Elkészült a második napról is a kedvcsináló összefoglaló! A folyamatosan frissülő képek mellé most friss videó interjúkat is nézhettek a Becup 2010-ről - A provocateam és Django is kameránk elé állt.
Többször felmerült már a fórumokon, hogy igencsak nagy változáson ment keresztül az egész közösségünk, az újonnan érkezők valahogy más stílust, felfogást, és hozzáállást tanúsítanak mindennel szemben, mint elődeik, de vajon minek is köszönhető ez?
Hasonló tendenciát a mi oldalunkon is felfedeztünk, jóval kevesebb olyan embert találni a közösségben, akik akár 1 fikarcnyit is hajlandóak lennének tenni azért, hogy bármi is előrébb jusson. Itt nem csak a hírezőkre kell gondolni, bár tény korábban volt hogy 5-6 igazán hasznos munkatárssal bővülhetett az oldalunk, manapság 1-1 embert is nehéz szerezni, de ott vannak a lanok is, már senki se megy le önszántából segíteni – régen GPSeken több 10fős admin és staff brigád segítette a munkánkat -. Ehhez még párosul az emberek kitartásának teljes hiánya, mert ha még valami csoda folytán rá is szánják magukat, a közösségépítésre, kb az első megmérettetés után ki is szállnak belőle. Ettől függetlenül természetesen az igények továbbra is megvannak mindenkiben, legyen sok lan, szponzor, kánaán stb.
Kíváncsi vagyok, hogy szerintetek, hogy s mint alakult ki ez a jelenség, illetve vajon mi kellhet ahhoz hogy javuljon itt bármi is, hisz szerintem jó példa akad bőven.
Tény,hogy cserélődni kell,de attól függetlenül ez egy szélsőségesebb közösség mint a zene. de a te kommentedben is teljes mértékben látom az igazásot,bár azért szvsz az enyémben is van :)
Persze hogy van :) En csak altalanossagban irtam a szankciokrol. Bar hozzateszem, hogy bizonyos szint felett az egyedi elteresek okan indokolt es hasznos lehet. Ez meg nem jelenti, hogy szethullast kellene vizionalni. De ilyenkor nincs is szukseg a vaszigorra, a szabalyok iranymutatasok, amit a hasonlo emberek keszseggel elfogadnak altalaban. Amikor ez az egyensuly megbomlik, akkor kezdodnek a bajok. Johet a jo oreg, vagy megszoksy, vagy megszoksz terminus :) kuzdeni ellene erdemes mindig, ha sikerul, akkor ugy kellett legyen, de eszre kell venni, hanincs mas megoldas.
Annak tukreben amit irtam a valtozasrol, azt hozza kell tennem, hogy nem szeretem, ha pusztan ezert fel is adjak az emberek a "regi ertekekhez" valo ragaszkodast. Itt viszont a jozan esz faktor elengedhetetlen. Ahol szemelyeskedes van, ott az ember rosszul gazdalkodik az erzellemmel.
Az idegbajossag is ilyen. Elofordul mindenkivel. Velem is, de tudom, hogy lehet belole erot meriteni, hogy megjobban teljesitsek. Vagy tudom, hogy most van itt az ido a bb-hez :)
És mégis mire mész egy kettes érettségivel?Még az ötös is kevés, semmit nem ér egy 80%-os középszintű érettségi, ha érvényesülni akarsz, és a kiszemelt egyetemre bejutni./nyílván nem egy fazekas képző szakról beszélek/.Egy normális szak egy normális egyetemen 440+.Tévhitben élsz, ha azt hiszed, hogy ezt olyan egyszerű teljesíteni, vagy hogy egyszerű Sikeresen leérettségizni. ;)

kivételesen nem sikerült a lényeget megragadnod:D nem a kettes érettségiről van szó, hanem néhány év alatt is mennyit esik a színvonal... és hogy mennyit ér egy mai sima, meg egy emelt szint a régiekhez képest. lehet sírni, de akkor is egy VICC, ennél könnyebbet már hova?
igen is könnyű manapság leérettségizni, vagy valakinek kemény kihívás a 2+2 megoldása?:D
most őszintén, szeritned, ha neki ugrasz valakinek szarrá vered vagy csak lekeversz neki egyet stbstb
avval valami változni fog, vagy evvel te nyersz valamit? mert kurvára nem nyersz vele semmit és nem is fog változni semmi, szóval szart se érsz el vele
Nekem nem is ez a stílusom. De van több-százezer ember akinek ez. Nincs igazam?
