyen, én [ISF]Kegg4rD-tól és mondjuk Zozótól igen sokat tanultam. Természetesen ritka, mert a jobbak se azért mennek fel játszani, hogy a gyengébb képességűeket tanítgassák, de alkalomadtán van rá példa.
Sajnalom en is, hogy a gyengebb kepesseguekkel nem foglalkoznak mostanaban. Pedig, ha lenne rehabilitacio, akkor te is milyen jol elvegetalnal most! (persze, hogy a CS-re gondoltam, nehogy felreertsd)
NOMEN EST OMEN
avatar #148
Válasz NEMbazmeg #142. hozzászólására
Én elismerem a modik munkáját, ezt írtam is==>semmi ellenségeskedés nincs benne, csak a szigor lehetne kicsivel nagyobb, de én nem jelentkezek már írtam miért nem :).
Egyébként abban is van valami amit mondasz, sokan többe néznek egy bulit, mint egy jó LAN-t. Ezt embere válogatja, én egyiket sem ítélem el, nem vagyunk egyformák mi emberek.
* A MESE részhez==>én PH!-n csináltam ezt egy időben, hogy segítettem ahol tudtam, de mostmár én is visszaestem ott, nem azért mert rossz lenne a társaság (véleményem szerint a legjobb magyar fórumközösség-reklám OFF :D), hanem szimplán lustaság-időhiány-más elfoglaltság-más érdeklődési kör kialakulása miatt.
Tudom, nem is vettem annak. Főleg, hogy téged még a dotás scene-ből is ismerlek (bár van rá esély, hogy más is használja a választott nicked).

StyleN, a kettes ponthoz: Pedig volt ilyen, én [ISF]Kegg4rD-tól és mondjuk Zozótól igen sokat tanultam. Természetesen ritka, mert a jobbak se azért mennek fel játszani, hogy a gyengébb képességűeket tanítgassák, de alkalomadtán van rá példa.
Hi! I'm a signature virus. Please copy me into your sign to help me spread! /// http://techno.org/electronic-music-guide/music.swf
avatar #147
Válasz PASZY #140. hozzászólására
Nem, csak tisztelem a másikat és Abul_Mohamed biztosan megmossa a seggét sz*rás utáán! =D Igazz?
De én nem érzem úgy h benyalnék neki.
Hadd ne mondjam, hol voltam az előbb:D
Én örülök annak, hogy lehet értelmesen is gondolatokat cserélni. Talán egy idő múlva megint meg lehet próbálni komolyabb témákat is feldobni, amiről aztán a hozzászólásokban értelmes vita alakulhat ki.
madafaka or fadasaka
avatar #146
Válasz DARTH_WEEDER #138. hozzászólására
szerintem itt az a baj hogy a regelt userek nagy százaléka nem cszik, vagy csak fake acc, viszont mindenki professzornak, gyakori esetekben géniusznak képzelik magukat, akik meg csznek, fiatalabb játékosok akik csak nemrég kezdtek játszani vagy már régóta játszanak de most kezdtek el komolyabban játszani vagy csak a cshu-t látogatni, azok feljönnek az oldalra, és látják ahogy az emberek veszekednek egymással, nem egy esetben ugyanaz az ember veszekszik magával, csak más-más accal.
Kedves Tomi!

Szerintem az a problema, hogy azok az emberek akiket te degradalsz (professzor - kezdok) es hibanak latsz, ezen retegeket te erosited csak igazan, sot nem is tudnalak egyik kategoriaba sem besorolni, mert mindket kategoriaba tartozol egyszerre. Mondhatni magatol ertetodo, hogy ez sokkal karosabb a kozossegre nezve, mint azok az emberek akik csak egy reteget erositenek.

A tevekenysegeid szerintem addig nem karosak amig megmaradsz a statiszika keszitesnel, de sajnos az utobbi idokben ezeket is szubjektivan es onceluan keszited, ez pedig szomoru es ezzel csak tovabb rontod az egeszet :(
NOMEN EST OMEN
avatar #145
Válasz -Tomi- #144. hozzászólására
Miert lett moderalva az elozo kommentem? Mi nem felelt meg az oldal kriteriumainak, illetve miert maradhat fent mas komment, ha az nem?

(Bizonyara bennem a hiba, akkor megprobalom meginkabb baratibban megfogalmazni a mondanivalom)
nem vártál meg :( és még steam-en se talállak pedig lett volna kedvem 1 jó eszmefuttatáshoz
avatar #144
Miert lett moderalva az elozo kommentem? Mi nem felelt meg az oldal kriteriumainak, illetve miert maradhat fent mas komment, ha az nem?

