Rebecca Colleen Christie, az amerikai New Mexico állam 28 éves lakosa, az 5 évig húzódó per végeredményeként 25 évre vonul börtönbe.
Megdöbbenéssel olvasták a helyi lakosok, ismerősök a család tragédiáját, mely részben a World of Warcraftnak (továbbiakban: WoW) is köszönhető.
A fent említett nő minden nap játszott. A tragédia napján 15 órát volt online a WoW virtuális világában. Ezzel nem is lett volna baj, ha mindeközben nem kellett volna 3 és fél éves lányáról gondoskodnia. Christie viszont úgy beleélte magát a játékba, hogy a cikk szerint az ügyészség még azt is megállapította, hogy a kislány macskakonzerven élt, mivel anyja a bevásárlást sem intézte el a súlyos játékfüggősége miatt. Végül kislánya vitaminhiány és kiszáradás áldozata lett, miközben - vélhetően - karnyújtásnyira volt anyjától.
A lány apja hivatásos katona, az eset megtörténtekor épp 9 napos kiküldetésen járt, ennek ellenére a következő hónapban vélhetően ellene is vádat fognak emelni.
Nem ez volt az első WoW-val kapcsolatos haláleset, említhetnénk a srácot, aki a 3 napos non-stop játékba halt bele (urbán legendaként), vagy többé-kevésbé rokonlelkű embereket, akiket még időben leállítottak a hatóságok, mielőtt komoly baj történhetett volna.
Félreértés ne essék kedves olvasó, nem a WoW ölt, hanem az az ember, aki képes volt elrugaszkodni a valóságtól. De nézzünk csak magunkba egy picit! A játék tényleg csak időtöltés számunkra? Foglalkoztat máskor is a játék gondolata? Van olyan ismerős/rokon/családtag, aki beleeshet ebbe a hibába?
Végezzen mindenki önvizsgálatot, hiszen a fent említett nőnek is csak egy EPIC cucc kellett...
Én BF-ezek, méghozzá néha elég sokat, de egyrészt nem vagyok függő, másrészt nem támadtak gyilkossággal kapcsolatos gondolataim, tehát minden csak az embereken múlik.
furcsa, hogy ennyien magára a játékra térnek ki. [tisztelet a kivételnek és az írónak] egyértelműen az ostoba emberen mennek el ezek a dolgok, csak mindig könnyebb a tevékenységre fogni. amúgy az se jön át, hogy aki 20 percet látott a wowból, az miért írja le, miközben ennyi idő alatt kb a karakteredet és kezdő spelleket tudod elsajátítani. ha egy kicsit alaposabbak lennének az emberek, akkor mindjárt más vélemények születnének.
persze egy pve-nek annyi értelme van, hogy semmi, de ha a pvp ágát nézzük, ott azért már kell lényegesebb többet kell gondolkodni 3-4 gomb nyomogatásához(klikkeléséhez) képest. : )
Aki wow-ozik, az társadalmi szempontból haszontalan tevékenységet végez, tehát az emberiség ellensége, tehát az én ellenségem is, tehát haljon meg!
Nem tudom milyen játékkal játszol, de ha közben nem az etióp árváknak gyűjtesz pénzt akkor te is követheted őket ennyi erővel.Félelmetes micsoda gyűlölet van itt egyesekben mert codozik,wowozik,konzolos,linuxos stb...
"I used to play cod, untill I took Battlefield to the knee" hasonló agymenéseket csiripelek @Szondikapitany
Mindenki megérdemel egy esélyt az új életre. Neked hogy esne, ha kurva górék meg igazgató urak miatt kellene az utcán feküdnöd a hidegben és minden 3. ember beszólogatna, leköpne? Vagy lent vagy a mélyben, segítő kézért nyújtod a kezed és tovább rugdosnak a földön, mert egy haverod sincsen? Sorolhatnám...
