DSt játékpszichológia
Cikkek/Interjúk 2011. január 19. 88 hozzászólás 6956 olvasás
Bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy a "pályafutása" alatt volt időszak, amikor jobban és volt mikor rosszabbul ment a játék. A mai cikkem a szériákat, aktuális formát, illetve ezek hátterében álló pszichológiai tényezőket - tudattalan folyamatokat - fogja taglalni.
Szeretett játékunk sokkal többről szól, mint amit első körben, vagy akár sok év után is láthatunk belőle. A feltételezés, mely szerint sokkal többről szól, mint jó szem-kéz koordinációról, jól beállított és begyakorolt sensitivity-ről, jó reakcióidőről valamint más "skill" témakörbe tartozó készségekről. Igaz, ugyanis legalább ennyit számít a gondolkodás ebben a játékban, de többé-kevésbé ezzel mindenki tisztában van, jóllehet sokan nem ugyanazt értik gondolkodás címszó alatt, mert nagyban függ a játéktudástól, hogy milyen kereteket szabunk a játék szellemi részére vonatkozóan. A skill-gondolkodás témaköre évek óta egy sokat vitatott része a játénak, hogy melyiknek milyen szerepet és jelentőséget tulajdonítunk. A sokat ismételgetett kérdés, hogy milyen százalékot tulajdonítunk egyiknek s másiknak, olykor kizárással élt egyéb tényezők feltételezésére vonatkozóan.
Hajlamosak voltunk elmerülni a számokban, százalékokban és elosztani a 100-at ki-ki a maga módján, ezzel nem számolva egy legalább ilyen jelentős harmadik faktorral: a pszichológiával.
Meghatározás:
A jelenlegi irományom megpróbál egy modellt alkotni a saját szubjektív tapasztalataimra vonatkozólag és behatárolni, hogy egy igazán jó játékos tudása hogyan épül fel, illetve a már fentebb említett bevezető rész alapján kicsit többet foglalkozni a háttérbe szorult pszichológiával. Rámutatni olyan mentális folyamatokra, melyek folyamatosan hatással vannak a teljesítményünkre, legtöbbjük úgy, hogy észre sem vesszük, és el sem gondolkozunk rajtuk.
Modell:
- 50% OUT-GAME tudás (Mentális készenlét, pszichológia)
- 50% IN-GAME tudás (33% skill, 33% gondolkodás, 33% technika)
OUT-GAME tudás:
- motiváció
- koncentráció
- hozzáállás
- önbizalom
- figyelmi képességek
+ más képességek - arousal szint (éberségi szint, izgalmi állapot)
IN-GAME tudás:
33% skill: lövés-pontosság, reflex
33% gondolkodás: readek avagy ráhangolódás az ellenfél gondolkodására, decentrációs képesség (ő nézete, belülről)
33% technika: főként rutin, részekre bontva: lövésritmika, játékfizika, mozgáskultúra, gránáthasználat, ívhasználat, pozíciók ismerete.
Tételezzük fel, hogy a - szubjektív - modell valószínűsíthetőleg megállja a helyét, és vegyük észre, hogy akkor a játékunk nagy részét a mentális készenlét és a pszichológia az, ami leginkább meghatározza. A lehetőséget megragadva vissza is kanyarodnék a kezdő bekezdéshez, ami a szériákat, aktuális formát illeti, és kiragadnék néhány példát, melyekkel szemléltetni szeretném a kézzel fogható jelentőségeit a már felvázolt OUT-GAME összetevőknek.
1. koncentráció:
1/A - Bizonyára mindenkivel előfordult már rengetegszer, hogy bement egy DM szerverre vagy akár sima publik szerverre, és az első körökben 2x statot csinált, mondjuk 15-6/7, később pedig el kezdett rontani és 21/18-nál járt F/D-ben. Két oka van: egyik lehet az ún. "mintanagyság", később jön ki a tényleges tudás, sok kör elteltével, így lehet akár a szerencsés kezdésre is fogni, de mivel szerintem ez egy mindenkivel igazán sokszor előforduló és ténylegesen statikus változó, így én inkább a második oknak a koncentrációnak a szerepét helyezném előre: amikor belépsz a szerverre és elkezdesz játszani, akkor tudattalanul is sokkal jobban odafigyelsz, így kevesebbet hibázol, jobban jön ki a lépés, de miután egész jól megy, megfeledkezel magadról (belefásulsz kicsit), és hibákat követsz el, nem lősz olyan gyorsan, nem lősz olyan pontosan, nem figyelsz annyira, nincs akkora motivációd, így leromlik az átlagod.
