Dumáljuk meg - Szponzoráció
Cikkek/Interjúk 2010. szeptember 15. 32 hozzászólás 4130 olvasás
Sokszor sok helyen sokan mondogatták már, hogy csak szponzorációra lenne szükség, vagy hogy ooo külföldön micsoda lehetőségek vannak egy-egy csapatnál. Persze a nagytöbbség általában sose gondol bele, hogy mégis ő mit is tud adni azért, hogy kapjon egy szervert, egy klánpólót, vagy egy lanra bárminemű támogatást. Kiírja a klán nevébe? Felrakja a Pólójára? Esetleg a száz látogatót sem számláló honlapjára teszi ki? Gondolom ilyenkor azért azok el tudnak gondolkodni, akik épp nem most küldtek szét pár helyre ilyen és ehhez hasonló ötletekkel leveleket, a mixcup 3 hely megszerzése után… Persze könnyű azt mondani, hogy külföldön ez működik, és van ahol szerződéseket kötnek. De lehet, érdemes lenne megnézni, hogy s miként folynak a dolgok, nem csak azt, hogy mennyivel játszanak jobban / rosszabbul a szerződéses tagok. Ott még is mi az, amit egy támogató visszakap, és mindenzt összesen hány embert szólít meg?
Ennek fényében kíváncsi lennék a véleményetekre, hogy ti mit is gondoltok erről. Azok, akik valamilyen szponzorációban gondolkodnak, mit is ajánlanak fel ilyenkor a támogatónak, és ezért mit várnak el. Vagy szerintetek mi a normális dolog? Mivel kéne rendelkeznie manapság egy jobb csapatnak, és mi az amit ezért nyújtani tud? Persze senkitől sem várjuk el, hogy a legféltettebb műhelytitkokat megossza a riválisaival, ezért természetesen, ha csak nagyságrendileg leírjátok, a dolgokat már hozzájárultok ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk a ti álláspontotokról.
Sziasztok, aki nem ismerne reaper vagyok a Team GIGABYTE vezetője, szándékosan nem managert irtam, mert nem vagyok, szerintem Mo-on nagyon sokáig nem lehet managernek hívni egy eSport csapat segítőjét sem, mert egyszerűen még nem tartunk ott. Nálunk így lassan 2 év után körvonalazódik az a rendszer amit Taki lentebb írt, azaz kell egy elkötelezett csapat, kell papír, kellenek feltételek és lassan épülhet fel a dolog.
...de kérdezek még valamit, mert nagyon már mit nem lehet hozzászólni a dolgokhoz.
A kérdés: Létezik szerintetek manapság itthon 5-5 olyan ember CS-ben és COD-ban akit ha összeraknánk, hogy együtt játszanak, fizetnénk nekik stb. akkor mondjuk fél év múlva biztosan kijelenthetnénk, hogy ott lesznek a TOP4-ben egy nemzetközi LANon?
A BF-ez azért nem írtam ide, mert ott tudom, hogy van amit már bizonyítottak, csak a BF világa nagyságrendekkel kisebb a CS és COD világánál.
Teljesen egyetértek pandicsek-kel, amíg nincs eredmény, nincs értelmes szponzor. "Apu cége Kft." a pólón, mert kifizetett 1-2 LAN-t meg fizeti a war szervert, NEM AZ.
Amíg a szponzor nem látja nagy valószínűséggel teljesülni saját (főként üzleti) érdekeit, nem ad pénzt. A válság óta még inkább a ROI (Return On Investement) elemzések világát éljük.
Szerintem ha valaki igazi szponzort akar eSportban a csapatának, a következőknek kell megfelelni:
- Korrekt, megbízható, pontos, stabil.
- Eredményes, amit már alá is támasztott.
Ez után, már van esélye találni lelkes szponzort, vagy inkább menedzsert aki felkarolhatja (nem sok van itthon). Az esetleges szponzori szerződéssel (igen papírozva, számonkérhető feltételekkel, motivációs rendszerrel) aláveti magát ezeknek:
- Tudjon kötelezettséget vállalni.
- Legyen motiválható.
- Legyen rugalmas.
- Állandó, jó minőségben hozza az eredméyneket a szponzor számára fontos eseményeken.
- Legyen üzletképes, eladható.
Honnan kellene tehát elindulni?