(Bizonyara bennem a hiba, akkor megprobalom meginkabb baratibban megfogalmazni a mondanivalom)
NOMEN EST OMEN
avatar #143
Válasz alyr_ #115. hozzászólására
1. régen csak magyar szerverből 15-20x ennyi volt mint most -> mindenki elment mást játszani/inaktívba.
2. régen ha véletlen találkoztál egy elittel public szerveren megtanított lőni ha esetleg nem tudnál -> felesleges leírni mi van most warokon/pub szerókon.
3. el lehet felejteni a szponzorációt, mert egy valamit is magára adó cég nem fog ilyen szarba befektetni -> szvsz el lehet felejteni a nagyobb lanokat.
CS-zni mindig is hobbi volt és ez így lesz ezentúl is. Nem lesz még 1 Gody aki máshogy akarja ezt látni..
menjetek inkább bulizni...
Szerintem meg, mióta nincsenek Teletabik több a k*cs*g!

1. most cirka 486 magyar server van.. anno állításod szerint 7290, vagy 9720 (elég lett volna 2-3x annyi szervert mondanod....)
2. igen max a tatuin bolygón a wookiek...
3. legalább is itthon.
:>>>>>>
avatar #142
Válasz Pene #136. hozzászólására
Oké, akkor egy fokkal szigorúbb leszek. Moderátornak meg Sancinál lehet jelentkezni még mindig (bocs:D) :)

A hírecske szerint: "(...)korábban volt hogy 5-6 igazán hasznos munkatárssal bővülhetett az oldalunk, manapság 1-1 embert is nehéz szerezni, de ott vannak a lanok is, már senki se megy le önszántából segíteni(...)"

//MESE ON

Csak a saját példámat tudom felhozni: Régebben én is ott voltam a GPS-eken (nyolcig, tízig bezárólag majdnem minden) vagy mint admin, vagy mint egy csapat egyik staff tagja, vagy mint szimpla látogató. A GPS-ek nagyrészét Szolnokon tartották, azaz le kellett jönnöm Pestről. Lementem. Ma, egyszerűen képtelen vagyok lemenni lanra (nem hogy segíteni!), amit magam sem tudok hova tenni, mivel ha - teszem azt - a saját egyetememre, abba a terembe ahova órára járok nem tudok lenézni lanra, nos, az furcsa. Egyrészt biztos ki is öregedtem ebből, másrészt taszít ez a fajta kultúrálatlanság, ami itt a fórumon előfordul (habár jól tudom, irl általában mások az emberek), harmadrészt valami megmagyarázhatatlan erő arra buzdít, hogy inkább sörözzek a haverjaimmal (:D), negyedrészt viszont fogalmam sincs miért. Más lett ez az egész, az idők folyamán megváltozott valami, azt csókolom. Nem mondom, hogy rossz irányba, de engem már annyira nem vonz, hogy erre áldozzam a szabadidőmet.

A társadalmi/közösségi munkáról: Anno azon az alapon kezdtem el hírezni ezen az oldalon, mert össze-vissza szörfölgettem a neten, itt-ott érdekességre bukkantam, és mindig beküldtem. Aztán ezt a szerkesztőségben "megunhatták", rájöttek, hogy a beküldött híreimet akár magam is megírhatnám (no meg Lee-vel egy netcaféból toltuk, és még fleko is odajárt néha). Eleinte csak egy jó szórakozásnak tűnt, sőt, azt is megkockáztatom, hogy büszke voltam arra, hogy ide írhatok, hogy "hatalmam van", hogy elmondhatom magamról, hogy ejj öcsém, hírező lettem, a cshupene, a lapdpene. Aztán ez az idők folyamán megváltozott, tetszett, hogy teszek valamit az emberekért, hogy itt-ott formálom a véleményüket, a hozzáállásukat a játékhoz etc. Ez ment kisebb kihagyásokkal évekig, ám mostanában már nem érzem ezt, nem érzem azt, hogy bármivel is hatni tudnék itt emberekre, hogy toleránsabbak, kultúráltabbak, nyitottabbak, "jobbak" legyenek (ami nem feltétlenül rossz önmagában!).