1/B - Koncentrációs placebo hatás: Szerintem mondanom sem kell, hogy mindenki előbb-utóbb perifériát/kiegészítőt vált, általános tény, hogy az új termékkel jobbak vagyunk 1-2 napig, majd jelentősen romlik a teljesítményünk a kezdeti lendülethez képest. Sokan betudják a placebo hatásnak, ami voltaképp igaz is, noha sokkal érdekesebb kérdés, hogy miért? Ismét megemlíteném a koncentrációt. Mikor veszünk egy terméket, akkor igazán odafigyelünk, megpróbáljuk tudattalanul igazolni azt a feltételezést, hogy amit vettünk az jó (pénzt adtunk ki rá, ki akar bukni?!), és ezért sokkal jobban figyelünk rá, majd miután ez beigazolódott, eltűnik a + koncentráció, és beállunk a szokásos "szürke" szintünkre, ami könnyedén rosszabb lehet a - valójában közel sem jobb - vásárolt termékünkkel.
2. Motiváció:
Példaként itt elsősorban a nagy csapatokat említeném és emelném ki, mikor látjuk, hogy nyernek egy versenyt, akkor mindenki igazán nyerni akar és ég a bizonyítási vágytól, amivel akár +30% fejenkénti teljesítményt is elérhetnek egyénileg az emberek, majd a győzelem után a következő versenyen már csak nyerni akar és ez a teljesítmény csökken. Személyiség függő és a kulcsmomentum, amiről az irományom is szól, mentális képesség - önmonitorozás/önismeret - függő, hogy ezen folyamatok mennyire tudatosulnak a játékosban, mennyire próbálja magát "reprodukálni" a győzelmek alkalmával. Vannak játékosok, akik 2-3 győzelem után is képesek negyedjére nyerni, vannak, akik egy után már másodjára sem tudnak, de végtelenségig ugyanolyan erős motivációt nincs ember, aki képes fenn tartani, mert ez óriási többletenergiát vesz el (vesz igénybe), ami igazán kimerítő, és visszaüt az embernél más téren.
3. Hozzáállás:
Szorosan korrelál (összefügg) a motivációval, de abban az aspektusában különíteném el a motivációtól, hogy a hozzáállás elvárás is magammal szemben. Hatalmas különbségek vannak abban, hogy hogyan ülünk le játszani, milyen magasra tesszük a lécet. A meccs, amit elkezdünk, abban hiszünk, hogy nyerünk? Tudjuk, hogy nyerünk? Tudjuk, hogy nyernünk kell? Látszólag ugyanazok a kérdések, mégis óriási különbségek vannak, később - lentebb - megválaszolom az útmutatás kérdéskörnél, de egyelőre lássuk, tisztázzuk az általam felállított - értékrendem szerinti - szubjektív megfogalmazásokat.
4. Önbizalom:
A magyarok számára talán az egyik legszégyenteljesebb, legelvetettebb "érték" a magas önbizalom, ego... Miért? Mindenképp a siker egyik kulcsfontosságú tényezője, mégsem merjük vállalni, kimondani, megtanuljuk, hogy nem szabad... Az önbizalom az, amivel ösztönözni tudjuk magunkat, megkülönböztetjük magunkat másoktól, rangsoroljuk magunkat, és megpróbáljuk elérni azt, amire vállalkoztunk (kitűzött cél). Az önbizalom azonban egy sokrétű dolog, lehet belőle túl kevés, ami ugye rossz, de lehet túlságosan sok is, ami szintén rossz, de mit értünk túl sok alatt? Létezik egyáltalán túl sok? Szerintem nem a túl sok önbizalom a gond forrása, hanem az, ha az önbizalom mellé nem társul önkritika, mert ez a realitás, önmeghatározás, rangsorolás torzulásához vezet, mellyel átesünk a ló túloldalára, és elveszünk a saját kis idealisztikus "realitásunkban".