Ez nem csak az ő hibájuk. Nem csak a tűvel oltanak minket. Itt vannak a filmek, az elektronikus világ mint a PC, XBox, tv műsorok, vagyis a drogok világa (köznapi szóhasználatban értve), amik egy cellában tartanak minket, amiktől szürkék lesznek a hétköznapjaink. Legyen az 16 órás egy huzamba játék, vagy SP-ért ujjongó agy mosott zombi, nem kell őket tovább pofozni.
Aki wow-ozik, az társadalmi szempontból haszontalan tevékenységet végez, tehát az emberiség ellensége, tehát az én ellenségem is, tehát haljon meg!
igazából aki egy játékra brutálisan rákap, (amíg más életét nem fenyegetni, mint a cikkben), hagyni kéne megrohadni a saját bezárt világukban, mint a narkósokat.
ugyanolyan gyenge jelleműek, mint a hardcore alkoholisták, kemény drogosok..egytől-egyig az emberiség szemete. nem azokról beszélek, akik néha eltolnak pár spanglit, vagy "ha úgy van", seggrészegre isszák magukat, hanem aki napi szinten tolja.
ha darwin most élne, besírna azon, hogy a természetes kiválasztódás a 21. századtól kezdve nem érvényes..
Mindenki megérdemel egy esélyt az új életre. Neked hogy esne, ha kurva górék meg igazgató urak miatt kellene az utcán feküdnöd a hidegben és minden 3. ember beszólogatna, leköpne? Vagy lent vagy a mélyben, segítő kézért nyújtod a kezed és tovább rugdosnak a földön, mert egy haverod sincsen? Sorolhatnám...
Ez nem csak az ő hibájuk. Nem csak a tűvel oltanak minket. Itt vannak a filmek, az elektronikus világ mint a PC, XBox, tv műsorok, vagyis a drogok világa (köznapi szóhasználatban értve), amik egy cellában tartanak minket, amiktől szürkék lesznek a hétköznapjaink. Legyen az 16 órás egy huzamba játék, vagy SP-ért ujjongó agy mosott zombi, nem kell őket tovább pofozni.
Más sincs ma a toppon.
Érdekes a felvetésed, de minél többször olvasom, annál jobban látom közeledni a tényleges válaszhoz.
Tehát úgy gondolod kiút a silány életből?
Igen, gizmo felvetésében is van némi igazság. Lásd például: Second Life. Már a névadással is erre céloznak :)
25 év börtön? ENNNYIT ÉR EGY 3,5 ÉVES KISLÁNY ÉLETE? 25 KIBASZOTT KURVA REDVÁS ÉV? Részemről menne az acti-blizzard a gulágra, ott hasznosabb dolgokkal tölthetnék az időt, mint függőséget okozó szemét gyártása és értékesítése már-már pofátlan haszonnal...
Ez nem a cég hibája. Ez az egyéné és a társadalomé. Rám is rossz hatással volt a wow, de én abbahagytam, és nem is kezdtem el újra (bár tegnap is hívott az egyik barátom). A barátok, rokonok, barátnők mind tudnak, tudnának segíteni azokon, akiket túlzottan magával ragad ez a világ. (Ők sokkal kevesebben vannak, mint akiknek ez tényleg csak némi időtöltés és kikapcsolódás.)
Az elég merész, én is wowoztam, sőt, és elég fiatalon (11 !!) évesen kezdtem, de soha nem szippantott be, ehhez képest a vanillában, meg bc-ben azért ottvoltam az end content-ben rendesen, akar pve, akar pvp, viszont nem kell hozza sok jatek, mivel ha valaki jo, akkor igyis ugyis porog a fix ownage. VISZONT 2 : de miutám kijött a bitchking, onnantól volt egy 180 vissza, azóta HALDOKLIK A WOW!%!!!!44"!/"/)!=
wotlk-val elég sokmindent elcsesztek, és most a cataclysm meg már vicc :(
igazából aki egy játékra brutálisan rákap, (amíg más életét nem fenyegetni, mint a cikkben), hagyni kéne megrohadni a saját bezárt világukban, mint a narkósokat.