Az sem tett jót az itteni közösségi szerepemnek, hogy emellett párhuzamosan belekezdtem különböző hasonló, közösségi munkákba, amiben még nagyobb örömömet lelem, illetve sokkal kézzelfoghatóbb módon látom azt, hogy valami hasznosat csinálok. Mert megköszönik az egyetemen a fiatalabbak a tavalyi zh-t. Mert meghívnak egy sörre az ilyen-olyan közösségi rendezvény lebonyolítása után. Mert rádmosolyognak, rádköszönnek, hálásak, aranyosak, mittudomain. Igazi embereknek tűnnek egyes ritka kivételtől eltekintve. Erre online kevesek képesek.

//MESE OFF

Valaki írta, hogy a pénz kérdését ne feszegessük. Szerintem meg nyugodtan, tényleg sokak nem engedhetik meg maguknak a háromhavi LAN-ozást és az ezzel egütt járó 10-15k+-os kiadást. Régebben nem volt ennyi lan, most meg hogy van, szétszóródnak az emberek. Az, hogy ez a csapatokra milyen hatást gyakorol, nem tudom megmondani. A jobbakon látszik, hogy többet megtesznek egy-egy lanért, és gyakrabban is megfordulnak ilyen eseményeken, ami akár előnyükre válhat, míg a kevesebb résztvevő csapat (ergo kevesebb ellenfél) viszont hátrányukra.
Én elismerem a modik munkáját, ezt írtam is==>semmi ellenségeskedés nincs benne, csak a szigor lehetne kicsivel nagyobb, de én nem jelentkezek már írtam miért nem :).
Egyébként abban is van valami amit mondasz, sokan többe néznek egy bulit, mint egy jó LAN-t. Ezt embere válogatja, én egyiket sem ítélem el, nem vagyunk egyformák mi emberek.
* A MESE részhez==>én PH!-n csináltam ezt egy időben, hogy segítettem ahol tudtam, de mostmár én is visszaestem ott, nem azért mert rossz lenne a társaság (véleményem szerint a legjobb magyar fórumközösség-reklám OFF :D), hanem szimplán lustaság-időhiány-más elfoglaltság-más érdeklődési kör kialakulása miatt.
A buta fecseg, az okos beszél, a bölcs hallgat
avatar #141
Válasz DARTH_WEEDER #138. hozzászólására
szerintem itt az a baj hogy a regelt userek nagy százaléka nem cszik, vagy csak fake acc, viszont mindenki professzornak, gyakori esetekben géniusznak képzelik magukat, akik meg csznek, fiatalabb játékosok akik csak nemrég kezdtek játszani vagy már régóta játszanak de most kezdtek el komolyabban játszani vagy csak a cshu-t látogatni, azok feljönnek az oldalra, és látják ahogy az emberek veszekednek egymással, nem egy esetben ugyanaz az ember veszekszik magával, csak más-más accal.
Moderálva...
NOMEN EST OMEN
avatar #140
Válasz bENjAMin.- #137. hozzászólására
valakinek szaros lett a nyelve paszy :D
Nem, csak tisztelem a másikat és Abul_Mohamed biztosan megmossa a seggét sz*rás utáán! =D Igazz?
De én nem érzem úgy h benyalnék neki.
avatar #139
Válasz Abdul_Mohamed #135. hozzászólására
Ez igaz:D lássuk be, először nem a sültglambot kellene várni, hanem tenni. Szerintem, ha bármelyikünknek lenne olyan cége, akimegtehetné, hogy támogasson, akkor is elvárnánk, hogy előtte mutassanak valamit, különben mire fel adjunk pénzt? Puszira?
A másik ilyen probléma, hog nincs olyan magyar tulajdonosú cég, akinek tényleg jó reklám lenne, akiknek így nagyobb esélyük lenne külföldre nyitni, így nagyobb piacon megjelenni. Anno volt Videoton hangfal, számítógép, füles stb, ma nincs. Más névről nem tudok (akik jelenlegis foglalkoznának ilyennel). Egy Razernek pedig sokkal egyszerűbb, kifizetődöbb, kényelnesebb egy fnaticot (csak példa) támogatnia, mint az ismeretlen Terminators klán (elnézést, ha létezne ilyen). Megoldás? Nemzetközi szinten is ott lenni tartósan az élmezőnybven, addig kevés az esély
Most szerintem főleg nincs ilyen cég, főleg nem MO.-on. Megnézed sorban zárnak be üzletek mennek csődbe cégek. Ilyenkor senki nem fog sponsort találni vagyis olyat nem aki komolyan tudná sponsorálni őket.
De, ha így haladunk már az e-sportban is lassan ott leszünk mint a fociban a nagy büdös p*csába.
Egy kis akarat, kitartás, és nagy mennyiségű mentális szellemi energia szükségez mind ezekhez.
De gondolom senki nem "áldozná" ezért fel az életét, mert ebből M.o.-n nem lehet sajnos még megélni..
avatar #138
szerintem itt az a baj hogy a regelt userek nagy százaléka nem cszik, vagy csak fake acc, viszont mindenki professzornak, gyakori esetekben géniusznak képzelik magukat, akik meg csznek, fiatalabb játékosok akik csak nemrég kezdtek játszani vagy már régóta játszanak de most kezdtek el komolyabban játszani vagy csak a cshu-t látogatni, azok feljönnek az oldalra, és látják ahogy az emberek veszekednek egymással, nem egy esetben ugyanaz az ember veszekszik magával, csak más-más accal.
gNu|dst[GoL] - ha en jatszok akkor mindig nyerunk ; gNu|dst[GoL] - Nem halok bele, ha vesztek, nem halok bele ha nem tartanak itt legjobbnak, nem ismernek el
avatar #137
valakinek szaros lett a nyelve paszy :D
avatar #136
Válasz NEMbazmeg #112. hozzászólására
hosszú lesz, előre szólok :).
Itt a CSHU fórumon tényleg csak szigorúbb szabályzat, keményebb moderálás kellene....és NEM, nem aljas módon akarom becsmérelni a mostani staff tagjait, tisztelem amit csinálnak tényleg, csak a sok retartdált emberre (tisztelet a kivételnek) kevés admin jut, pedig biztos van olyan tag akinek szabadideje lenne ehhez, tudná is csinálni, csak fél/nem látja értelmét jelentkezni. (én nem ilyen vagyok, nem tudnám ezt a feladatot ellátni idő hiányában, mielőtt valaki betámadna).