5. Figyelem:
Meglehetősen hosszadalmasan és aprólékosan lehetne tagolni és részletezni ezt a pontot, de megpróbálok csak a lényeges dolgokra fókuszálni, és tematikusan kiemelni a lényegi csre vonatkozó tényezőket konkretizálni. A figyelmi képességeink eltérőek, valaki több, valaki kevesebb dologra képes egyszerre figyelni. Bizonyos emberek egy dologra sokkal jobban, mások kevésbé jól tudnak fókuszálni. A játékban sok dologra kell egyszerre figyelni: saját játékunk, kommunikáció, első körben... Továbbá: a társak játéka, az ellenfél játéka, illetve igazán magas szinteken az ellenfél ventrilós beszélgetése, az ellenfél összes játékosának a gondolatai, de most ez legyen ízelítő, nem részletezném, akit mégis érdekel, az olvassa el az erre a kérdéskörre vonatkozó korábbi (kezdetleges) cikkeimet.
6. Arousal szint:
Igazán lényeges kérdéskör, és egy gyakorta felemlegetett kifogás a kezdőbb játékosok körében az izgulás. Az izgalmi felfokozottság és az ezzel járó bónusz adrenalin sok negatív hatást indukál, pl. a koncentrációs képesség romlását, higgadtság elvesztését, figyelmi problémák, illetve főként a mentális (50%) tudás romlását idézi elő. A modellemből egyenesen következik, hogy ez által valóban sokat romolhat a játékunk, jóllehet vannak pozitív hatásai is - főként skill téren -, javulhat a reflex, begyorsulhat a játékunk, dinamikusabb lehet a mozgás, ami jól is elsülhet, de általában felelőtlenségbe torkollik. Tehát tényleg komoly gondot tud okozni.
Útmutatás:
1. Koncentráció:
A koncentráció fejlesztésében, folyamatosabb szinten tartásában a legjelentősebb tényező, hogy tudatosuljon bennünk a jelentősége, és észrevegyük azt, ha csökken, mert ez tudattalan folyamat, amíg az ember nem számol vele. Ha már tudjuk a jelentőségét, akkor képesek leszünk sokkal folyamatosabban és több ideig koncentrálni, ami igazán kimerítő, ezért negatív következményekkel is járhat, amire a konzekvenciáknál még kitérek.
2. Motiváció:
Motivációt sok minden adhat: pénz, elismerés, kitűzött cél. A legjobb és legerősebb motiváció azonban nem ez, hanem az, amikor az ellenfelünket igazán utáljuk, és igazán leakarjuk győzni, megakarjuk alázni, de ez csak egy rövidtávú motiváció, azonban felettébb erős. A hosszú távú motiváció: a megfelelési kényszer - első sorban magunknak -, ha igazán versenyzőtípusok és maximalisták vagyunk, akkor a léc nagyon magasan van, másodsorban csapattársaknak (tisztelet kivívása), harmadrészt az elismerés a "befektetett energiáért", ez lehet tisztelet (év játékosa cím), de komolyabb szinten pénz is.
3. Hozzáállás:
Véleményem szerint a legjobb hozzáállás a maximalizmus, ha mindig és minden körülmény között (:p) mi akarunk a legjobbak lenni. Legyen szó egy publikról, pcwről, tétmeccsről vagy akár LAN-ról; időszakról: napról, hétről, hónapról. Sose engedjük meg magunkban, hogy gyengébbek legyünk, mint amit valójában tudunk, de ahogy a fentebbi hatások is, ez is ilyen formában hihetetlenül sok energiát emészt fel, ezért tudni kell balanszolni.
4. Önbizalom:
Mindig bízzunk magunkban. Tudjuk, hogy amire vállalkoztunk, amit csinálunk, azt véghez tudjuk vinni. A teljesítményünket - és mások teljesítményét is - később értékeljük reálisan, és legyünk magunkkal szemben tényleg önkritikusak, így nem vész el a reális értékrend. Tiszteljük az ellenfeleket, ne nézzük le és ez által ne engedjünk meg magunknak felesleges hibákat. Azonban ne felejtsük el, hogy mi vagyunk a jobbak.