ugyanolyan gyenge jelleműek, mint a hardcore alkoholisták, kemény drogosok..egytől-egyig az emberiség szemete. nem azokról beszélek, akik néha eltolnak pár spanglit, vagy "ha úgy van", seggrészegre isszák magukat, hanem aki napi szinten tolja.
ha darwin most élne, besírna azon, hogy a természetes kiválasztódás a 21. századtól kezdve nem érvényes..
szerintem nem lehet egyértelműen kijelenteni a felelőst. a játék ugyanúgy felelős az ilyen esetekért (mivel eleve úgy van megcsinálva hogy függőséget okozzon), mint az emberi tényező (aki nem veszi észre hogy függő). a függőség amúgy valahol ott kezdődik szerintem amikor reggel leülsz és egyszer csak arra eszmélsz hogy este van és elfelejtettél ebédelni. az ilyen fajta szenvedélybetegségből csak úgy lehet kigyógyulni ha magad is rájössz hogy túlzásba viszed a játékot. amíg erre nem jössz rá magad, addig hiába próbálnak figyelmeztetni hogy ezt mégse kéne. és azt se felejtsük hogy amit tiltanak, az pl egy gyerek számára még értékesebb lesz. amúgy ahol tényleg komoly probléma a függőség az ázsia - na ott vannak aztán tényleg "beteg" emberek (más tekintetben is mondjuk). valami olyasmit hallottam (nem tudom h. wow vagy más mmo volt) hogy rábízta valaki az acc-ját egy haverjára, az eladta valami epic kardját, és ezért megölte. nekem se tetszik amikor mindenért a játékokat teszik felelőssé, pl biztos emlékeztek mennyit szidták a gta-t, hogy amiatt lövöldöznek amerikába meg ilyenek. akik elkövetnek ilyesmiket azok általábani lelkileg sérültek, tehát eleve fogékonyak ilyesmire, és nem a játék miatt teszik. egyébként a témáról már rengeteg műsor+cikk készült, érdemes körülnézni, láttam egyet ahol egy függő gyerek (asszem amcsi) 24/7 lineage-ezett, és az anyja nem tudta leszoktatni róla, pedig mindent megpróbált, elküldte terápiára, stb, és már úgy nézett ki hogy sikerült leszoknia, de aztán újra rákapott és asszem kiszáradásban halt meg a gép előtt. a nő pert indított a fejlesztő-cég ellen, a kimenetelre már nem emlékszem, de általában a cégek nem szoktak veszteni (ugyebár a pénz nagy úr). és akkor még ott van a játékpénz eladása valós pénzért, ami lassan már egy iparággá nőtte ki magát. amit gizmo írt (#37), abban is sok az igazság, az addikció egyik fő oka talán nem is az hogy soha nincs vége a játéknak, hanem hogy a társaság bent tartja az embereket, virtuális barátok, guildek, közösségek, könnyű érvényesülés, anonimitás stb - és ehhez ha hozzáadjuk a folyamatosan frissülő tartalmat, kész is a függőség receptje :) hogy egy bf-es példát is mondjak: a bf2 kb 6 éve jött ki, tartalom szempontjából nem frissült olyan állandó jelleggel (most meg már sehogy), mégis felmegyünk ugyanazokra a mapokra (amelyeket már fejből le tudnánk rajzolni annyit nyüstöltük) játszani, mert van társaság. na de mondjuk egy bf-el nem is lehet napi 14 órát játszani, mert kb 2-3, esetleg 4 után már eléggé megunja az ember. amúgy a téma messzire vezet, mert nem csak játékfüggőség van, hanem pl internet-függőség (ld. facebook), sorozat-függőség stb is létezik ugyanilyen szinten. bocs, kicsit hosszú lett :D
