Kibabrált a Sony az amerikai hadsereggel
Médialesen 2010. május 13. 15 hozzászólás 1772 olvasás
Alaposan keresztbe tett a Sony a Playstation 3 játékkonzolok legutóbbi szoftverfrissítésével az amerikai hadseregnek. A japán cég az új firmware-ben letiltotta a külső operációs rendszerek (ez praktikusan a Linuxot jelenti) futtatását a gépen, ami miatt egyébként már több szervezet perrel fenyegette meg őket , arra hivatkozva, hogy ezzel a gép funkcionalitását, így annak értékét csökkentik, utólag, amikor a vásárló már nem tehet semmit ez ellen.

A Sony hivatalos indoka a lépésre az volt, hogy biztonsági kockázatot jelentett a külső operációs rendszer futtatása, ami a gyakorlatban valószínűleg arra utal, hogy a PS3-as játékok másolásához és a védelem feltöréséhez használták a Linuxot a hackerek.
A Playstation 3-at azonban nem csak játékra, netezésre és filmnézésre lehet használni. Az amerikai légierő például 336 PS3-ból épített egy szuperszámítógépet a New York-i kutatóközpontjában, és miután elégedettek voltak vele, ezt további 2200 konzol beszerzésével bővítették tavaly novemberben.
Playstation 3 központi processzora, a Cell ugyanis óriási számítási teljesítménnyel bír, és jóval olcsóbb, mint egy hasonló kapacitású hagyományos szerver. Az árkülönbség egy PS3 és a vele nagyjából egy kategóriás márkás szervergép között akár 3-4-szeres is lehet (ha az Ebayről, használtan szerzi be az ember a konzolt, tízszeres is).
A Cell különösen akkor remekel, ha jól párhuzamosítható feladatokat adnak neki. Jellemzően ilyen például a kódfejtés, erre használ PS3-akat a U.S. Immigration and Customs Enforcement Cyber Crimes Center nevű szervezet online bűntények felderítésére (tipikusan a pedofiloktól elkobzott gépeken a titkosított fájlok dekódolására).
Hogy a hadsereg mire használja a PS3-akból összerakott szuperszámítógépet, természetesen nem publikus, de valószínűleg katonai szimulációkat futtatnak vele. Több amerikai egyetem is használ egyébként hasonló PS3-alapú szerverfarmokat, a University of Massachusetts laborjaiban például gravitációs hullámok viselkedését kutatják velük.
A firmware-frissítés telepítése egyébként nem kötelező, a régi rendszerrel a PS3 csak a többszemélyes játékok futtatásának lehetőségét, a Playstation Networkre csatlakozást, és hasonló, ajátékokkal kapcsolatos funkciót veszít el, amire a hadseregnek semmi szüksége. A probléma az, hogy ha egy konzolt javítani kell, vagy tönkremegy és újat kellene beállítani a helyére egyszerűen nem lehet majd megfelelő tartalék gépet találni, hiszen az új gépeken már az új firmware lesz, és a használtpiacra is frissített rendszerrel kerülnek a konzolok, hogy lehessen játszani velük.
Kapcsolódó linkek
am kicsit meglepett, h psekkel operál a us army :)
mondjuk az is igaz lehet, hogy ezzel a huzassal a us army pc-ket fog majd ezek utan venni, imho -2536 PS3 kevesebb beveteluk lesz! de mar megvettek a gepeket, max PS4-et nem fognak venni.
am kicsit meglepett, h psekkel operál a us army :)

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/

Index 