5. Figyelem:
Ha leülünk játszani, akkor próbáljunk meg minél több dolgot, minél jobban "ellátni". Saját játékunkból hozzuk ki a maximumot, úgy, hogy ne menjen a kommunikáció rovására, de emellett próbáljunk a társak játékra is maximálisan figyelni, illetve ne felejtsük el folyamatosan readelni az ellenfél játékát se, mert ez talán a legfontosabb.
6. Arousal szint:
Sokan a kezdőbb játékosok közül a nyomás miatt izgulnak. Gyanítom, hogy ez a pont lesz az, ahol a legtöbb embernek segíteni tudok, ha sikerül megérteni azt, amit írok. Voltaképp mi a nyomás? Felesleges gondolatok sokasága, amiket mi generálunk.
Példaként:
- A: Döntőzök, és új játékos vagyok az egyik nagy csapatban, de valójában nem a döntőre és a meccsre koncentrálok. Tudattalanul bennem van, hogy mi lesz, ha hibázok, mi lesz, ha nem fogom meg a lerakómat, leentry-znek ott, ahol támadok... Ezek mind-mind folyamatos romlást idéznek elő a játékomban akár mentális, akár IN-GAME technikai és gondolkodás szinten is.
- B: Döntőt játszunk, és 11-4-re megyünk első oldalon: Már azon gondolkozunk, hogy nagyon jól állunk, és megnyerjük a döntőt.
- C: Döntőt játszunk, és a nyereményen jár az agyunk, hogy mi lesz, ha megnyerjük, milyen sokat nyerünk (akár pénz/akár elismerés).
- D: 1vX szituáció: Mi lesz, ha elbukom?
Mind-mind rendkívül gyakori példa. Az (A) variáció esetében gyengébb teljesítményt nyújtunk, (B) és (C) variáció esetében szintén, és ezért az ellenfél megfordítja akár 11-4-ről a meccset 16-11-re, de ha csak 11-10-re feljön, és "beengedjük a meccsbe", onnantól oda az előny, és ismét küzdhetünk, hogy jobb esetben tényleg megnyerjük az amúgy feltételezhetően simább kimenetelű meccset. (D) esetben pedig elbukjuk az 1vX-et.
A megoldás nem külön-külön jellegű lesz, hanem egy sokkal általánosabb és egyszerűbb dolog. NE gondolkozz sose máson, mint amit épp csinálsz. Amíg nincs meg a 16 köröd, addig a meccs nem a tiéd. Amíg nem nyerted meg az 1vX-et, addig nem nyerted meg, de nem is buktad el, ezért maximálisan arra koncentrálj, hogy megnyered, és ne azzal törődj, hogy mi lesz ha elbukod. Vannak játékosok, akiknek az 1vX lehozása után remeg be a kezük, ők azért, mert az 1vX stressz lefojtódik a pillanatban, és később üt vissza, miután vége a stresszhelyzetnek, illetve azért, mert akkor szabadulnak fel a gondolatok, hogy úristen megnyertem, de jó vagyok, MVP leszek, stb. Felejtsd el! Nem kell előre stresszelni, nem kell előre gondolkozni, hogy mi van, ha megnyered, mi van, ha elbukod, és akkor se stressz nincs, sem utólagosan erre vonatkozó, visszaütő gondolatok.
Konzekvenciák:
Véleményem szerint a cikkben foglaltak nagy részével mindenki találkozott már, és sokak bizonyára a jelentőségükkel is tisztában vannak, de ami lényeges kérdés a javítás/fejlesztés szempontjából a miértek megértése. Ebben segít ez a cikk, hogy a megértéssel mindenki el tudja sajátítani a saját hibáinak kiküszöbölési módszereit, és később fejleszthesse ez által a játékát.
Az önsztárolást tudatosan nem építettem a cikkbe, de itt a végén kitérnék rá, hogy azért lehet hiteles az írásom, mert azon kevés játékosok közé tartozom, akik x éven át folyamatosan jó formában voltak, képesek játszani, nagyon kevés rossz meccset tudhattak magukénak... Igazán sok lehetetlen helyzetet nyertem meg, és soha életemben nem izgultam, ez mind-mind ezeknek a tényezőknek a kezdetektől való ismeretének - és fejlesztésének - köszönhetőek.