aki ezzel az anti számítógép históriával minimális szinten is egyetért, az pontosan olyan mint az állatvédők. kiragad egy aprócska problémát amit mindennél előrevalóbbnak tart, és ignorálja az annál sokkal fontosabbakat
fúj fúj buta emberek
ha nincs wow akkor heroin vagy más miatt történt volna meg ez, ne keressünk már a felelőtlenség helyére divat kifogásokat
több ezer ilyen történik évente, és csak egy esetben a wow a hibás, komolyan ez lenne a probléma gyökere? mindig valami agyonhájpolt hülyeség amin csámcsoghat a média? számítógép SZÁMÍTÓGÉP az ördög szerkezete semmisítsük meg a technikát vezessük vissza a vármegyéket! hajrá
sok ember azért lesz függő mert nem kap esélyegyenlőséget az életben a wowban pedig megkapja tök8 h te dubai sejk vagy vagy egy szegény parasztcsalád tagj a wowban ugyanolyan esélyekkel indulsz minden "ember" egyenlő és csak rajtad múlik mit érsz el a wowon belül mert a lehetőségek adottak, olyan dolgokat ad a wow amit 1 normális államnak kéne, tartozhatsz valahova, szabad vagy, vannak lehetőségeid és van lehetőséged dönteni, tanulhatsz, ls még sorolhatnám, egy olyan világba juttat el ahol nagyon sokan szeretnének élni, és itt könnyen meg tudod magad védeni a külső negatív behatásoktól tehát biztonságérzetet is ad.
u.i.: ez csak a függők 1 része sok féle ember van és mindenki más miatt lesz függő.
update: remélem érthető, mert elég fos módon fogalmaztam, bocsánat csak nagyon fáradt vagyok.
ezt maximálisan így gondolom én is .van egy csoporttársam akinek ez az éve katasztrófa volt megszerzett kreditek szempontjából és rákattant 1játékra ezzel próbálja palástolni saját problémáját és végül is ide menekül. ez a nő sem tett mást
csak ugyanúgy gyáván elfutott a problémái elől és a könnyebb utat választotta.
Huzzal mar vissza a rockkocsmaba 10/20-azni te bohoc.. Az valo neked.
Több mint 3 évig wowoztam(gondolom mondanom sem kell hogy hivatalos szerveren), aztán a blizzard pénzéhes nulla újító "tartalmai" miatt abbahagytam a fenébe.Kicsit sajnálom, mert remek társaság gyűlt össze akikkel sajnos azóta ritkán tartom a kapcsolatot.No meg talán rájöttem hogy nem szabad a mai erős AAA játékfalhozatal mellett 1-2 játéknak szentelni a szabadidőnket.
A függésről:Szaktársam 22 körüli ismerőse felvágta az ereit és belefeküdt a fürdőkádba mert megszűnt a TÖRTSZERVER ahol játszott.Kicsit szánalmasnak tartom hogy aki komolyan veszi a játékot nem képes kicsengetni a havidíjat(és még az erei is megmaradnak).A srác túlélte, bizonyítva hogy nincs evolúció.
Abba most nem mennék bele hogy van lány(teljesen normális,balszerencsémre messze lakik) aki "szolgáltatást" nyújtott volna nekem egy fegyverért(a dolog pikantériája hogy lila lándzsa) .
Néha úgy érzem könyvet tudni írni arról ami 3 év alatt történt velem.
Az elég merész, én is wowoztam, sőt, és elég fiatalon (11 !!) évesen kezdtem, de soha nem szippantott be, ehhez képest a vanillában, meg bc-ben azért ottvoltam az end content-ben rendesen, akar pve, akar pvp, viszont nem kell hozza sok jatek, mivel ha valaki jo, akkor igyis ugyis porog a fix ownage. VISZONT 2 : de miutám kijött a bitchking, onnantól volt egy 180 vissza, azóta HALDOKLIK A WOW!%!!!!44"!/"/)!=
vicces hogy még vannak ilyen urban legend hirek, ahol a wow-ra vagy valami jatekra fognak halalesetet.