Hasonló tendenciát a mi oldalunkon is felfedeztünk, jóval kevesebb olyan embert találni a közösségben, akik akár 1 fikarcnyit is hajlandóak lennének tenni azért, hogy bármi is előrébb jusson.
Sajnos ez így van, vagy aki segítené is a scene jobbulását, azt megakadályozza valami (anyagiak pl esetemben, mert ha tehetném minden LAN-on ott lennék, csak egy kis szabolcsi faluból, kocsi nélkül, anyagi támogatás nélkül (elvált szülők, diákmunka-rendszer sajnos nem rászorultság alapján működik stb), nagyon nehéz ezt kivitelezni....pl: Pestre vonat oda vissza 4k, LAN belépő ez ugye mindig változik (legyen 3k), kaja legyen 2-3napra 4k, szállás megint változó legyen legjobb esetben 2éjszakára 4k stb, csak ez 15k+egyéb költségek 1 LAN-ra.)==>erre a megoldás nem a közösségen belül keresendő, hanem társadalmi és gazdasági problémák stb....max a LAN nevezést lehet csökkenteni, de az abszolút a tűrhető kategórián belül van így is szvsz. Pedig én is olyan ember lennék, hogy ahol lehet segíteném a scene-t, csak limitált a helyzetem. DE biztos van olyan ember, aki úgy érez mint én, és megvan a lehetősége a jelenlegi helyzet jobbá tételéhez.=>és itt nem a hatalmas tárgy/pénznyereményeket értem LAN-on, hanem, hogy több lehetőséget biztosítani a játékosoknak a közösség formálására=>több "vidéki"i nagy LAN, amit nagyon hiányolok (pl pécs-nyíregyháza-szolnok-miskolc stb városokban).

Mi kellene ahhoz, hogy javuljon itt bármi?
Szerintem szigorúbb admin gárda, toleránsabb fórumozók (ez sajnos a magyar mentalitásból adódóan elég nehezen orvosolható), segítőkészebb emberek. Az ún. "elit" nyitottabbá tétele, hiszen egy magamfajtának nincs esélye bekerülni, még ha a motivációja-tudása-hozzáállása meg is lenne hozzá (nem fényezni akarom magam...nem lövök úgy mint sonic vagy DEV, nem gondolkozok a pályán sokszor, de biztos, hogy 4normális hozzáállású ember mellett, aki komolyan veszi a CS-t, lennék olyan motivált, hogy ki lehetne engem is nevelni....és biztos, hogy nagyon sok ilyen játékos él az országban, csak félnek jelentkezni valamilyen okból.==>az ilyen embereket kell megkeresni, akiknek van lehetősége és megfelelő hozzáállása, és normális gondolkodású=>nem az első nyert war után oltja az ellent ,hogy "low", vagy ha kikapnak akkor" a másik csalt" stb...)=>ugyanez vonatkozik a LAN-admin témára, biztos van aki segítene, csak nem olyan a helyzete, hogy ez bekövetkezzen.
Nem akarom hosszabbra írni, pedig biztos tudnék még ilyeneket felsorolni. :)
*kösz annak aki végigolvassa
Oké, akkor egy fokkal szigorúbb leszek. Moderátornak meg Sancinál lehet jelentkezni még mindig (bocs:D) :)