A jó játékos attól jó, hogy nem az aktuális formából "él", és minimális az ingadozása. A legjobb játékosok (világklasszisok) játékában kevesebb, mint 1% szerencse van (pl. NEO-f0rest), de egy csapattársuk játékában már lehet 3-5% szerencse is. A magyar elit-playerek játékában pedig 10-15% is lehet ez a szám. Az, amit mi aktuális formának nevezünk, az végül ezeknek a tényezőknek a nem elég jó ismerete, és a klasszisok attól klasszisok, hogy azon felül, hogy jó reflexekkel, aggyal és adottságokkal rendelkeznek, ezen tényezőkben (pszichológiai készenlét) igazán jók, ezért fejlesztették az IN-GAME tudásukat is ilyen magas és biztos szintre. Ok-okozat jelentősége. A jelenlegi utolsó két bekezdés opcionális jellegű, de az egyik legfontosabb része a cikknek, ezért ezen érdemes kicsit hosszabban elgondolkozni. A jövőben még valószínűleg jelentkezem hasonló témájú cikkekkel (személyiségi tényezők hatása a játékban), ha a jelenlegire lesz kereslet, akkor nem marad el a folytatás sem.
Végül pedig sok sikert kívánok mindenkinek, remélem segíthettem!
Mielőtt full offenzívnak vennéd ezt az egészet és támadni kezdenél csupán csak egy másik oldalt szerettem volna a kis elfogult képed elé terjeszteni.
A masik, trivialisan tanulj meg olvasni es az elso bekezdesre is megtalalod a cikkben a valaszt.

Csak így tovább várom a folytatást hasonló jó írományok formájában :)
Erdemben a tartalomhoz: Ha kozhely lenne akkor nem azt tapasztalnam evrol-evre, hogy figyelmbe se veszik sokan a jateknak ezt az oldalt, sot semmit se tudnak rola es egy nt meccsen kapkodas-remeges van. Ennyit a tartalmi reszrol.
PS: Megtisztelo, hogy csak miattam csinaltal egy fakeaccountot az oldalra, sot az is megtisztelo, hogy a negativ hozzaszolok 90% ezt tette! Mokas :D
Oszinten szolva nekem ezzel semmi gondom nincsen. Nezzuk szepen sorjaban a tenyeket:
- Eloszoris: ez egy jatekoskozosseg aminek x eve az egyik legmegosztobb szemelyisege/tagja vagyok, tobbszoris voltam mar a valogatott csapatkapitanya, top csapatok jatekosa, sok dontest kellett meghoznom, voltak jobbak, voltak rosszabbak, volt olyan amivel tobb es amivel kevesebb ember ertett egyet, de ami valojaban szamit azaz, hogy nem veletlenul en nekem kellett donteni es nem azoknak a forumozoknak akik csak "latnak valamit es abbol itelkeznek".
- Masodszor: ketsegtelen, hogy "szakmailag" en voltam/vagyok azaz ember akinek az egyik legnagyobb ralatasa volt itt mindenre, ennek ellenere en sokat probaltam segiteni azoknak az embereknek akiknek rajtam kivul mas sosem probalt (forum kozosseg) igy feleslegesen kitettem magam meg tobb iteletalkotasnak, vitanak es egyebnek. Miert?
- Harmadszor: Az elozo kerdesre valaszolnek. Mivel en mindig egeszben neztem ezt az egeszet, ha en fejlesztek masokat es fejlodnek, akkor fejlodik ezaz egesz ami altal en is kesobb elore lephetek es persze nem utolso sorban en azert alapvetoen szeretek segiteni masoknak, ha megerdemlik. (mas kerdes, h itt -foleg regen- igazan kevesen erdemeltek meg, sot mostani forumbol is latszik, hogy azert meg mindig vannak olyanok akiknek 1 betut nem erdemes irni, de ez a szam jelenleg ilyen 20% korul lehet maximum. Persze nem is ok fogjak ezt hasznositani, igy nem erdekel.)