Tudom, mert te ebből csak a hasznot húzod, hogy itt oltogatnak. Jól kiröhögsz minket és igazad van. Csak vigyázz mert valakit egyzser úgy felbaszol h simán neked ugrik és ott nem érsz sokat a szájkaratéval:)
most őszintén, szeritned, ha neki ugrasz valakinek szarrá vered vagy csak lekeversz neki egyet stbstb
avval valami változni fog, vagy evvel te nyersz valamit? mert kurvára nem nyersz vele semmit és nem is fog változni semmi, szóval szart se érsz el vele
az a baj, hogy sikerül. nem kívánok mélyebben belemenni, de az érettségit csak felhoznám példának annak kapcsán, hogy egyik ismerősöm szidta a főiskolákat, mert egy tárgyból mindenképp emelt szintűt kell tennie (nem tudom, milyen szakra akar jelentkezni). hiába biztatom, hogy nyugodtan, kis tanulással simán megvan, nagyon húzza a száját. Néhány éve az akkori barátnőmnek az érettségi megoldásokat nálunk néztük meg. Vicc. Majdnem olyan kérdések voltak, hogy mennyi 2+2... Ez a sima, nem emelt szinten volt (nem tudom, ez milyen néven fut). Ráadásul, ha jól emlékszem, már 20 ponttól megvan a kettes... (de lehet, ezen megint változtattak, sűrűn variálnak már). Az én érettségim meg simaként számolták be, nem emeltként, holott még 33%-tól (tehát 34 ponttól) volt kettes, nem kicsit nehezebbek voltak a feladatok. Simán üti a mai emelt szintet... Arra már nem is vagyok kíváncsi, ezt IS ki döntötte el, amikor csupa olyan emberek döntenek az életünkről olyan kérdésekben, akiknek halvány lila fingjuk sincs az egészről (se másról)
És mégis mire mész egy kettes érettségivel?Még az ötös is kevés, semmit nem ér egy 80%-os középszintű érettségi, ha érvényesülni akarsz, és a kiszemelt egyetemre bejutni./nyílván nem egy fazekas képző szakról beszélek/.Egy normális szak egy normális egyetemen 440+.Tévhitben élsz, ha azt hiszed, hogy ezt olyan egyszerű teljesíteni, vagy hogy egyszerű Sikeresen leérettségizni. ;)
Nem, ez egy olyan hajo ami nektek koszonhetoen mindig a vizen lesz :)
Tudom, mert te ebből csak a hasznot húzod, hogy itt oltogatnak. Jól kiröhögsz minket és igazad van. Csak vigyázz mert valakit egyzser úgy felbaszol h simán neked ugrik és ott nem érsz sokat a szájkaratéval:)
az a baj, hogy sikerül. nem kívánok mélyebben belemenni, de az érettségit csak felhoznám példának annak kapcsán, hogy egyik ismerősöm szidta a főiskolákat, mert egy tárgyból mindenképp emelt szintűt kell tennie (nem tudom, milyen szakra akar jelentkezni). hiába biztatom, hogy nyugodtan, kis tanulással simán megvan, nagyon húzza a száját. Néhány éve az akkori barátnőmnek az érettségi megoldásokat nálunk néztük meg. Vicc. Majdnem olyan kérdések voltak, hogy mennyi 2+2... Ez a sima, nem emelt szinten volt (nem tudom, ez milyen néven fut). Ráadásul, ha jól emlékszem, már 20 ponttól megvan a kettes... (de lehet, ezen megint változtattak, sűrűn variálnak már). Az én érettségim meg simaként számolták be, nem emeltként, holott még 33%-tól (tehát 34 ponttól) volt kettes, nem kicsit nehezebbek voltak a feladatok. Simán üti a mai emelt szintet... Arra már nem is vagyok kíváncsi, ezt IS ki döntötte el, amikor csupa olyan emberek döntenek az életünkről olyan kérdésekben, akiknek halvány lila fingjuk sincs az egészről (se másról)
20%tól 2s és 10%-tól lehet menni szóbelire, legalábbis nálunk így volt már
ja és tőlünk matek első felében az volt az első lap legalsó kérdése, hogy melyik a több 7*9 v 9*7
hát én nem akartam elhinni, háromszor olvastam el míg elhittem
Esetleg annak a nagyfokú hiánya, dehát nem csodálkozok Mo-n tudatos népírtás folyik szellemileg/erkölcsileg/mindenhogy