- Stabil csapatok, különben a taktik semmit sem ér, ha 3 havonta 2 új ember van. Idevág a tolerancia egymással szemben. Nem flémelünk mindent és mindenkit 1000-rel.
- Gyakorlás (kitartás - ez a tudás anyja),
- Versenyek, neves versenyek (ESL, nagy LAN-ok, stb.)
- Jöhet is egy jó menedzser kapcsolatokkal, ötletekkel...
Az első fecskéknek nehéz... Már volt néhány, de még csak alalkulóban ez az üzleti modell itthon.
TOVÁBBÁ, személyes véleményem még a témához, olyan csapattársak, "manager" társak kellenek, akik nem szúrkálják hátba a másikat egy pólóért vagy egy 5000forintos lanbelépőért, mindíg egy hullámhosszon kell lenni a többi csapattárssal, mert anélkül nem lehet csinálni.
Ha már egy nézet eltérés van az elején, mindenképpen tisztázni kell, mert késöbb ebből problémák lehetnek és sajnos ezt főlegn em nézik jól a támogatók, mert komolytalannak veszik az egészet és többet a büdös életbe nem adnak pénzt nem hogy egy csapatnak, még egy jó menő lannak sem.
nem vagy BIZTOS? szerintem egy összeválogatott "TOP magyar mix" sem hozna még 5kört sem, ha a navi vagy a fnatic komolyan gondolná (de ha nem, még akkor sem biztos).
A szponzorációval kapcsolatban: A mai top csapatok top játékosai sem úgy kezdték, hogy ingyen utaztak Amerikába a wcg-re, a klánpólójukon 10szponzorral (steelseries,samsung,intel, akármi...)
Saját pénzből lanoztak, azzal a különbséggel, hogy ők amikor lehetőség adódott, nem szartak rá magasról, hanem mindent megtettek érte, gyakoroltak, és éltek vele.
Itt mo-n ezért is nem lesz semmi.
hogy 1 példát mondjak: 0órás playtimeal lant nyernek, "top játékosok". Ez a scene gyengeségét is megmutatja.
Külföldön a lanok előtt minimum 2héttel elmennek bootcampelni, vagy összecsoportosulnak valakinél (NaVi "lakás", SK gamingnek asszem vhol németországban van ez a hely, a fnatic legutóbb ha jól tudom get_rightéknál gyűlt össze...) és napi 6-10órákat gyakorolnak, játszanak együtt, hogy fejlődjenek és a legjobbak legyenek. Bár ez igaz egy külföldi szinten közép-, vagy kiscsapatra is.
Szerintem előbb az eredmény kéne, és az, hogy lássa egy cég,szponzor, hogy a hozzáállás olyan, és jönnek az eredmények is sorban, persze nem rögtön egy nagy meglepetésre gondolok, ami lehetetlen persze, hanem pl itt volt ez a netes quali. Meg volt a lehetőség, még sem hiszem, hogy túl sokat készültek volna a csapatok. Most jön az EM5 quali, ahol a TW fogja képviselni a magyarságot. Nem azt mondom, hogy a csoportkörbe kerülés reális esélyű, de tényleg odatehetnék magukat, ami csak tőlük telik, gyakorolhatnának(nem tudom hogy mennyit gyakorolnak, nincsenek ilyen infóim.), kereshetnének pár demót az aktuális ellenről. Én legalábbis biztosan így csinálnám, ha ilyen lehetőségem lenne, és élni szeretnék vele. A CLP nem verhetetlen ellenfél, szerintem mindenki TW győzelmet vár, de majd meglátjuk. Ha a következő körbe sikerülne jutni, egy jó sorsolás esetén lenne esély még tovább jutni, a feljebb leírt dolgokat megvalósítva (több gyakorlás,demó stb), vagy egy szerencsétlenebb sorsolás esetén is talán sikerülne meglepetést is okozni, amire felfigyelhetnének, így talán az egész magyar közösségre, és visszatérhetnének a külföldi események kvalifikációs versenyei mo-ra, ami plusz motivációt is jelenthetne. Egy példa: ha jól tudom, a razer szponzorálta a Román wcg/eswc vagy valamelyik top külföldi esemény kvalifikációs versenyét. Gondolom nem csak hasraütés szerűen.
nem szoktam ilyen sokat írni, nem is tervezem mostanában, de ez a szponzoráció kérdés engem sem hagyott nyugodni igazából.