Ez nem legenda. A cikkben említettem egyet, azt a srácot, aki 3 nap non-stop energiaitalon és a monitor fényével táplálkozott és végól a gép előtt lelte halálát. Erről még nem olvastam hiteles információt, ezért marad ez urbán legenda. A fenti cikk viszont sajnos 100% valós és 3 napja mondták ki a 25 évet a csaj feje felett.
"Jobb" helyeken ezek nem szokták megélni az első évüket a börtönben. Itt sem várok mást. GYermekgyilkosság=csunya véged lesz odabenn
Én csak azt sajnálom, hogy nem Texas államban élt a csaj, ott még van injekció...
hello_kitty, szerencsére már kezdik felfedezni máshol ezt a problémát, hollandiában meg is alakult az első intézet számítógépfüggőknek.
Még annyit ide, hogy a drogra nem lehet magától ráállnia az embernek, és valószínűleg ez igaz az alkoholra és az MMO-ra. Egyedül nem megy, kell aki rávezet, hogy legyen egy Bad Company (Rossz társaság).
/* csakhogy legyen termékelhelyezés a postban :) */
Itt sem a játékkal volt a probléma, hanem azzal az emberrel, aki túlzásba vitte. Ha nem tudja ellátni szülői kötelezettségeit, akkor inkább ne is vállaljon gyereket. (Szerintem ennyi lenne a lényeg.) De még ha a gyerek nem is hal meg, egy olyan családban felnőni, ahol az anya 15 órát kockul naponta nem egészséges, és valószínűleg hasonló sorsra jut mint az anyja, hisz mást se látott gyerekkorában. (Ez se valami fényes jövő..)
Nem hiszem, hogy ez a játék hibája volt. Ez olyan mintha azt mondanánk, hogy egy fegyveres ámokfutó sokat battlefieldezett, és emiatt ölte halomra az embereket az utcán, hogy kipróbalja tényleg úgy halnak-e meg, mint a játékban. (Nagyon hülye példa (és nem is kapcsolódik ide normálisan), de nem jutott eszembe jobb.) Haltak már meg farmville miatt is, pedig azt senki nem nevezheti olyan játéknak, amivel túl sokat eltölthet az ember. Egyszerű emberi felelőtlenség, ennyi...
A baj az, hogy a battlefieldet nem arra építették fel, hogyha nem vagy elég erős jellem vagy szar az élet, akkor függő legyél, mert megadja azt az érzést, amit sokak nem kapnak meg, ez pedig a sikerélmény. Mi vihet rá egy 38 éves embert, hogy nem ritkán 22-23 órát lógjon egyfolytában? Persze lehet okolni az emberi jellemet, az adott egyedet stb. De biológiai függés hiányában valaminek ki kell váltania a pszichológiai függést. És itt kezdődnek a gondok... meg ott, hogy idáig tud fajulni. És ez csak egy eset a sok közül.
Persze lehet példálózni a drogokkal, de azok fogyasztását és kereskedelmét a törvény tiltja és bünteti. Lehet jönni az alkohollal, de azt 18 éven felüliek fogyaszthatják és bizony kötelező még a reklámokban is figyelmeztetni a mértékletes fogyasztásra. Emellett mind a drogfüggőség, mind az alkoholfüggőség társadalmilag elfogadott betegség, amelyet gyógyítanak (vagyis próbálnak). Ja és persze cigaretta, de az az előző kettőhöz hasonlóan biológiai függőség, és jobban szabályozott mint az alkohol, minden dobozon nagy betűkkel a különböző fenyegető üzenetek és lassan már sehol nem lehet közterületen dohányozni. A (szerencse)játékfüggőség már hasonló, hiszen ugyanúgy pszichológiai függés, de részben más töltetű, hiszen ott a győzelem vagy nyereségvágy és a kockázat által kiváltott hormontúltengés okozza a függőséget.
Kicsit globálisabban kellene látni ezt a problémát, mert ez egy új szintje függőségeknek. Miért? Mert ha valaki sokat játszik, akkor azt mondjuk rá, hogy kocka. Nem pedig azt, hogy szenvedélybeteg.