az a baj, hogy sikerül. nem kívánok mélyebben belemenni, de az érettségit csak felhoznám példának annak kapcsán, hogy egyik ismerősöm szidta a főiskolákat, mert egy tárgyból mindenképp emelt szintűt kell tennie (nem tudom, milyen szakra akar jelentkezni). hiába biztatom, hogy nyugodtan, kis tanulással simán megvan, nagyon húzza a száját. Néhány éve az akkori barátnőmnek az érettségi megoldásokat nálunk néztük meg. Vicc. Majdnem olyan kérdések voltak, hogy mennyi 2+2... Ez a sima, nem emelt szinten volt (nem tudom, ez milyen néven fut). Ráadásul, ha jól emlékszem, már 20 ponttól megvan a kettes... (de lehet, ezen megint változtattak, sűrűn variálnak már). Az én érettségim meg simaként számolták be, nem emeltként, holott még 33%-tól (tehát 34 ponttól) volt kettes, nem kicsit nehezebbek voltak a feladatok. Simán üti a mai emelt szintet... Arra már nem is vagyok kíváncsi, ezt IS ki döntötte el, amikor csupa olyan emberek döntenek az életünkről olyan kérdésekben, akiknek halvány lila fingjuk sincs az egészről (se másról)
pontosan,szankciókat kéne bevezetni. ^^ de igazából szerintem a legjobban talán még úgy lehetne variálni az egészet,hogy a hasonló kaliberű fórumokat betiltani (ezt is említették már párszor),illetve játékon belül a csalókat illetve az önmegsemmisülés határán álló embereket kitenni a közösségből,ezalatt azt értem,hogy akár egy szégyen falon (de hülyén hangzik) stb. és nem csak azt aki csalt,hanem azt is aki tolerálta és ennek tudatában warozott vele. nem tudom tényleg én vagyok a nyomorék gondolom,de amikor régen hívtak mixelni,előtte tettek ki pár napja cheater moviet Petyáról eye of the tiger néven :) megláttam ventrin,megkérdeztem,h ő ez az,és amikor mondták,hogy igen de már nem csal,léptem is le a picsába,én ilyen emberekkel nem játszottam sosem. mások nem tudom miért nem tudtak hasonlóan gondolkozni ilyen emberek kapcsán. Minek játszon az ember egy olyan játékkal ahol a cheatereket jobban tolerálják mint azt aki tisztán játszik :D
Nagy ritkán mixeltünk együtt (sőt, lehet Veled sosem), de nem véletlen kezdtem úgy, hogy magyarok ellen én nem...:D
az meg a masik, ha egy kozosseget, csak szankciokkal, komoly retorziokat kilatasba helyezve lehet, egy (velelmezett) jo iranyba terelni, az mar egy szethullot kozosseg. Ahogy eddig eszrevettem, egy uj generacio (nem feltetlen kor szempontjabol) amint kapcsolatba kerul egy ilyen kozeggel, majd ott marad, ugy, hogy nem azonosul a regiek ertekrendjevel (ami meghatarozza magat a kozosseget), azzal atformalja az egeszet. A regieknek ez nem tetszik, es inkabb elmennek. Szamukra ugyanis termeszetes volt, hogy mindenki korrektul (szerintuk korrektul, a nekik tetszo modon) all a dologhoz. Nezd meg a zenei kulturat. Ami regen underground volt, az ma mainstream. Ezzel egyutt kiuresdik, elveszti a "csaladias" hangulatat. Ez megfigyelheto mindenhol. Ennek ellnere en ugy gondolom ez nagykozossegi szinten nem baj. Ez a dologk rendje. Szubjektiven persze szar. Ez nem mas mint valtozas. Jon mas, jon jobb. Ha elore nezunk, nem hatra :)
Tény,hogy cserélődni kell,de attól függetlenül ez egy szélsőségesebb közösség mint a zene. de a te kommentedben is teljes mértékben látom az igazásot,bár azért szvsz az enyémben is van :)
szerintem ez ennél már csak szarabb lesz... a fiatalabbak egyre tiszteletlenebbek és köztudottan szeretnek csalni is és arra verni magukat, villognak és anyáznak warokon, stb... meg van aki azért anyázik mert képtelen elviselni ha valaki jobb nála... de a legjobb aki meg azért, mert épp, hogy rosszabb vagy nála...