A másik, hogy (nem akarok csapatokat mondani) olyan csapatokat szponzorálnak akár csak voice/gameserverrel, akik egyáltalán nem érdemlik meg, illetve nem is jók. Nincs se múltjuk, se jelenük, se jövőjük.
ennyi a véleményem písz.
A szponzorációról meg az a véleményem, hogy nagyobb lanon elért 1-6. helyezéseket azért leginkább olyan pléjerekből álló játékosok alkotják, akik azóta játszanak, amióta kijött a cs patch, szóval eléggé abszurd, hogy csak az elit juthat szponzorhoz, akik évek óta a babérjaikon ülnek, ahelyett, hogy a nemzetközi mezőnyben is próbálnának eredményeket elérni...
Teljesen egyetértek pandicsek-kel, amíg nincs eredmény, nincs értelmes szponzor. "Apu cége Kft." a pólón, mert kifizetett 1-2 LAN-t meg fizeti a war szervert, NEM AZ.
Amíg a szponzor nem látja nagy valószínűséggel teljesülni saját (főként üzleti) érdekeit, nem ad pénzt. A válság óta még inkább a ROI (Return On Investement) elemzések világát éljük.
Szerintem ha valaki igazi szponzort akar eSportban a csapatának, a következőknek kell megfelelni:
- Korrekt, megbízható, pontos, stabil.
- Eredményes, amit már alá is támasztott.
Ez után, már van esélye találni lelkes szponzort, vagy inkább menedzsert aki felkarolhatja (nem sok van itthon). Az esetleges szponzori szerződéssel (igen papírozva, számonkérhető feltételekkel, motivációs rendszerrel) aláveti magát ezeknek:
- Tudjon kötelezettséget vállalni.
- Legyen motiválható.
- Legyen rugalmas.
- Állandó, jó minőségben hozza az eredméyneket a szponzor számára fontos eseményeken.
- Legyen üzletképes, eladható.
Honnan kellene tehát elindulni?
- Stabil csapatok, különben a taktik semmit sem ér, ha 3 havonta 2 új ember van. Idevág a tolerancia egymással szemben. Nem flémelünk mindent és mindenkit 1000-rel.
- Gyakorlás (kitartás - ez a tudás anyja),
- Versenyek, neves versenyek (ESL, nagy LAN-ok, stb.)
- Jöhet is egy jó menedzser kapcsolatokkal, ötletekkel...
Az első fecskéknek nehéz... Már volt néhány, de még csak alalkulóban ez az üzleti modell itthon.
Elkezdesz LANRA járni, mert TETSZIK a lanfíling, ha 0-t kapsz mindenkitől is.
Elkezdesz úgy LANRA járni, hogy van esélyed jobb eredményt elérni.
Eléred LANON a jobb eredményt, pl 4-5-6.
Mindezek után van ismertséged a szcénán belül, amire építve kérhetsz APRÓBB dolgokat, pl cs srv, ventri, stb. Ha kis esze van a hostingnak, egy klánpóló kötelező viselésére is felszólítja az alanyokat, amin egy érdekes reklámmal felkeltheti mások figyelmét, így forgalmat és megrendeléseket generálva a hostingnak.
Ha ez a rendszer visszaigazolhatóan működik, pl az adott klánra való hivatkozás, mely pl 10% kedvezményt is jelent egy jelszó bemondása után a friss bérlőnek, kellő mennyiségű új bérlő után megérhet a hostingnak nagyobb befektetést is, stabil jó eredmények utáni lanköltségek fizetése, akár külföldre is, főleg ha a hosting érdekelt külföldi szerverek értékesítésével.
De ez az egész SZART se ér folyamatos eredmények nélkül, kellő marketinges vonal nélkül és ez a rész, ahol a magyar csapatok már nem képesek teljesíteni.
Ui.: 1000 fpses szerver kéne icl7re való készülésre..:D
Ha valaki azt mondja, hogy nincs pénze lanra menni, akkor egy tényt közöl, amiért nem kell lenézni. Nem mindenki tartozik ahhoz a réteghez, akinek könnyen mennek a dolgok. Ha viszont ezt beírja ide a fórumra, akkor egyből kapja a savat, hogy mekkora csicska, hogy ide jár sajnáltatni magát, stb... (Igaz?! ezt szoktátok mondani...)