- Önben testet ölt az erőszakra való hajlam... - Higgye el nem vagyok őrült, a világ az amivel baj van...
Itt sem a játékkal volt a probléma, hanem azzal az emberrel, aki túlzásba vitte. Ha nem tudja ellátni szülői kötelezettségeit, akkor inkább ne is vállaljon gyereket. (Szerintem ennyi lenne a lényeg.) De még ha a gyerek nem is hal meg, egy olyan családban felnőni, ahol az anya 15 órát kockul naponta nem egészséges, és valószínűleg hasonló sorsra jut mint az anyja, hisz mást se látott gyerekkorában. (Ez se valami fényes jövő..)
Nem hiszem, hogy ez a játék hibája volt. Ez olyan mintha azt mondanánk, hogy egy fegyveres ámokfutó sokat battlefieldezett, és emiatt ölte halomra az embereket az utcán, hogy kipróbalja tényleg úgy halnak-e meg, mint a játékban. (Nagyon hülye példa (és nem is kapcsolódik ide normálisan), de nem jutott eszembe jobb.) Haltak már meg farmville miatt is, pedig azt senki nem nevezheti olyan játéknak, amivel túl sokat eltölthet az ember. Egyszerű emberi felelőtlenség, ennyi...
Én is inkább arra lennék kíváncsi, mi a 'titok', azaz mivel kell ellensúlyozni a játékot, kiütni a szerepét a célszemély életéből...
Nem titkolom, közeli ismerősömön próbálok segíteni.
Itt sem a játékkal volt a probléma, hanem azzal az emberrel, aki túlzásba vitte. Ha nem tudja ellátni szülői kötelezettségeit, akkor inkább ne is vállaljon gyereket. (Szerintem ennyi lenne a lényeg.) De még ha a gyerek nem is hal meg, egy olyan családban felnőni, ahol az anya 15 órát kockul naponta nem egészséges, és valószínűleg hasonló sorsra jut mint az anyja, hisz mást se látott gyerekkorában. (Ez se valami fényes jövő..)
Nem hiszem, hogy ez a játék hibája volt. Ez olyan mintha azt mondanánk, hogy egy fegyveres ámokfutó sokat battlefieldezett, és emiatt ölte halomra az embereket az utcán, hogy kipróbalja tényleg úgy halnak-e meg, mint a játékban. (Nagyon hülye példa (és nem is kapcsolódik ide normálisan), de nem jutott eszembe jobb.) Haltak már meg farmville miatt is, pedig azt senki nem nevezheti olyan játéknak, amivel túl sokat eltölthet az ember. Egyszerű emberi felelőtlenség, ennyi...
Más sincs ma a toppon.
Érdekes a felvetésed, de minél többször olvasom, annál jobban látom közeledni a tényleges válaszhoz.
Tehát úgy gondolod kiút a silány életből?
túlzás, hogy kiút de a drogokhoz hasonlóan ez is egy olyan dolog ami szebbé teszi az életed, illetve ezt az érzést kelti.
sok ember azért lesz függő mert nem kap esélyegyenlőséget az életben a wowban pedig megkapja tök8 h te dubai sejk vagy vagy egy szegény parasztcsalád tagj a wowban ugyanolyan esélyekkel indulsz minden "ember" egyenlő és csak rajtad múlik mit érsz el a wowon belül mert a lehetőségek adottak, olyan dolgokat ad a wow amit 1 normális államnak kéne, tartozhatsz valahova, szabad vagy, vannak lehetőségeid és van lehetőséged dönteni, tanulhatsz, ls még sorolhatnám, egy olyan világba juttat el ahol nagyon sokan szeretnének élni, és itt könnyen meg tudod magad védeni a külső negatív behatásoktól tehát biztonságérzetet is ad.
u.i.: ez csak a függők 1 része sok féle ember van és mindenki más miatt lesz függő.
update: remélem érthető, mert elég fos módon fogalmaztam, bocsánat csak nagyon fáradt vagyok.
Más sincs ma a toppon.