Esetleg annak a nagyfokú hiánya, dehát nem csodálkozok Mo-n tudatos népírtás folyik szellemileg/erkölcsileg/mindenhogy
illetve gondoljunk arra, amit meg sok oreg mondogat. Bezzeg a mi idonkbe. Az utanunk kovetkezok szamunkra mindig masok lesznek. nem jobbak. Olvastap mar par dolgot, de olyannal nagyon ritkan talalkoztam, maikor egy regebbi generacio kollektiven felmagasztalt volna egy fiatalabbat :) (a hiba nem csak a masik keszulekeben van :) )
Esetleg annak a nagyfokú hiánya, dehát nem csodálkozok Mo-n tudatos népírtás folyik szellemileg/erkölcsileg/mindenhogy
nem ertek egyet. elsosorban azert mert a szocializacios folyamatoknak nincs ilyen megfeleltetese, hogy jo vagy rossz. A legkisebb tarsadalmi szinteken sem lehet ennek hianyarol beszelni. De ettol fuggetlenul ertem mire gondolsz. erre lenne valasz az elobbi gondolatmenet.
pontosan,szankciókat kéne bevezetni. ^^ de igazából szerintem a legjobban talán még úgy lehetne variálni az egészet,hogy a hasonló kaliberű fórumokat betiltani (ezt is említették már párszor),illetve játékon belül a csalókat illetve az önmegsemmisülés határán álló embereket kitenni a közösségből,ezalatt azt értem,hogy akár egy szégyen falon (de hülyén hangzik) stb. és nem csak azt aki csalt,hanem azt is aki tolerálta és ennek tudatában warozott vele. nem tudom tényleg én vagyok a nyomorék gondolom,de amikor régen hívtak mixelni,előtte tettek ki pár napja cheater moviet Petyáról eye of the tiger néven :) megláttam ventrin,megkérdeztem,h ő ez az,és amikor mondták,hogy igen de már nem csal,léptem is le a picsába,én ilyen emberekkel nem játszottam sosem. mások nem tudom miért nem tudtak hasonlóan gondolkozni ilyen emberek kapcsán. Minek játszon az ember egy olyan játékkal ahol a cheatereket jobban tolerálják mint azt aki tisztán játszik :D
az meg a masik, ha egy kozosseget, csak szankciokkal, komoly retorziokat kilatasba helyezve lehet, egy (velelmezett) jo iranyba terelni, az mar egy szethullot kozosseg. Ahogy eddig eszrevettem, egy uj generacio (nem feltetlen kor szempontjabol) amint kapcsolatba kerul egy ilyen kozeggel, majd ott marad, ugy, hogy nem azonosul a regiek ertekrendjevel (ami meghatarozza magat a kozosseget), azzal atformalja az egeszet. A regieknek ez nem tetszik, es inkabb elmennek. Szamukra ugyanis termeszetes volt, hogy mindenki korrektul (szerintuk korrektul, a nekik tetszo modon) all a dologhoz. Nezd meg a zenei kulturat. Ami regen underground volt, az ma mainstream. Ezzel egyutt kiuresdik, elveszti a "csaladias" hangulatat. Ez megfigyelheto mindenhol. Ennek ellnere en ugy gondolom ez nagykozossegi szinten nem baj. Ez a dologk rendje. Szubjektiven persze szar. Ez nem mas mint valtozas. Jon mas, jon jobb. Ha elore nezunk, nem hatra :)
Cs-be itthon már rég nincsenek új lehetőségek perspektívák. Már csak a vergődés megy.
Annak idején mikor Gody fénykorát élte, odáig sikerült fejlődnie hogy a FoP-ot anyagilag támogatni tudta komoly szponzorokkal a háttérben. Ergo elindult a profi játékosnevelde. De gyorsan vége lett a love story-nak, és vette köpönyegét lécelt rájött nincs értelme itthon. Pedig az akkori FoP, xDk stb nem ilyen p4w4 meg rumLi félékből állt hanem motivált harcosokból akik még csapatilag is egyben voltak.
Felesleges szponzorokért, meg fizetés hiányára fogni az egésszet. Csak rosszabb lenne a helyzet mint most mégkevesebb lenne a motiváció. Lassan be lehet látni itthon tényleg alacsonyabb a játékinteligencia az átlag EU-hoz képest, de hogy ennek mi az oka azt nem tudom.