Vegyük tudomásul, hogy vannak olyanok, akik nincsenek olyan könnyed helyzetben, mint egyesek... Az, hogy apádnak cége van, az nem jelenti azt, hogy a másikénak is.
Ez a téma most ugyanez a kategória. Az, hogy elvárjuk, hogy "előbb legyen a haszon, majd ha ez megvan, akkor mi is mozdítunk a dologért", ez ugyanolyan szánalmas. Szar dolog, de be kell látnunk, hogy jelen esetben mi a fasznak a szarabbik felén foglalunk helyet. Ha ezért külfödlön lenéznek minket, akkor szívjanak gázt, de az sem megoldás, hogy sajnáltatjuk magunkat.
Milyen lenne már, ha bemennék a tőzsdére, és azt mondanám, hogy nekem csak rizikósabb részvényekre van pénzem. Azt mondom, hogy szóljanak két hét múlva mi nőtt, és mennyivel, aztán a legjobbra azt mondom, hogy könyveljék el úgy, hogy két hete megvettem, és kérem a hasznot. Jó vicc mi?!
(amúgy le merném fogadni, hogy akik a legtöbbet sírnak ezen a szponzoros témán, azok ugatják le először azokat, akik azt mondják "nincs pénzem lanra" ... kicsit magunkba kellene nézni, mert nagyon eltorzultak a dolgok... és tudjuk milyen dolgokról van szó... vagy írjak még egy kommentet a gyengébbek kedvéért?!)

Ilyen mértékű szponzoráció eredmény nélkül nincs. A NaVi felemelkedését azért nem hozom fel példának, mert nekik hatalmas előny volt, hogy évente 3-4 olyan orosz/ukrán LAN került megrendezésre, amire ellátogatott néhány európai topcsapat, illetve viszonylag sűrű a scene élmezőnye mindkét országban, tehát folyamatosan biztosítva van a lokális verseny.
Az eddigi egyetlen kivétel, ami számunkra is mintaként szolgálhat, az a Pentagram felemelkedése volt, akik gagyi CB-s OpenCup-okkal kezdték, mert online - a lengyel net ellenére - egyre versenyképesebbek lettek több év beleölt munka után, végül már megengedhették maguknak, hogy kisebb LAN-okon szerencsét próbáljanak, aztán 2006-ban jött az áttörés a WCG győzelmükkel, és majdnem másfél/két évig a csúcson voltak, úgy hogy akkoriban még nem volt semmilyen nemzetközi középcsapata sem a lengyeleknek, mint mondjuk ma a DELTA. Talán rajtuk kívül nincs is olyan példa, hogy valamilyen csapat komoly helyi élmezőny és LAN-ok nélkül ÖNERŐBŐL a profik közé tudott volna emelkedni.
Ami különösen érdekes, hogy a sikerük után rengeteg szervezet megkereste őket, és 3-4 hónapokat töltöttek el egynél maximum. A MYM-en kívül egyik háttércsapat sem tudta teljesíteni a játékosok igényeit, mert egyik sem volt nagy szervezet, komoly háttér nélkül. Ráadásul a szponzorok kevésbé tolnak egy top lengyel csapat segge alá pénzt, mint akár egy német középcsapat alá, mert kevésbé piacképes számára a lengyel közeg. A nagyon nagy topszervezeteket leszámítva, jelenleg egyedül Németországban adott a feltétel ahhoz, hogy egy komoly bajnokság üzemelhessen profi keretek között, meg természetesen Ázsiában, de ott a CS-nek sokkal kisebb a presztízse, mint az egyéni eSport-oknak.
1. ismertség: a szponzorációk 90%a ez alapján van idehaza, valakinek a valakije csinál valamit, ahonnan esetleg kap valamit
2. marketing: a maradék 10%, amit esetleg eladhatónak találnak nem a 3as pontban foglaltak miatt.
3. maradék - teljesítmény,eredmény
nem vagy BIZTOS? szerintem egy összeválogatott "TOP magyar mix" sem hozna még 5kört sem, ha a navi vagy a fnatic komolyan gondolná (de ha nem, még akkor sem biztos).