A hírecske szerint: "(...)korábban volt hogy 5-6 igazán hasznos munkatárssal bővülhetett az oldalunk, manapság 1-1 embert is nehéz szerezni, de ott vannak a lanok is, már senki se megy le önszántából segíteni(...)"

//MESE ON

Csak a saját példámat tudom felhozni: Régebben én is ott voltam a GPS-eken (nyolcig, tízig bezárólag majdnem minden) vagy mint admin, vagy mint egy csapat egyik staff tagja, vagy mint szimpla látogató. A GPS-ek nagyrészét Szolnokon tartották, azaz le kellett jönnöm Pestről. Lementem. Ma, egyszerűen képtelen vagyok lemenni lanra (nem hogy segíteni!), amit magam sem tudok hova tenni, mivel ha - teszem azt - a saját egyetememre, abba a terembe ahova órára járok nem tudok lenézni lanra, nos, az furcsa. Egyrészt biztos ki is öregedtem ebből, másrészt taszít ez a fajta kultúrálatlanság, ami itt a fórumon előfordul (habár jól tudom, irl általában mások az emberek), harmadrészt valami megmagyarázhatatlan erő arra buzdít, hogy inkább sörözzek a haverjaimmal (:D), negyedrészt viszont fogalmam sincs miért. Más lett ez az egész, az idők folyamán megváltozott valami, azt csókolom. Nem mondom, hogy rossz irányba, de engem már annyira nem vonz, hogy erre áldozzam a szabadidőmet.

A társadalmi/közösségi munkáról: Anno azon az alapon kezdtem el hírezni ezen az oldalon, mert össze-vissza szörfölgettem a neten, itt-ott érdekességre bukkantam, és mindig beküldtem. Aztán ezt a szerkesztőségben "megunhatták", rájöttek, hogy a beküldött híreimet akár magam is megírhatnám (no meg Lee-vel egy netcaféból toltuk, és még fleko is odajárt néha). Eleinte csak egy jó szórakozásnak tűnt, sőt, azt is megkockáztatom, hogy büszke voltam arra, hogy ide írhatok, hogy "hatalmam van", hogy elmondhatom magamról, hogy ejj öcsém, hírező lettem, a cshupene, a lapdpene. Aztán ez az idők folyamán megváltozott, tetszett, hogy teszek valamit az emberekért, hogy itt-ott formálom a véleményüket, a hozzáállásukat a játékhoz etc. Ez ment kisebb kihagyásokkal évekig, ám mostanában már nem érzem ezt, nem érzem azt, hogy bármivel is hatni tudnék itt emberekre, hogy toleránsabbak, kultúráltabbak, nyitottabbak, "jobbak" legyenek (ami nem feltétlenül rossz önmagában!).

Az sem tett jót az itteni közösségi szerepemnek, hogy emellett párhuzamosan belekezdtem különböző hasonló, közösségi munkákba, amiben még nagyobb örömömet lelem, illetve sokkal kézzelfoghatóbb módon látom azt, hogy valami hasznosat csinálok. Mert megköszönik az egyetemen a fiatalabbak a tavalyi zh-t. Mert meghívnak egy sörre az ilyen-olyan közösségi rendezvény lebonyolítása után. Mert rádmosolyognak, rádköszönnek, hálásak, aranyosak, mittudomain. Igazi embereknek tűnnek egyes ritka kivételtől eltekintve. Erre online kevesek képesek.