Ilyen mindig is lesz, hogy valakinek a billentyűzetén "kicsúszik" say-be egy "anyád" vagy valami hasonló jó kedvű megjegyzés :) Meg kell tanulni, hogy a szemeddel egyszerűen kizárod az ilyen megjegyzéseket, én ezt a képességet már tökéletesre fejlesztettem ;D
azok sosem érdekeltek,én a ténylegesen önpusztulás határán álló embereket értettem,akik habzószájjal csapkodtál a bill-t ,hogy KA igy meg b.lak villog forog pattog lökdösödik stb :D szal a ténylegesen idióta emberekre gondoltam ^^
pontosan,szankciókat kéne bevezetni. ^^ de igazából szerintem a legjobban talán még úgy lehetne variálni az egészet,hogy a hasonló kaliberű fórumokat betiltani (ezt is említették már párszor),illetve játékon belül a csalókat illetve az önmegsemmisülés határán álló embereket kitenni a közösségből,ezalatt azt értem,hogy akár egy szégyen falon (de hülyén hangzik) stb. és nem csak azt aki csalt,hanem azt is aki tolerálta és ennek tudatában warozott vele. nem tudom tényleg én vagyok a nyomorék gondolom,de amikor régen hívtak mixelni,előtte tettek ki pár napja cheater moviet Petyáról eye of the tiger néven :) megláttam ventrin,megkérdeztem,h ő ez az,és amikor mondták,hogy igen de már nem csal,léptem is le a picsába,én ilyen emberekkel nem játszottam sosem. mások nem tudom miért nem tudtak hasonlóan gondolkozni ilyen emberek kapcsán. Minek játszon az ember egy olyan játékkal ahol a cheatereket jobban tolerálják mint azt aki tisztán játszik :D
Ilyen mindig is lesz, hogy valakinek a billentyűzetén "kicsúszik" say-be egy "anyád" vagy valami hasonló jó kedvű megjegyzés :) Meg kell tanulni, hogy a szemeddel egyszerűen kizárod az ilyen megjegyzéseket, én ezt a képességet már tökéletesre fejlesztettem ;D
Az egész már egy láncreakció kiteljesedése már. Egyszer valaki(k) a fentebbi körökből a kritikájukat, és a veszekedéseiket áthozták a Fórumra, erre a kis "köcsögök" (akik eddig is jelen voltak, csak nem figyeltek rájuk) ugrottak, valaki reagált rá, és így vált divattá :) Ha nem foglalkoztunk volna ezzel a csőcselékkel, akkor nem tartanánk itt, de ha azt látják, hogy az "elitet" érdekli ez, és reagál rá akár még egy szmájlit is rá, folytatják...büntetni kéne őket, pont. Erre nem lehet már más megoldás.
pontosan,szankciókat kéne bevezetni. ^^ de igazából szerintem a legjobban talán még úgy lehetne variálni az egészet,hogy a hasonló kaliberű fórumokat betiltani (ezt is említették már párszor),illetve játékon belül a csalókat illetve az önmegsemmisülés határán álló embereket kitenni a közösségből,ezalatt azt értem,hogy akár egy szégyen falon (de hülyén hangzik) stb. és nem csak azt aki csalt,hanem azt is aki tolerálta és ennek tudatában warozott vele. nem tudom tényleg én vagyok a nyomorék gondolom,de amikor régen hívtak mixelni,előtte tettek ki pár napja cheater moviet Petyáról eye of the tiger néven :) megláttam ventrin,megkérdeztem,h ő ez az,és amikor mondták,hogy igen de már nem csal,léptem is le a picsába,én ilyen emberekkel nem játszottam sosem. mások nem tudom miért nem tudtak hasonlóan gondolkozni ilyen emberek kapcsán. Minek játszon az ember egy olyan játékkal ahol a cheatereket jobban tolerálják mint azt aki tisztán játszik :D
hogy mi a mai vilagban a 6-7000 HUF?! adott esetben egy-egy csaladban a gyermek koltobenze egy honapra.
maximalisan megertem azon embereket is, akik sok[k]aljak ezt az osszeget, a felreertesek elkerulese vegett.
tudom, hogy mennyi munka all egy LAN-koltseg mogott ... ugyanis dolgozom, es tisztaban vagyok a penz ertekevel/ertektelensegevel.
GPS-ek idejeben diakmunkat vallaltam, hogy le tudjak jutni egy LAN-ra. annak ellenere, hogy a szuleimtol is kerhettem volna ...
az ICL-ek megjelenese ota szinten sajat finanszirozasbol jutottam le ...
bar halkan megjegyzem, hogy azota megvaltozott a dolog, es nem diakmunkaval jutok le ...
de ha ebben is kifogasokat latnak az emberek, es azt akarjak irni/mondani, hogy nincs munka, akkor a LAN elott szoljatok sracok! garantaltan meg tudjatok nalam/nalunk keresni a LAN koltseget!