A szponzorációval kapcsolatban: A mai top csapatok top játékosai sem úgy kezdték, hogy ingyen utaztak Amerikába a wcg-re, a klánpólójukon 10szponzorral (steelseries,samsung,intel, akármi...)
Saját pénzből lanoztak, azzal a különbséggel, hogy ők amikor lehetőség adódott, nem szartak rá magasról, hanem mindent megtettek érte, gyakoroltak, és éltek vele.
Itt mo-n ezért is nem lesz semmi.
hogy 1 példát mondjak: 0órás playtimeal lant nyernek, "top játékosok". Ez a scene gyengeségét is megmutatja.
Külföldön a lanok előtt minimum 2héttel elmennek bootcampelni, vagy összecsoportosulnak valakinél (NaVi "lakás", SK gamingnek asszem vhol németországban van ez a hely, a fnatic legutóbb ha jól tudom get_rightéknál gyűlt össze...) és napi 6-10órákat gyakorolnak, játszanak együtt, hogy fejlődjenek és a legjobbak legyenek. Bár ez igaz egy külföldi szinten közép-, vagy kiscsapatra is.
Szerintem előbb az eredmény kéne, és az, hogy lássa egy cég,szponzor, hogy a hozzáállás olyan, és jönnek az eredmények is sorban, persze nem rögtön egy nagy meglepetésre gondolok, ami lehetetlen persze, hanem pl itt volt ez a netes quali. Meg volt a lehetőség, még sem hiszem, hogy túl sokat készültek volna a csapatok. Most jön az EM5 quali, ahol a TW fogja képviselni a magyarságot. Nem azt mondom, hogy a csoportkörbe kerülés reális esélyű, de tényleg odatehetnék magukat, ami csak tőlük telik, gyakorolhatnának(nem tudom hogy mennyit gyakorolnak, nincsenek ilyen infóim.), kereshetnének pár demót az aktuális ellenről. Én legalábbis biztosan így csinálnám, ha ilyen lehetőségem lenne, és élni szeretnék vele. A CLP nem verhetetlen ellenfél, szerintem mindenki TW győzelmet vár, de majd meglátjuk. Ha a következő körbe sikerülne jutni, egy jó sorsolás esetén lenne esély még tovább jutni, a feljebb leírt dolgokat megvalósítva (több gyakorlás,demó stb), vagy egy szerencsétlenebb sorsolás esetén is talán sikerülne meglepetést is okozni, amire felfigyelhetnének, így talán az egész magyar közösségre, és visszatérhetnének a külföldi események kvalifikációs versenyei mo-ra, ami plusz motivációt is jelenthetne. Egy példa: ha jól tudom, a razer szponzorálta a Román wcg/eswc vagy valamelyik top külföldi esemény kvalifikációs versenyét. Gondolom nem csak hasraütés szerűen.
nem szoktam ilyen sokat írni, nem is tervezem mostanában, de ez a szponzoráció kérdés engem sem hagyott nyugodni igazából.
A másik, hogy (nem akarok csapatokat mondani) olyan csapatokat szponzorálnak akár csak voice/gameserverrel, akik egyáltalán nem érdemlik meg, illetve nem is jók. Nincs se múltjuk, se jelenük, se jövőjük.
ennyi a véleményem písz.
Ilyen mértékű szponzoráció eredmény nélkül nincs. A NaVi felemelkedését azért nem hozom fel példának, mert nekik hatalmas előny volt, hogy évente 3-4 olyan orosz/ukrán LAN került megrendezésre, amire ellátogatott néhány európai topcsapat, illetve viszonylag sűrű a scene élmezőnye mindkét országban, tehát folyamatosan biztosítva van a lokális verseny.
Az eddigi egyetlen kivétel, ami számunkra is mintaként szolgálhat, az a Pentagram felemelkedése volt, akik gagyi CB-s OpenCup-okkal kezdték, mert online - a lengyel net ellenére - egyre versenyképesebbek lettek több év beleölt munka után, végül már megengedhették maguknak, hogy kisebb LAN-okon szerencsét próbáljanak, aztán 2006-ban jött az áttörés a WCG győzelmükkel, és majdnem másfél/két évig a csúcson voltak, úgy hogy akkoriban még nem volt semmilyen nemzetközi középcsapata sem a lengyeleknek, mint mondjuk ma a DELTA. Talán rajtuk kívül nincs is olyan példa, hogy valamilyen csapat komoly helyi élmezőny és LAN-ok nélkül ÖNERŐBŐL a profik közé tudott volna emelkedni.