//MESE OFF

Valaki írta, hogy a pénz kérdését ne feszegessük. Szerintem meg nyugodtan, tényleg sokak nem engedhetik meg maguknak a háromhavi LAN-ozást és az ezzel egütt járó 10-15k+-os kiadást. Régebben nem volt ennyi lan, most meg hogy van, szétszóródnak az emberek. Az, hogy ez a csapatokra milyen hatást gyakorol, nem tudom megmondani. A jobbakon látszik, hogy többet megtesznek egy-egy lanért, és gyakrabban is megfordulnak ilyen eseményeken, ami akár előnyükre válhat, míg a kevesebb résztvevő csapat (ergo kevesebb ellenfél) viszont hátrányukra.
Hi! I'm a signature virus. Please copy me into your sign to help me spread! /// http://techno.org/electronic-music-guide/music.swf
avatar #135
Válasz PASZY #131. hozzászólására
Tudom. De kicsit nagyobb odafigyelés és keményebb edzéstervek és talán lesz vlmi a Magyar E-sportból:D
Ez igaz:D lássuk be, először nem a sültglambot kellene várni, hanem tenni. Szerintem, ha bármelyikünknek lenne olyan cége, akimegtehetné, hogy támogasson, akkor is elvárnánk, hogy előtte mutassanak valamit, különben mire fel adjunk pénzt? Puszira?
A másik ilyen probléma, hog nincs olyan magyar tulajdonosú cég, akinek tényleg jó reklám lenne, akiknek így nagyobb esélyük lenne külföldre nyitni, így nagyobb piacon megjelenni. Anno volt Videoton hangfal, számítógép, füles stb, ma nincs. Más névről nem tudok (akik jelenlegis foglalkoznának ilyennel). Egy Razernek pedig sokkal egyszerűbb, kifizetődöbb, kényelnesebb egy fnaticot (csak példa) támogatnia, mint az ismeretlen Terminators klán (elnézést, ha létezne ilyen). Megoldás? Nemzetközi szinten is ott lenni tartósan az élmezőnybven, addig kevés az esély
madafaka or fadasaka
avatar #134
Egyébként ezek a hozzászólások is kezdenek a Pene hírénél lévőkre hasonlítani. Semmi haladás, de mondjuk az isteni csoda nem is itt a fórumon fog megszületni, de az "elit" már kezdhetne okulni az értelmesebb (!) emberek véleményeiből, mert azért vannak itt bőven jó érvek, és szempontok. Van miből válogatni, csak cselekedni nincs kinek, és kikre hallgatna a nép, ha nem a "magasabb szintű" emberekre?:)
avatar #133
Válasz Buci___________.- #130. hozzászólására
hát a nyíregyieknek már csak legyen azonos véleményük ;P
miért mindenki nyíregyi aki cszik? (kevés kivételtől eltekintve) :D
avatar #132
a legalapvetőbb hiba - ami nekem szemet szúr - az a személyeskedés, amelyet kisebb információ birtokában bárki előhúzhat, tipikusan magyar jelenség. a counter-strike alapvetően technikai sport, de a játék "technikai részéről" elenyésző mennyiségben szól a vita.
avatar #131
Válasz Abdul_Mohamed #128. hozzászólására
mi most más témát pedzegettünk, de az igaz, hogy akik tehetnének a fejlődésért, azoknak nem nagyon akarózik, ebben egyezőség van
Tudom. De kicsit nagyobb odafigyelés és keményebb edzéstervek és talán lesz vlmi a Magyar E-sportból:D
avatar #130
Válasz EL-Tigre #123. hozzászólására
bameg te kajak énvagy :[
hát a nyíregyieknek már csak legyen azonos véleményük ;P
avatar #129
Válasz PASZY #124. hozzászólására
Ha megnézed nem csak az e-sportban van ez...
14-15 éves kis "taknyosok" füveznek, drogoznak és isznak mert ez a menő...
igaz Sanca?
NOMEN EST OMEN
avatar #128
Válasz PASZY #119. hozzászólására
De azt is megnézheted erről kik tehetnek.. A Magyar e-sport playereken múlik minden. Nekik kell megérteni...
mi most más témát pedzegettünk, de az igaz, hogy akik tehetnének a fejlődésért, azoknak nem nagyon akarózik, ebben egyezőség van
madafaka or fadasaka
avatar #127
nemvágom miért kétszer küldte el.. na mindegy
avatar #126
Válasz PASZY #121. hozzászólására
Látom nem sűrűn követed nyomon a vitáinkat dst-vel.
Párszor leírtam neki h tisztelem is amiért ennyire kva jól játszik, de mért kell a kva nagy arc?!
igazad van ebben, de ezt párszor elmondták neki már olyanok is akiknek ad a véleményére....
avatar #125