Én is ezen példák közé tartozom. Nekem laptopom van, az nem bírná a LAN-t, messze is lakom (Nyíregyháza), gépet is kell bérelnem tehát, kaja, szállás, maga nevezés, sokat kell ehhez kuporgatnom 17 évesen, és a scene egyik része én korosztályom beli, no meg a vidékiek. De erre nincs 100%-os megoldás, hogy hol lehessen a LAN, mennyiért. Olyan megoldás úgyse lesz, ami mindenkinek jó, egyszerre meg minden városban nem lehet LAN :) Tehát ezt a témát kár is firtatni, hogy a pénz miatt stb.
jójó de 6-7 ezer forint mi a mai világba basszus??? többe kerül a zoknim..... elmész buliba kiszarod a belépőt, veszel 1 cigit iszol 2 sört és oda van
hogy mi a mai vilagban a 6-7000 HUF?! adott esetben egy-egy csaladban a gyermek koltobenze egy honapra.
maximalisan megertem azon embereket is, akik sok[k]aljak ezt az osszeget, a felreertesek elkerulese vegett.
tudom, hogy mennyi munka all egy LAN-koltseg mogott ... ugyanis dolgozom, es tisztaban vagyok a penz ertekevel/ertektelensegevel.
GPS-ek idejeben diakmunkat vallaltam, hogy le tudjak jutni egy LAN-ra. annak ellenere, hogy a szuleimtol is kerhettem volna ...
az ICL-ek megjelenese ota szinten sajat finanszirozasbol jutottam le ...
bar halkan megjegyzem, hogy azota megvaltozott a dolog, es nem diakmunkaval jutok le ...
de ha ebben is kifogasokat latnak az emberek, es azt akarjak irni/mondani, hogy nincs munka, akkor a LAN elott szoljatok sracok! garantaltan meg tudjatok nalam/nalunk keresni a LAN koltseget!
csatlakoznék az előttem szólókhoz ,miszerint a legfőbb gond a kölcsönös tisztelet hiányából fakad.
Bár többek között én pont ebbe untam bele,hogy neten a warok 90%ban kb olyan emberek ellen játszottam akik a féreg viselkedésükkel az idő múltával elvették a kedvemet attól,hogy ebben a sceneben játszak. (természetesen a nem tisztességes módon játszókat is ide értem)
véleményem szerint eleve ott van elszúrva az egész,hogy az ilyen emberekkel játszanak, (lásd compex esetét,vagy akár Frizáét) , a közösséget nem a fórum meg a hét képei rontják el leginkább,hanem folyamatos sz@rdobálás . és ebben mindenki hibás,mert ahelyett,hogy szépen kiközösítenénk az ilyen embereket,folyamatosan reagálunk egymás kommentjeire,ami két táborra szedi az embereket ismételten és így tovább. ( a végét szintén játékon belülre értem,de eléggé fedhetik egymást értelmezésben a fórummal is)
Az egész már egy láncreakció kiteljesedése már. Egyszer valaki(k) a fentebbi körökből a kritikájukat, és a veszekedéseiket áthozták a Fórumra, erre a kis "köcsögök" (akik eddig is jelen voltak, csak nem figyeltek rájuk) ugrottak, valaki reagált rá, és így vált divattá :) Ha nem foglalkoztunk volna ezzel a csőcselékkel, akkor nem tartanánk itt, de ha azt látják, hogy az "elitet" érdekli ez, és reagál rá akár még egy szmájlit is rá, folytatják...büntetni kéne őket, pont. Erre nem lehet már más megoldás.
Nem, mert alapvetoen ebben a kozossegben az emberek 90% digitalis benszulott, ezektol pedig tiszteletet, toleranciat es normalis emberi hangnemet felesleges lenne elvarni. A vezetoseg pedig remekul supportal ezen tevekenyseghez, igy a majmok megkapjak mindig a banant es mindenki elegedett.
BTW felesleges itt okoskodni: nem fog semmi sem valtozni.
Ezt a 90%-ot egy ideje rendszeresen említed, megneveznél mondjuk húsz embert aki a maradék 10%-ba tartozik? Légyszíves!
Hey look look look, Tell it to the one-legged man so he can bump it off down the road
hát amikor én elte-n beáltam mögétek és megnyertétek a wart ( talán a freekings ellen vagy nem tom hogy kell írni ) akkor csak annyit éreztem hogy ezek nagyon bolondok:D
csatlakoznék az előttem szólókhoz ,miszerint a legfőbb gond a kölcsönös tisztelet hiányából fakad.