Ha kicsit tovabb viszed az onertekelesi problemakat, nehezen lehet elkepzelni ezek utan azt, hogy en ennyire atlatom ezt a folyamatot megis szivatom magam ilyesfajta forumkommentekkel.
Mi kovetkezik ebbol?
- Negyedik: Terjunk vissza az elsohoz, ez itt egy jatek, szemelyesen nem ismerem ezeket a forumozokat, nem a haverjaim, nem a barataim, kisse arra hajaz mintha en lennek egy nagy cegnek az igazgatoja aki donteseket hoz, ti biraljatok lentrol, itelkeztek stb. amit persze szimplan leszarhatnek, de kozben celebkedem is es reagalgatok erre a sok hulyesegre, de csak azert, mert van egy % aki passzivan olvas es tanul azokbol amiket mondok, ez pedig szamomra megeri, mert akkor ha belegondolunk: valojaban ugy tunik tenyleg nem erdekel, hogy a masik % idiotanak, nagykepunek, v. gondol aminek akar.
- Otodik: Vannak meg dolgok amiket figyelembe kell venni, de nem reszletezem, mert eleg mar ez is.
- Hatodik..: Lehetne meg ezt sorolgatni..
Miert ez a komment?
1. Normalis hangnemben fogalmaztad meg a mondandod es talan tanulsz belole te is.
2. A masik %-nak.
Szerintem feleslegesen itelkezel. Az interju is csak a latszat. A forum is csak latszat. Itt aki 6 eve benne van az sem feltetlen latja at realisan a mierteket, viszonyokat, ki miert szol be kinek stb. es miert reagal x ugy y-ra ahogy.
Nem tudod ki vagyok, nem tudod milyen vagyok es ez rendben is van, csak ne gondold, hogy maximalisan atlatod v. epp gondold. A te dolgod.
En annyit tudok, hogy jo ralatasom van magamra. Elegedett vagyok onmagammal, nekem ez egy jatek marad, amibol megprobalok minel tobbet kihozni, ha mar rakok bele idot. Viszont a szeretet/baratsag kerdes nekem nem parosul ezzel a kozosseggel es a jatekkal. (erre van a rendes elete az embernek, ahol a rendes haverjai es baratai, iskolatarsai es stb. karpotoljak.)
Illetve annyit elmondanek, hogy termeszetesen aki rendesen viselkedik, normalisan kerdez tolem, normalisan kozelit, v. eppen normalis stilusban nem ert velem egyet azzal minden esetben normalis vagyok, de aki nem, ahhoz mashogy fogok en is allni. (Csak mint emlitettem itt emberek x forumkommentbol, nulla ismeretseggel, ralatassal akarnak iteleteket alkotni, de hat az oldal fokent 15-18 evesekbol all, igy ettol nem nehez eltekintenem.)
Korrekt valaszt -szemben az elotted szolokkal- a korrekt stilusert kaptal. Tovabbi szep napot.
jah es szolj bencenek meg cpnek is, hogy ok is johetnenek real nickrol.
En azert irom, mert tapasztalabol tudom, hogy ebben van a legnagyobb hianyossag az itteni jatekosok koreiben. Fogalmuk sincs a jelentosegerol, de amikor van 1 ilyen cikk, akkor allitolag mindenki mindent tud, igy nehez tanulni belole, ennek ellenere szerintem akik kicsit is elgondolkoztak rajta, azoknak tudtam.
veled meg hogy nem vesztetted még el a szemed világát
die már
Abszolut jo segitseg kezdoknek illetve fiatalabbaknak aki ne merti a melyseget az csak sajat ertelmi kepessegeirol tesz tanubizonysagot.
En azert irom, mert tapasztalabol tudom, hogy ebben van a legnagyobb hianyossag az itteni jatekosok koreiben. Fogalmuk sincs a jelentosegerol, de amikor van 1 ilyen cikk, akkor allitolag mindenki mindent tud, igy nehez tanulni belole, ennek ellenere szerintem akik kicsit is elgondolkoztak rajta, azoknak tudtam.
Abszolut jo segitseg kezdoknek illetve fiatalabbaknak aki ne merti a melyseget az csak sajat ertelmi kepessegeirol tesz tanubizonysagot.