avatar #124
Válasz Gy3pi #122. hozzászólására
szerintem ez a jelenség, meg mentalitás, a fiatalok hatásaként alakult ki, az a magatartás, amit megengednek maguknak amúgy is az életben, azt itt szóban teszik közzé.
Hogy a magyar CS esport fejlődjön, szerintem alap tisztelet kell...
én örülnék, ha egyfajta egyenlőség lenne játék közben neten is, utópisztikusan hangzik, de én örülnék egy gps net gui+cfg nek is, és mindenki becsületesen nyomna war elött egy exec gpsn.cfg -t... ami bizalommal töltené el a játékosokat, h az ellenfél játékosa egy "hivatalos" configgal játszik.
sztem rengetegen haxxolnak, vagy vannak legalábbis olyanok akibe szó szerint több kell. Lehet, hogy russzul érzem és én lövöm őket rosszabbul, akkor nem szóltam.
Ha megnézed nem csak az e-sportban van ez...
14-15 éves kis "taknyosok" füveznek, drogoznak és isznak mert ez a menő...
avatar #123
Válasz Buci___________.- #81. hozzászólására
Én is ezen példák közé tartozom. Nekem laptopom van, az nem bírná a LAN-t, messze is lakom (Nyíregyháza), gépet is kell bérelnem tehát, kaja, szállás, maga nevezés, sokat kell ehhez kuporgatnom 17 évesen, és a scene egyik része én korosztályom beli, no meg a vidékiek. De erre nincs 100%-os megoldás, hogy hol lehessen a LAN, mennyiért. Olyan megoldás úgyse lesz, ami mindenkinek jó, egyszerre meg minden városban nem lehet LAN :) Tehát ezt a témát kár is firtatni, hogy a pénz miatt stb.
bameg te kajak énvagy :[
Huzzal mar vissza a rockkocsmaba 10/20-azni te bohoc.. Az valo neked.
avatar #122
szerintem ez a jelenség, meg mentalitás, a fiatalok hatásaként alakult ki, az a magatartás, amit megengednek maguknak amúgy is az életben, azt itt szóban teszik közzé.
Hogy a magyar CS esport fejlődjön, szerintem alap tisztelet kell...
én örülnék, ha egyfajta egyenlőség lenne játék közben neten is, utópisztikusan hangzik, de én örülnék egy gps net gui+cfg nek is, és mindenki becsületesen nyomna war elött egy exec gpsn.cfg -t... ami bizalommal töltené el a játékosokat, h az ellenfél játékosa egy "hivatalos" configgal játszik.
sztem rengetegen haxxolnak, vagy vannak legalábbis olyanok akibe szó szerint több kell. Lehet, hogy russzul érzem és én lövöm őket rosszabbul, akkor nem szóltam.
respect
avatar #121
Válasz sensme. #120. hozzászólására
paszy arra azért figyelj, hogy dst úgy "basz fel" sokakat, hogy ő már elért valamit (akárki akármit mondd, ez így van) ezzel szemben neked csak a pofád jár....
Látom nem sűrűn követed nyomon a vitáinkat dst-vel.
Párszor leírtam neki h tisztelem is amiért ennyire kva jól játszik, de mért kell a kva nagy arc?!
avatar #120
Válasz PASZY #105. hozzászólására
Tudom, mert te ebből csak a hasznot húzod, hogy itt oltogatnak. Jól kiröhögsz minket és igazad van. Csak vigyázz mert valakit egyzser úgy felbaszol h simán neked ugrik és ott nem érsz sokat a szájkaratéval:)
paszy arra azért figyelj, hogy dst úgy "basz fel" sokakat, hogy ő már elért valamit (akárki akármit mondd, ez így van) ezzel szemben neked csak a pofád jár....
avatar #119
Válasz Abdul_Mohamed #118. hozzászólására
arra kíváncsi lennék, szerinted mi előrelépés, mert abból jóval kevesebb van, mint visszalépésből:D
De azt is megnézheted erről kik tehetnek.. A Magyar e-sport playereken múlik minden. Nekik kell megérteni...
avatar #118
Válasz ozone.newline #117. hozzászólására
Annyit tennek hozza kettotok beszelgetesehez, hogy mind a ketotoknek igaza van es nem is. Ez a megoldas. Bizonyos dolgokban es teruleteken - csak ugy az oktatasban mint barmi masban - van vissza- es elorelepes is. Nem szabad tul homogennek nezni a dolgokat. Ez a fo problema manapsag az emberekkel. Ugy gondoljak par mondatos velemennyel lefedtek az adott kerdes minden aspektusat. Ezt kezdjuk megszokni, es elbeszelunk egymas mellett. Iszonyat osszetette valt minden manapsag. Nem lehetunk ilyen konnyelmuek. Kicsit ugy latom, hogy megelozott minket az a vilag amit letrehoztunk. Na de nagyon elkanyarodok. :)