Érdekes a felvetésed, de minél többször olvasom, annál jobban látom közeledni a tényleges válaszhoz.
Tehát úgy gondolod kiút a silány életből?
Nekem az még mindig felfoghatatlan, hogy a WoW-ba az emberek hogy tudják magukat ennyire beleélni? Ennyit játszani? Régebben Warcraft3-mal játszottam sokat, mert nagyon jó játék volt. Akkor ismerkedtem meg a warcraft univerzummal...20-szoros végigvitel után jött a Frozen Trone, rögtön meg is szereztük apukámmal. Ezt is végigvittük kismilliószor. Majd utána nem hallottam semmit se a warcraft felől. Amikor megjelent a wow, akkor már nem érdekelt ez az egész. majd a WoW:WOTLK amikor megjelent, akkor utánanéztem ennek... Megnéztem az összes cinematicot (remélem jól írtam), gameplay videót nem néztem.
Majd kipróbáltam eredetin, majd törtön is, aztán 3 nap múlva letöröltem... Nekem egyáltalán nem jött be! Az a hangulat, amit én olyannyira szerettem csak a videókból jött át. Amikor a warcraftozok néha, többnek érzem magam. Pedig ez csak egy játék:D Na mindegy, amikor megjelent a cataclysm, akkor annak is megnéztem az összes cinematicsát. Szóval akkor az lenne a kérdésem, hogy a WoW az mitől olyan jó játék, miért játssza a fél világ, és mitől lehet ilyen kemény függővé válni? Ja, meg még az, hogy a cataclysmba a deathwinget még nem győzték le? Vagy micsoda? Valaki magyarázza már el:D
sok ember azért lesz függő mert nem kap esélyegyenlőséget az életben a wowban pedig megkapja tök8 h te dubai sejk vagy vagy egy szegény parasztcsalád tagj a wowban ugyanolyan esélyekkel indulsz minden "ember" egyenlő és csak rajtad múlik mit érsz el a wowon belül mert a lehetőségek adottak, olyan dolgokat ad a wow amit 1 normális államnak kéne, tartozhatsz valahova, szabad vagy, vannak lehetőségeid és van lehetőséged dönteni, tanulhatsz, ls még sorolhatnám, egy olyan világba juttat el ahol nagyon sokan szeretnének élni, és itt könnyen meg tudod magad védeni a külső negatív behatásoktól tehát biztonságérzetet is ad.
u.i.: ez csak a függők 1 része sok féle ember van és mindenki más miatt lesz függő.
update: remélem érthető, mert elég fos módon fogalmaztam, bocsánat csak nagyon fáradt vagyok.
kivetted a lényeget... nem láttam, hogy új mexikó, én hibám, remélem túléled
Persze. :)
Tudom mi a lényeg a hsz-edben, értem is, szerencsére. Csak most épp ilyen 'gonosz manó'-t játszottam, mert engem is csesztettek. Csak ez nem jó hozzáállás, ezért elnézést. Biztos az időjárás...
New Mexico az egy amerikai tagállam, azaz az USA része. Nem mexikói az eset!
De ez csak azért is megjegyezendő, mert úgy tűnik ott van a legtöbb hasonló eset...
kivetted a lényeget... nem láttam, hogy új mexikó, én hibám, remélem túléled
Egy apuka meg bent felejtette a gyerekét a kocsiban és megfőtt! :( Egy csaj addig fogyokúrázott míg a lengőbordája átszúrta a bőrét, drogfüggők alkoholfüggők... Egy szó mint száz ez nem a WoW miatt van hanem idióta ember miatt! Én az ilyennek nem 25 évet adnék hanem egy golyót! kalap kabát!
"Félreértés ne essék, kedves olvasó, nem a WoW ölt, hanem az az ember, aki képes volt elrugaszkodni a valóságtól."
ja-ja, lázadj be szépen!
egy mexikói purdé élete 25 évet ér, a magyaré meg 3-4 évet, de az tök alap, azt szard le, kurva igazságtalanság, igazságot mexikónak!!!!! halálbűntetést a nőnek!
lyúly de sok a buta ember
New Mexico az egy amerikai tagállam, azaz az USA része. Nem mexikói az eset!