Ami különösen érdekes, hogy a sikerük után rengeteg szervezet megkereste őket, és 3-4 hónapokat töltöttek el egynél maximum. A MYM-en kívül egyik háttércsapat sem tudta teljesíteni a játékosok igényeit, mert egyik sem volt nagy szervezet, komoly háttér nélkül. Ráadásul a szponzorok kevésbé tolnak egy top lengyel csapat segge alá pénzt, mint akár egy német középcsapat alá, mert kevésbé piacképes számára a lengyel közeg. A nagyon nagy topszervezeteket leszámítva, jelenleg egyedül Németországban adott a feltétel ahhoz, hogy egy komoly bajnokság üzemelhessen profi keretek között, meg természetesen Ázsiában, de ott a CS-nek sokkal kisebb a presztízse, mint az egyéni eSport-oknak.
Hostingoknál ki van írva, hogy nincs szponzoráció, de ha valakire felfigyelnek azt szponzorálni fogják. Nah, de kérlek... LAN-okat figyelemmel követik és ennyi. De, hogy ESL-en megverné egy csapat a TW-t, a Volgárt, meg a gNu-t, arról nekik lövésük nincs. És kb. azért nem szponzorálnak senkit, mert - ahogy én tudom - a configosOK csinálhatnak maguknak szerót.. inkább fizessék ki őket és kapjanak a fiatalok szervert. Mondjuk liga keretén belül sorsoljanak vagy nem tudom.
De egy tény: Hogy szervered legyen LAN-on top7-ben kell lenni. Ehhez viszont taktikolás és gyakorlás kell. Ahhoz meg szeró.
Tudom van 1000Ft-ért szeró, de nem hinném, hogy van olyan aki ezekből az 1000Ft-okból akar megélni. Nah meg mostanában az átlag életkor 17-18 évre tehető, ami azt jelenti, hogy az ember szétbulizza az agyát és, akkor már nincs pénz a szerverre, stb..
Ez az én személyes véleményem.
Ezek után természetesne nem szabad(na) elfeledkezni az utánpótlás nevelésről sem, ami a szervezet folyamatos fenntartásához lenne szükséges.
Először is kellene egy ember, aki komolyan gondolja a dolgot, és arca lehetne a szervezetnek a szponzorok felé (nekem egyből Jason '1' Lake ugrik be erről), aki képes kidolgozni egy komoly, és betartható üzleti tervet, rendelkezik némi tőkével, illletve kapcsolatokkal ahhoz, hogy valaki elindíthasson egy hiteles, és fenntartható multigaming csapatot. Ezután szüksége lenne egy honlapra (aktív hírezőkkel, hiszen ez vonza főleg a látogatottságot, ami már szintén vonzhatja a szponzorokat, pl. http://www.esuba.eu/), illetve minél több élvonalbeli játékosra a népszerű játékokból. Majd a jól kidolgozott üzleti tervel, a honlappal, és a csapatokkal már el lehet indulni házalni a különböző szponzoroknál.
A másik nehéz kérdés az lehet, hogy miért éri meg ezeknek a cégeknek támogatni valakit is? Kisebb cégek esetében pedig egyáltalán az ismertséghez vezető utat jelentheti az ilyen szintű hirdetés, hiszen nekik valószínűleg nincs pénzük nagyobb médiumokban hirdetni, így talán kapóra jöhet nekik az, hogy valamiért cserébe (lehet ez anyagi, vagy tárgyi támogatás is, mindkettő jól jöhet) megjelenhetnek egy nagyobb látogatáttságú oldalon, ahol ráadásul kiemelt helyet kapnak. Én pl. hasonló módon hallottam először a Users-ről, és a Bluefish-ről is, szóval én itt elsősorban számtech. boltokra gondolok, esetleg direkt fiataloknak szánt termékeket árusító kisebb üzletekre (pl. dobox, bigyó shop, stb.).