arra kíváncsi lennék, szerinted mi előrelépés, mert abból jóval kevesebb van, mint visszalépésből:D
madafaka or fadasaka
avatar #117
Válasz sg_j0keR #113. hozzászólására
Értem, hogy miről beszélsz, értem, hogy próbálsz arra rávilágítani, hogy mennyit esik a színvonal x idő alatt, viszont én ezzel nem értek egyet.Hogy miért?Az előző kommentemben megindokoltam.Hiába lett egyszerűbb az érettségi, érvényesülni ugyan olyan nehéz, mint régen. :)
Annyit tennek hozza kettotok beszelgetesehez, hogy mind a ketotoknek igaza van es nem is. Ez a megoldas. Bizonyos dolgokban es teruleteken - csak ugy az oktatasban mint barmi masban - van vissza- es elorelepes is. Nem szabad tul homogennek nezni a dolgokat. Ez a fo problema manapsag az emberekkel. Ugy gondoljak par mondatos velemennyel lefedtek az adott kerdes minden aspektusat. Ezt kezdjuk megszokni, es elbeszelunk egymas mellett. Iszonyat osszetette valt minden manapsag. Nem lehetunk ilyen konnyelmuek. Kicsit ugy latom, hogy megelozott minket az a vilag amit letrehoztunk. Na de nagyon elkanyarodok. :)
aloha
avatar #116
Válasz sg_j0keR #113. hozzászólására
Értem, hogy miről beszélsz, értem, hogy próbálsz arra rávilágítani, hogy mennyit esik a színvonal x idő alatt, viszont én ezzel nem értek egyet.Hogy miért?Az előző kommentemben megindokoltam.Hiába lett egyszerűbb az érettségi, érvényesülni ugyan olyan nehéz, mint régen. :)
azért ez sem igaz, jelenleg felvételi nélkül is be lehet kerülni (vagy az idei évtől nem, passz), és egy dedósoknak szóló, általános iskola negyedik osztályos tudással is remekül megírható érettségiből könnyebb összeszedni a sok pontot, mint mondjuk egy 10 évvel ezelőtti érettségi feladatsorból:D Ezen kívül ponthatárok is esnek, csak menjen a sok-sok "okosodni" vágyó diák. üdítő kivételek persze még akadnak, ettől független az esés (vagy inkább már zuhanás) tapasztalható... és nem csak az oktatásban
madafaka or fadasaka
avatar #115
1. régen csak magyar szerverből 15-20x ennyi volt mint most -> mindenki elment mást játszani/inaktívba.
2. régen ha véletlen találkoztál egy elittel public szerveren megtanított lőni ha esetleg nem tudnál -> felesleges leírni mi van most warokon/pub szerókon.
3. el lehet felejteni a szponzorációt, mert egy valamit is magára adó cég nem fog ilyen szarba befektetni -> szvsz el lehet felejteni a nagyobb lanokat.
CS-zni mindig is hobbi volt és ez így lesz ezentúl is. Nem lesz még 1 Gody aki máshogy akarja ezt látni..
menjetek inkább bulizni...
avatar #114
Válasz PASZY #108. hozzászólására
Nekem nem is ez a stílusom. De van több-százezer ember akinek ez. Nincs igazam?
tény, hogy van egy ilyen csomó ember, de az is tény, hogy azok kerülhetnek még így is vesztesként ki a szituból hosszabb távon
forever 1.5 --> www.retech.hu
avatar #113
Válasz Abdul_Mohamed #109. hozzászólására
kivételesen nem sikerült a lényeget megragadnod:D nem a kettes érettségiről van szó, hanem néhány év alatt is mennyit esik a színvonal... és hogy mennyit ér egy mai sima, meg egy emelt szint a régiekhez képest. lehet sírni, de akkor is egy VICC, ennél könnyebbet már hova?
igen is könnyű manapság leérettségizni, vagy valakinek kemény kihívás a 2+2 megoldása?:D
Értem, hogy miről beszélsz, értem, hogy próbálsz arra rávilágítani, hogy mennyit esik a színvonal x idő alatt, viszont én ezzel nem értek egyet.Hogy miért?Az előző kommentemben megindokoltam.Hiába lett egyszerűbb az érettségi, érvényesülni ugyan olyan nehéz, mint régen. :)
avatar #112