Bár többek között én pont ebbe untam bele,hogy neten a warok 90%ban kb olyan emberek ellen játszottam akik a féreg viselkedésükkel az idő múltával elvették a kedvemet attól,hogy ebben a sceneben játszak. (természetesen a nem tisztességes módon játszókat is ide értem)
véleményem szerint eleve ott van elszúrva az egész,hogy az ilyen emberekkel játszanak, (lásd compex esetét,vagy akár Frizáét) , a közösséget nem a fórum meg a hét képei rontják el leginkább,hanem folyamatos sz@rdobálás . és ebben mindenki hibás,mert ahelyett,hogy szépen kiközösítenénk az ilyen embereket,folyamatosan reagálunk egymás kommentjeire,ami két táborra szedi az embereket ismételten és így tovább. ( a végét szintén játékon belülre értem,de eléggé fedhetik egymást értelmezésben a fórummal is)
össze lehet hozni persze, de régen sem abból hozták össze hogy volt 1 lanon 16 csapat és 2ezer forint volt a nevezés ( csak mondtam 1 példát ), hanem abból ( gondolom én ) hogy volt lent 64 csapat, csapatonként pl. 10ezer forint és akkor ehez még jöttek a szponzori cuccok és így ami összejött abból mehetett 1 csapat külföldre. ( szerintem )
Igen, de akkor egyszer vége lett a külföldi kvaliknak és az emberek elvesztették a "hitüket", azért járnak most kevesen, ezért lenne most már nehéz újra összeszedni 64 csapatot. Ha most újra lenne külföldi kvali, akkor se lenne meg a 64 csapat (bár ne lenne igazam), de 32 meglenne, ha a tavalyi BECUP-ot nézzük. A BECUP segítségével lehetne már csak megvalósítani, vagy egy év eleji/tavaszi LAN-nal, mert az a tél, a kihagyási idő utáni első LAN, amire ki vannak éhezve az emberek :)
aki azzal jon, hogy 6-7000 HUF sok[k], az nagyon el van rajolva, es soha nem fog jonni LAN-ra ...
ugyanis ne magyarazza meg nekem senki, hogy pl. cigire van penze ... de, hogy ne legyen erre is kifogas ... felhozhatnam egy nagyobb buli kolcsegveteseit is ...
jójó de 6-7 ezer forint mi a mai világba basszus??? többe kerül a zoknim..... elmész buliba kiszarod a belépőt, veszel 1 cigit iszol 2 sört és oda van
Olyanok mindig is lesznek fórumokon akik kritizálnak, csak azt keresik, hogy bele köthessenek valakibe, erre verik magukat stb. A kérdés nem az, hogy ezek miért vannak, hanem, hogy hogyan kezeljük őket. Egy kiadós kitiltás stb, vagy egyszerűen ha lenne annyi esze az illetőnek, akkor nem reagál rá és idővel abbahagyják, mert nekik ez a lényeg, hogy a fesztivált csinálják. Meg az "elitnek" ha valami nézet eltérése van egymás közt, akkor azt nem itt fórumon kéne kitárgyalni, mert ez is "jó példát" mutat a kis kötözködőknek. Nagyrészt ezért vagyunk ott, ahol. A játék felpezsdísétéséhez meg csak annyi kellene, hogy lehessen külföldi LANokra kvalifikáció. Én ehhez nem értek, nem tudom megoldható-e ez ma, de ha régen sikerült, akkor most is össze lehet hozni, annyit talán nem romlott még a közösség és a körülmények...
össze lehet hozni persze, de régen sem abból hozták össze hogy volt 1 lanon 16 csapat és 2ezer forint volt a nevezés ( csak mondtam 1 példát ), hanem abból ( gondolom én ) hogy volt lent 64 csapat, csapatonként pl. 10ezer forint és akkor ehez még jöttek a szponzori cuccok és így ami összejött abból mehetett 1 csapat külföldre. ( szerintem )
nagyon sok igazságot leírtál, hiszen annyi ember akar fejlődni és várja a segítséget, anélkül, hogy kérné..
vki említette h 6000-7000 ft 3-4 meccsért... nincs olyan gyakrlan lan h ne tudj eggyit összesporolni, de ha le is jössz és kiesel csoportból akkor már egy 24 csapatos lanon is van vigaszág ami minimum +2 meccs továbbá ott a lehetőség nézni a nagyokat, sokkal többet tanulsz ha beállsz mögéjük és a valóságban látod, hogy játszanak, később tudsz tanácsot is kérni tőllük. Az hogy otthon hltv-n emgnézed és hallgatod az sc-t ahol elmondják merre mennek a valós játék 50%-a sincs, gyere le lanra és nézd meg.
aki azzal jon, hogy 6-7000 HUF sok[k], az nagyon el van rajolva, es soha nem fog jonni LAN-ra ...
ugyanis ne magyarazza meg nekem senki, hogy pl. cigire van penze ... de, hogy ne legyen erre is kifogas ... felhozhatnam egy nagyobb buli kolcsegveteseit is ...