De ez csak azért is megjegyezendő, mert úgy tűnik ott van a legtöbb hasonló eset...
25 év börtön? ENNNYIT ÉR EGY 3,5 ÉVES KISLÁNY ÉLETE? 25 KIBASZOTT KURVA REDVÁS ÉV? Részemről menne az acti-blizzard a gulágra, ott hasznosabb dolgokkal tölthetnék az időt, mint függőséget okozó szemét gyártása és értékesítése már-már pofátlan haszonnal...
ja-ja, lázadj be szépen!
egy mexikói purdé élete 25 évet ér, a magyaré meg 3-4 évet, de az tök alap, azt szard le, kurva igazságtalanság, igazságot mexikónak!!!!! halálbűntetést a nőnek!
lyúly de sok a buta ember
Egy apuka meg bent felejtette a gyerekét a kocsiban és megfőtt! :( Egy csaj addig fogyokúrázott míg a lengőbordája átszúrta a bőrét, drogfüggők alkoholfüggők... Egy szó mint száz ez nem a WoW miatt van hanem idióta ember miatt! Én az ilyennek nem 25 évet adnék hanem egy golyót! kalap kabát!
25 év börtön? ENNNYIT ÉR EGY 3,5 ÉVES KISLÁNY ÉLETE? 25 KIBASZOTT KURVA REDVÁS ÉV? Részemről menne az acti-blizzard a gulágra, ott hasznosabb dolgokkal tölthetnék az időt, mint függőséget okozó szemét gyártása és értékesítése már-már pofátlan haszonnal...
szerintem boven eleg lenne, ha megvonnak tole a WoW-ot..
Soha nem próbálok semmit se kétszer, soha nem állok szembe a fénnyel, Nem én leszek ki a szarban majd térdel!
Több mint 3 évig wowoztam(gondolom mondanom sem kell hogy hivatalos szerveren), aztán a blizzard pénzéhes nulla újító "tartalmai" miatt abbahagytam a fenébe.Kicsit sajnálom, mert remek társaság gyűlt össze akikkel sajnos azóta ritkán tartom a kapcsolatot.No meg talán rájöttem hogy nem szabad a mai erős AAA játékfalhozatal mellett 1-2 játéknak szentelni a szabadidőnket.
A függésről:Szaktársam 22 körüli ismerőse felvágta az ereit és belefeküdt a fürdőkádba mert megszűnt a TÖRTSZERVER ahol játszott.Kicsit szánalmasnak tartom hogy aki komolyan veszi a játékot nem képes kicsengetni a havidíjat(és még az erei is megmaradnak).A srác túlélte, bizonyítva hogy nincs evolúció.
Abba most nem mennék bele hogy van lány(teljesen normális,balszerencsémre messze lakik) aki "szolgáltatást" nyújtott volna nekem egy fegyverért(a dolog pikantériája hogy lila lándzsa) .
Néha úgy érzem könyvet tudni írni arról ami 3 év alatt történt velem.
Az írásod vége tetszett :D
Hihetetlen hogy mik vannak :D
Mondjuk anno egy ismerősöm mesélt egy hasonló sztorit, bár ők kicsit tovább jutottak :D
Nem az számít ki honnan jött, hanem az, hogy hová tart.
Én megnéztem, ahogy 1 haver játszik, kb 10 alkalommal még le is ültem mellé, 15-20 percekre, miközben kajálok, vagy valami. Nekem egyáltalán nem tetszik. Egy szóval jellemezném csak, ami szerintem a legjobban illik rá: unalmas. Mindezt úgy mondom, hogy dotázni meg imádok =] + a warcraft 3 sztoriját ittam, mint a 6puttonyost , a wowé meg annyira nem fogott meg, hogy még azt sem tudom, ki az a halálszárny.