Viszont tenyek, hogy engem szavaztak meg sokan legjobb jatekosnak, CSK-nak alkalmas szemelyre, NT jatekosnak, cikkjeimet szeretik es alig 1-1 negativ komment (itt volt a legtobb, de klanhirnel pl. 85-15% arany van kb. osszevetve itt is legfeljebb 70-30 ami mindenkepp jo) ami persze nem csak a szemelyemmel hanem a szakmai elismertseggel is osszetartozik, de azert joval tobben kedvelnek, mint regen.
Igy en is joval korrektebb modon allok sok emberhez. :) Ebbol adodoan, azert boven nem utalnak annyian, mint most a sok fakeaccountbol kitunik es regen sokkal rosszabb volt ami szinten nem zavart, igy a mostani helyzet ahhoz kepest egy idill ;)
Majd alakul meg(mmint a velemenyem), ha leszoksz a folosleges onajnarozasrol meg pozitiv iranyba is xD
Onertekelesi problemara meg az engedett kovetkeztetni h nem egyszer kovettem vegig csupan passzivan olvasokent a csunyaszo: "vergodesedet" mely mas ertekkel tartalommal nem birt csupan a kepessegeidet es erdemeidet magasztaltad a fellegekbe es ez a foyltonos bizonygatas es erdem szajkozas szamomra(!!!) azt teszi nyilvanvalova h igen is vannak ilyen problemaidat. NEm akarom h ez msot ugy tunjon h en beled szeretnem beszelni ezt de ez szerintem barkinek nyilvanvalo aki kicsit is foglakozott pszihologiaval.
Tovabba sajnalom h ritkabban lathatom mint szimplan olvaso aki nem nagyon forumozik ezt az arcodat amit ez a cikk is kepvisel, mert igenis az atlag forumozo annyit lat beloled h folyton kerkedsz meg ha van is mire es folyton viaskodsz valakivel/valakikkel. Egy erett felnott ember aki tisztaban van a kepessegeivel nem venne fel ezeket a tamadasokat illetve nem probalna ennyire bizonygatni h o a legjobb mint te teszed.
Nah, nem akartam szet offolni a topicot csak ezek a gondolatok sokszor megfogalmazodtak bennem de majd egyszer lejutok valami lanra a testmozgasodbol emgallapitom h tenyleg miylen vagy. :) :D
Meg1szer: ezek a dolgok csak szerintem vannak igy es persze lehet, h teljesen mas az igazsag de ezt kommunikalod kifele. Ez a latszat.
ui.:Remelem a kommented nagyobbik felet ami nem nekem szolt olvastak a cimzettek.
Ez egy forum es most nem akarok tobb oldalas pszihologia elemzesbe belemenni szoval rovidre fogom.
Mint embertarsamnak irom neked ezeket a sorokat es tudom(lattam az interjut youtubeon) te mindenki velemenyere szarsz en is ilyen voltam sot kicsit meg vagyok is de ha mar egy olyan ember aki 4honapja koveti a reteg alakulasat annak is feltunik akkor ez problema, amit nem kell megoldanod, ha tenyleg nem erdekel de a reakcioidbol nem erre kovetkeztek akkor persze ne foglakozz vele. Sok sikert a NT-ban valo szereplesedhez es remelem sikerul megoldani a problemaidat en ugy vettem eszre h legalabb annyian kedvelnek mint ellenszenveznek veled szal ez nyujtson erot.
Udv. Nagy Robert

pawa egyet kellene már megértened, töröld a cs-t, és húzz a picsába. Kár hogy ez nem a "valóvilág", legalább kilehetne szavazni téged a gecibe... Ha ilyen kurva intelligens vagy észrevehetnéd, hogy van egy közösség, amelyik nem szeret téged, és végre valahára abbahagyhatnád. Istenem, de jó is lenne !
pawa egyet kellene már megértened, töröld a cs-t, és húzz a picsába. Kár hogy ez nem a "valóvilág", legalább kilehetne szavazni téged a gecibe... Ha ilyen kurva intelligens vagy észrevehetnéd, hogy van egy közösség, amelyik nem szeret téged, és végre valahára abbahagyhatnád. Istenem, de jó is lenne !
jah es szolj bencenek meg cpnek is, hogy ok is johetnenek real nickrol.
pawa egyet kellene már megértened, töröld a cs-t, és húzz a picsába. Kár hogy ez nem a "valóvilág", legalább kilehetne szavazni téged a gecibe... Ha ilyen kurva intelligens vagy észrevehetnéd, hogy van egy közösség, amelyik nem szeret téged, és végre valahára abbahagyhatnád. Istenem, de jó is lenne !