Olyanok mindig is lesznek fórumokon akik kritizálnak, csak azt keresik, hogy bele köthessenek valakibe, erre verik magukat stb. A kérdés nem az, hogy ezek miért vannak, hanem, hogy hogyan kezeljük őket. Egy kiadós kitiltás stb, vagy egyszerűen ha lenne annyi esze az illetőnek, akkor nem reagál rá és idővel abbahagyják, mert nekik ez a lényeg, hogy a fesztivált csinálják. Meg az "elitnek" ha valami nézet eltérése van egymás közt, akkor azt nem itt fórumon kéne kitárgyalni, mert ez is "jó példát" mutat a kis kötözködőknek. Nagyrészt ezért vagyunk ott, ahol. A játék felpezsdísétéséhez meg csak annyi kellene, hogy lehessen külföldi LANokra kvalifikáció. Én ehhez nem értek, nem tudom megoldható-e ez ma, de ha régen sikerült, akkor most is össze lehet hozni, annyit talán nem romlott még a közösség és a körülmények...
nagyon sok igazságot leírtál, hiszen annyi ember akar fejlődni és várja a segítséget, anélkül, hogy kérné..
vki említette h 6000-7000 ft 3-4 meccsért... nincs olyan gyakrlan lan h ne tudj eggyit összesporolni, de ha le is jössz és kiesel csoportból akkor már egy 24 csapatos lanon is van vigaszág ami minimum +2 meccs továbbá ott a lehetőség nézni a nagyokat, sokkal többet tanulsz ha beállsz mögéjük és a valóságban látod, hogy játszanak, később tudsz tanácsot is kérni tőllük. Az hogy otthon hltv-n emgnézed és hallgatod az sc-t ahol elmondják merre mennek a valós játék 50%-a sincs, gyere le lanra és nézd meg.
hát amikor én elte-n beáltam mögétek és megnyertétek a wart ( talán a freekings ellen vagy nem tom hogy kell írni ) akkor csak annyit éreztem hogy ezek nagyon bolondok:D
szamomra az a felfoghatatlan, hogy ezen az egyszeru mondaton mit nem lehet megerteni: "Kíváncsi vagyok, hogy szerintetek, hogy s mint alakult ki ez a jelenség, illetve vajon mi kellhet ahhoz hogy javuljon itt bármi is, hisz szerintem jó példa akad bőven."
nem ertem, hogy mert sir a hozzam hasonlo jatekosok ... tudjatok, en lementem a LAN-okra, es hidjetek el nekem, akit ti "elerhetetlen elit"-nek neveztek ugyan olyanok, mint ti vagy en ...
nem kell nagy varazslat ... es nem kell semmi ...
odamesz es leszolitod!
Iceman, Xplod, DeV, romai, peza es meg sorolhatnam a neveket a teljesseg igenye nelkul ... mindegyikuk szivesen es normalis hangon tud kommunikalni ...
adott esetben ha Balint baratunk nem a szerverek karbantartasaval van elfoglalva, akkor meg tanacsokat is ad ...
nem ertem, hogy mire ez a tulzott misztifikacio ... senki nem bujkal ... senki nem elutasito ... es legfokepp senki nem felisten!
nagyon sok igazságot leírtál, hiszen annyi ember akar fejlődni és várja a segítséget, anélkül, hogy kérné..
vki említette h 6000-7000 ft 3-4 meccsért... nincs olyan gyakrlan lan h ne tudj eggyit összesporolni, de ha le is jössz és kiesel csoportból akkor már egy 24 csapatos lanon is van vigaszág ami minimum +2 meccs továbbá ott a lehetőség nézni a nagyokat, sokkal többet tanulsz ha beállsz mögéjük és a valóságban látod, hogy játszanak, később tudsz tanácsot is kérni tőllük. Az hogy otthon hltv-n emgnézed és hallgatod az sc-t ahol elmondják merre mennek a valós játék 50%-a sincs, gyere le lanra és nézd meg.
hát nem tom szerintem akik azzal dobálóznak hogy a " nagyok " nem játszanak velük azok magukba keressék a hibát, mert ők sem csak a saját kis " elit " körükben tolják. Nem akarok nevekkel dobálózni de pl. zugee-val, devla-val vagy éppen néha JP-el is szoktunk mi " kicsik " warozni. Zugee meg pont az az ember aki még rád is ír hogy nem-e megyek warozni:) ( biztos már ilyenkor nincs más:D:D:D)
Szall igazából azzal van a baj hogy az emberek inkább neten tolják és ott ők a királyok mert ellőhetetlenek és mindig tudják melyik fal mögött vagy:S
béke
igy van ... ezt en is ala tudom tamasztani, hisz nem 1* es nem 2* jatszodtam veluk ... hozzateszem: kozom nincs a komoly jatekhoz, de attol meg nem neznek semminek ...