Ez már talán elég lenne arra, hogy elég motivációt nyujtson a csapatoknak a folyamatos készülésre, illetve fenntartsa az érdeklődésüket, hogy ebből még akár nagyobb dolog is kisülhet, és végül anyagilag is megérheti (pl. nem kell lanra nevezési díjat fizetniük, esetleg ingyen leviszik őket, stb.).
Nagyobb cégek esetében sztem elsősorban a márkanév erősítése, illetve a fiatalabb korosztállyal való megismertetés lehet a cél (mivel egyre keveseb fiatal néz TV-t, így muszáj alternatív útvonalon is eljuttatni a hirdetéseket a célcsoportokhoz). Ilyen volt régen az xDk-val készült internetreklám (talán az Interware készítette, és ki volt plakátolva jó néhány helyen). Az ilyen cégekhez szerintem már komoly adatokkal kell felkészülni, hogy mégis mekkora piacot képes elérni / lefedni az adott szervezet, és kiemelkedő eredmények alapján már sztem a komolyabb szponzoráció sem kizárt, amiből már talán telhet a komolyabb pénzdíjas külföldi versenyeken való részvételre, illetve akár a havi járandóságra is. Ehhez persze ezen a szinten már elengedhetetlenek a szerződések, hiszen a befektett pénzért nyílván nagyfokú stabilítást várnak el. Ez talán a legkritikusabb pontja az egésznek, hiszen nagyon nehéz meggyőzni egy nagyobb céget, vagy akár egy multinacionális vállalatot arról, hogy neki megérheti szponzorálni egy csapatot (leginkább ebben a gazdasági helyzetben). Főleg ehhez kellenek a komoly kapcsolatok, hogy az ember egyáltalán bejusson, és tudjon beszélni valakivel, elő tudja adni az ötleteit, eredményeit, egy olyan embernek, aki ilyen ügyekben döntéshozó pozícióban van.

4#Igenis jobb leszel ha jobb configgal.Jobb fülessel egérrel egérpaddal játszol.
Ha jól játszól több pénzt kapsz ergó csak és kizárólag esportból megtudsz élni.
Mo nem esportból élnek meg emberek hanem kétkezi munkából.Meg mikor látsz akkora sponzorokat mint Steelseries hogy támogatna 1 magyar csapatot.Ha lenne eredmény világszinten akkor biztos lenne de annélkül.
Spirálban vagyunk.
A másik dolog ezeknek a cégeknek az a céljuk, hogy minél több terméküket népszerűsitse az adott csapat és ezltal az eladások is megnövekedjenek.
Pl: volt ez a XAI reklám, amiben a nagy játékosok elmondták a véleményüket hogy ez ilyen jó olyan jó, ezáltal ugye "Mivel ezt a Forest mondta" sokan azt az egeret fogják választani,vagy már meg is tették.
Ezekre a játékosokra,mivel ők elismertek hallgatnak az esport világ lakói és ezáltal egyes jól reklámozott termékek könnyen eladhatók.
A másik dolog a közösség.Sajnos, ami itt van, az már inkább irritáló emberek csoportja,mintsem közösség.Tisztelet a kivételnek persze, vannak olyanok is, akik folyamatosan próbálkoznak új dolgokkal, illetve a "közösségért" csinálnak dolgokat(cikkirók,hirek,stb stb).A másik dolog, meg az hogy a scene nagyon instabil.Szinte minden hónapban előfordulnak különféle forgatások, ezáltal állandóan felborulnak az erőviszonyok, de a fő gond az, hogy nincs egy olyan csapatunk, akik a külföldi elittel fel birnák venni a versenyt.
Ezeket nem a szponzorok hiányára kell fogni.Egyszerűen az ilyen 15 éves jellemtelen birkákat, akik pl a fórumokon flémelnek + a többi idiótát szelektálni kellene, aztán valamennyivel már szebb lenne a helyzet.
Egyből jobb kép alakulna ki erről a közösségről és nem az lenne, hogy pl egy jövőbeli szponzor ellátogat pl ide, megnézi, hogy mit támogatna és flémek+ idióták okoskodása helyett egy fejlődő közösséget látna,akkor lehet hogy bátrabban merné a pénzét ebbe az úgynevezett esport-ba belefektetni.
Persze ahány ház annyi szpoás.Mindenkinek megvan úgyis a saját véleménye.Én, mint egyszerű kivülálló ezeket a dolgokat véltem felfedezni.

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/

Index 