En tenyleg joszandekkal irom ezeket, sot "x" ev alatt en igyekeztem sok "feltorekvo" jatekossal foglalkozgatni, segiteni nekik, otleteket adni, volt akik kicsit jobban-volt akik kevesbe, de szinte mindenkinek tudtam segiteni valamennyire. Bar mar nem fuzodik hozza szemelyes erdekem, mert nem igazan tervezek mar vilagmegvaltast v. ha megis akkor azt iden ezzel az NT-vel / reloaddal, de ki tudja, hatha valakik elernek kesobb valamit es abban kozvetett szinten legalabb kozremukodtem valamennyire. :)
A mostani cikkem a komolyabb CS alapja ezt kimerem jelenteni, hogy ez a legfontosabb tenyezo egy komoly es kemeny tetmeccsen, illetve ennek meg tevreztem kulonbozo aspektusaibol megkozeliteseket, reszekre bontast, folytatast.
En ezt a cikket abszolut nem okoskodasnak szantam, sot valami hihhetetlen, hogy mennyire minimalis a szakmai betekintese, ez meg egy rovid beadando dolgozatnak se felelne meg.. (Illetve kulon kiemeltem, hogy ez a sajat szubjektiv elkepzelesem es kizarolag a CS-re vonatkozik, noha ha valaki tovabb gondolkodik, atultetheto -modositasokkal- masra is, de most ez a CS beli vonatkozasokat erintette.)
Megfogalmazasban is megprobaltam kialakitani ugy h olvashato, de azert valamennyire tanulsagos es erdekes is maradjon. Viszont muszaj volt megalkotni 1 modellt, cimszavakat meghatarozni, hogy egyrol beszeljunk, mert ezeknel mindenki mast ert ez es az alatt..
Legutobb Millenium ellen azzal szembesultem, hogy ezen a teren hatalmas hianyossagok vannak meg a magyar valogatottnal/csapatarsaknal is, nemh, itt a cshu olvasoknal. Bar mindenki azt szajkozza, hogy mennyire alap, mindenki milyen jol tudja es stb. de amig ez igy marad, addig nem is fogja tudni es nem tudok ezekkel segiteni. (Olyan ez mint a gondolkodas, mindenki tudja, de megis az emberek 70%-nak 100 koruli iqja van.)
En szemely szerint nem akartam okoskodni, kizarolag segiteni akartam ezekkel a cikkekel mindig is. Tovabbra is azt latom, hogy a nagytobbseg igenyt tart ra es erdemes, csak nehez elmenni az ilyen kvalitasu kommentek mellett es kicsit elmegy az ember kedve az irogatastol. Foleg miutan en semmi rosszat nem csinaltam es csupan epitojellegu lett volna ez is :)

de azért a románokat agyon kéne löni :D
RESPECT!!!!!
de azért a románokat agyon kéne löni :D
RESPECT!!!!!
#19 ékezet nélkülivel eggyet értek.. :S télleg idegesítő néha ... :DDD
Lehet hogy tud jatszani, de lehet hogy nem egy ilyen emberi hulladek tanacsait fogom megfogadni.
szenvedtetni a népet ???
SZOKJ LE A DROGOKROL!!!
Egyébként szerintem ugyan olyan levegő masszírozás mint a múltkori... Teljesen triviális dolgokat fogalmazol meg...
A masik, trivialisan tanulj meg olvasni es az elso bekezdesre is megtalalod a cikkben a valaszt.
Egyébként szerintem ugyan olyan levegő masszírozás mint a múltkori... Teljesen triviális dolgokat fogalmazol meg...

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/

Index 